hirdetés

Művelt mérnök

Az RMS Olympic balesetei

A világ leghíresebb hajókatasztrófáját, a Titanic 1912-es elsüllyedésének körülményeit mindenki ismeri. Cikkünkben most a híres óceánjáró testvérhajójával, a jóval hosszabb (és szerencsésebb) pályafutást megélt RMS Olympic kevésbé ismert szerencsétlenségeivel foglalkozunk.

hirdetés

Az 1890-es években óriási tengeri vetélkedés vette kezdetét az Atlanti-óceánon. A 19. században egyértelműen a britek uralták a „nagy vizet”, azonban a század utolsó évtizedében az addig nem túl jelentős tengeri hatalomnak számító Német Császárság (II. Vilmos császár „hajóbarát” politikájának köszönhetően) kezdte megvetni a lábát az Atlanti-óceánon. A németek – új, a britekénél nagyobb, modernebb és gyorsabb óceánjáróikkal – komolyan fenyegetni kezdték a brit elsőséget, amely nagyon nem tetszett a két legnagyobb szigetországi hajótársaságnak, a Cunardnak, illetve (az Olympicot és a Titanicot később tulajdonló) White Star Line-nak. Az 1900-as évek közepén már mindkét társaságnak megvolt a terve arra, hogy új, és minden eddiginél lenyűgözőbb hajóikkal visszaszerezzék az elsőséget a németektől.

A Cunard Line-hoz tartozó RMS Lusitania, az Olympic legnagyobb riválisa
A Cunard Line-hoz tartozó RMS Lusitania, az Olympic legnagyobb riválisa

A Cunard Line 1903-ban szerződést kötött a brit Admiralitással, hogy két minden szempontból (méret, sebesség, luxus) egyedülálló hajót épít annak anyagi támogatásával (cserébe hadiállapot esetén a hajókat rendelkezésére kellett bocsátania, ami az I. világháborúban meg is történt). Ebből az egyezségből született meg 1907-ben a két kiváló Cunard-óceánjáró, a Lusitania és a Mauretania, amelyek minden szempontból túlszárnyalták mind a német hajókat, mind a korabeli ember személyhajókról alkotott elképzeléseit.

Az RMS Olympic

A Cunard riválisa, a White Star Line nem maradhatott le a versenyben, ezért a hajótársaságot tulajdonló amerikai üzletember, J. P. Morgan úgy döntött, hogy nem kettő, hanem három, a Cunard-hajópárosnál jóval nagyobb óceánjáróval veszi vissza az elsőséget az Atlanti-óceánon. A három hajó az ebben a cikkben bemutatott Olympic, a híres-hírhedt Titanic és annak katasztrófája után elkészült harmadik testvérhajó, a Gigantic volt (később utóbbit Britannicra nevezték át). Mivel a trió első tagja az Olympic volt, a testvérhajókat Olympic-osztályú óceánjáróknak nevezték. Az Olympic építése 1908 decemberében indult meg, a kész hajótestet 1910. október 20-án bocsátották vízre, maga a hajó pedig 1911 késő tavaszán lett teljesen kész.

A Titanic és az Olympic (előtérben) építése a belfasti Harland & Wolff hajógyárban 1910-ben
A Titanic és az Olympic (előtérben) építése a belfasti Harland & Wolff hajógyárban 1910-ben

Az Olympic „természetesen” minden addigi hajónál nagyobbnak épült (még a korábbi rekorder Mauretaniánál is 30 %-kal nagyobb volt). Hossza megközelítette 270 métert, térfogata 46 000 bruttóregisztertonna volt, és az első hajó volt a világon, amelynek a vízkiszorítása (a hajó tömege) meghaladta az 50 ezer tonnát (52 000 t). Két óriási gőzgépének és egy gőzturbinájának az összteljesítménye elérte a 46 ezer lóerőt; ekkor a hajó 650-850 tonna szenet fogyasztott naponta (a méretéhez képest ez nem volt sok).

A közhiedelemmel ellentétben egyébként sem az Olympic, sem a Titanic nem versengett a leggyorsabb átkelésért járó Kékszalag díjért. Gépeik teljesítménye nem tette ezt lehetővé; a hajók maximális sebessége 23,5 csomó, utazósebességük 22,5 csomó körül alakult, amely egyébként szintén igen gyorsnak számított (de a Lusitania és a Mauretania 25 csomós értékétől jócskán elmaradt). Szintén kevesen tudják, hogy – mivel az osztály első átadott tagja volt – az Olympic sokkal nagyobb reflektorfényt kapott elkészültekor, mint a Titanic; természetesen ez a hírnév csak annak katasztrófájáig tartott.

Az RMS Olympic első útja végén New Yorkban, 1911. június 21-én. A fényképen látszik, ahogy a hajótest hozzáért a mólóhoz, amely éppen végigkarcolja a festését. A hajón tartózkodók és a parton állók figyelik az incidenst
Az RMS Olympic első útja végén New Yorkban, 1911. június 21-én. A fényképen látszik, ahogy a hajótest hozzáért a mólóhoz, amely éppen végigkarcolja a festését. A hajón tartózkodók és a parton állók figyelik az incidenst

Az Olympic 1911. június 14-én indult első útjára New Yorkba az angliai Southamptonból, és június 21-én érkezett meg. Egy apró baleset már az első út végén bekövetkezett: amikor a vontatóhajók beállították a hatalmas, addig soha nem látott méretű hajót a kikötőbe, az Olympic hajóteste hozzáért a mólóhoz, amely végigkarcolta a festését (az incidensről kiváló fénykép is készült, lásd fent).

Ütközés a HMS Hawke cirkálóval

A móló lehorzsolása jelentéktelen incidens volt a hajó életében (gyakori eset volt akkoriban), de sajnos nem kellett sokat várni az első komoly balesetre sem. Az Olympic éppen elindult ötödik amerikai útjára Angliából 1911. szeptember 20-án, amikor a Southampton közelében található keskeny Solent-szorosban összeütközött a HMS Hawke cirkálóval. Mindkét hajó súlyosan megrongálódott az ütközésben, és bár nem voltak sérültek vagy áldozatok, ez volt az Olympic egyik legnagyobb balesete pályafutása során.

A HMS Hawke cirkáló nekiütközik az Olympic tatjának 1911. szeptember 20-án (festmény)
A HMS Hawke cirkáló nekiütközik az Olympic tatjának 1911. szeptember 20-án (festmény)

Az eset előtt az Olympic és a Hawke egymással párhuzamosan, de ellentétes irányba haladt a szorosban. Amikor elhaladtak egymás mellett, az Olympic jobb oldali hajócsavarja (amely hatalmas mennyiségű vizet szívott be a hajó mellől) elkezdte beszippantani az Olympichoz képest viszonylag kicsi cirkálót. A Hawke kapitánya megpróbálta elkerülni az ütközést, de az lehetetlennek bizonyult. A cirkáló nagy erővel ütközött bele az Olympic tatjába, a kor hadihajó-építési szokásainak megfelelő döfőorra hatalmas lyukat ütött a hajótestbe. A sérülés nyomán két vízhatlan rekeszt is elárasztott a víz, és az Olympic jobb oldali csavartengelye is meghajlott. A Hawke is nagyon súlyosan sérült, az orr-része teljesen összeroncsolódott (igaz, a cirkálót pont az ilyen ütközésekre tervezték, valószínűleg ezért nem süllyedt el a balesetben).

Az Olympic szerencsére működőképes maradt, saját erőből ment vissza Southamptonba, ahol kiderült, hogy a károkat csak a hajógyárban lehet javítani. Két hét alatt rendbe hozták a hajót annyira, hogy az észak-írországi Belfastba tudjon menni a végleges javításokra. Érdekesség, hogy az Olympic megrongálódott csavartengelye helyére az akkor még épülő Titanic hasonló alkatrészét építették be. Két hónappal a baleset után az Olympic újra üzembe állt, a Hawke cirkálót szintén helyreállították (új orrot gyártottak neki).

A hajók sérülései. A HMS Hawke-ot (jobbra) később helyreállították, és részt vett az I. világháborúban. 1914-ben az U-9-es német tengeralattjáró elsüllyesztette
A hajók sérülései. A HMS Hawke-ot (jobbra) később helyreállították, és részt vett az I. világháborúban. 1914-ben az U-9-es német tengeralattjáró elsüllyesztette

1912 februárjában az Olympic egyik útján elhagyta az egyik csavarlapátját, ezért újra vissza kellett térnie javításra. Új hajócsavart kapott, amelyet szintén a – már szinte teljesen elkészült – Titanicról „raboltak le”. A Titanic első útját emiatt három héttel (március 20-áról április 10-ére) el kellett halasztani.

Az Olympic szerepe a Titanic mentésében 

Amikor a Titanic 1912. április 14-én összeütközött a jégheggyel, az Olympic is úton volt; éppen ellenkező irányba, Európába tartott. A két testvérhajó azonban elég messze, csaknem 1000 kilométerre volt egymástól, az Olympicnak majdnem egy napig tartott volna odaérni. A testvérhajó azonban fogta a Titanic vészjeleit, és teljes sebességgel a megmentésére indult (ekkor még nem tudták, mennyire súlyos az eset). Amikor a túlélőket felvevő Carpathia kapitánya, Arthur Rostron 15-én délelőtt szólt az Olympicnak, hogy felvették a túlélőket, a White Star-hajó parancsnoka felajánlotta, hogy átveszik őket. Rostron azonban határozottan visszautasította ezt a kérést; az átszállás egyrészt hosszú és fárasztó művelet lett volna, másrészt pedig Rostron nem akarta, hogy a Titanicra a megszólalásig hasonlító Olympic megjelenése felzaklassa a túlélőket, illetve a kikötőben a hozzátartozókat. Elképzelhető, mekkora botrány lett volna abból, ha az elsüllyedtnek mondott „Titanic” egyszer csak megjelenik Amerikában… (valószínűleg Rostron kapitányban dolgozhatott az a felismerés is, hogy így a mentésért járó elismerést a Carpathiát üzemeltető rivális, a Cunard söpörhette be).

A Titanic (jobbra, még épülőben) és az Olympic a hajógyárban, 1912 márciusában. A Olympic egy elhagyott csavarlapát miatt kényszerült javításra
A Titanic (jobbra, még épülőben) és az Olympic a hajógyárban, 1912 márciusában. A Olympic egy elhagyott csavarlapát miatt kényszerült javításra

Mivel az Olympic ugyanolyan vízkamra-rendszerrel rendelkezett, és ugyanannyi mentőcsónakkal (20 db) volt felszerelve, mint a Titanic, a tragédia után vizsgálat indult a biztonsági felszereléseivel kapcsolatban, melynek során megállapították, hogy a hajót át kell építeni. A rekonstrukció elkezdéséig a csónakhiányt régi hajókról áthozott merev és összecsukható csónakokkal oldották meg, azonban ezek közül sok annyira rossz állapotban volt, hogy nem tudott vízen maradni. A hajó fűtői közül majdnem 300-an emiatt sztrájkba kezdtek (ti. a Titanic gépházából nem volt túlélő), addig nem akarták felvenni a munkát, amíg a WSL elegendő és megfelelő csónakot nem biztosít a számukra (a sztrájk miatt az Olympic Titanic-katasztrófa utáni első, 1912. májusi útját törölni kellett). Hosszas huzavona után végül a társaság pótolta a hiányt. Az Olympicot 1913 márciusáig átépítették, hogy megfeleljen az új előírásoknak. Vízzáró rekeszeit megmagasították, mentőcsónakjai számát 64-re emelték. A változtatások nyomán vízkiszorítása (tömege) 1000 tonnával megnőtt, így mintegy három hónapig (a német SS Imperator 1913. júniusi átadásáig) újra az Olympic volt a legnagyobb hajó a világon.

Az Audacious-incidens

Alig három hónapja tartott az I. világháború, amikor az Olympicnak ismét egy süllyedő hajó segítségére kellett sietnie. Ezúttal nem személyszállító, hanem egy hadihajó került bajba; 1914. október 27-én reggel a HMS Audacious csatahajó tengeri aknára futott Írország északi partjai közelében. Az akna (amelyet egyébként az SS Berlin, egy hadihajóvá átalakított német óceánjáró telepített) óriási lyukat robbantott a csatahajó bal oldalán, az egyik gépháznál. A hajó leadta a vészjelzéseket, és minden, a közelben tartózkodó vízi járművet odarendeltek a helyszínre (a csatahajó fontossága miatt azzal sem törődtek, hogy akár a mentőhajók is aknára futhatnak).

Az RMS Olympic megérkezik a HMS Audacious balesetének helyszínéhez (festmény)
Az RMS Olympic megérkezik a HMS Audacious balesetének helyszínéhez (festmény)

A szintén a közelben tartózkodó Olympic is a helyszínre sietett, és mivel akkor még megmenthetőnek ítélték az Audacioust, vontatókötelet dobtak át, hogy a legközelebbi kikötőbe lehessen vontatni a hatalmas csatahajót. Az azonban közben annyira megtelt vízzel, hogy irányíthatatlanná vált, ezért a kapitány végül kiadta a parancsot a hajó elhagyására. A túlélők nagy részét az Olympic vette fel. Az Audacious végül 12 órával az aknára futás után merült el. A balesetnek egy áldozata volt, egy tiszt az egyik mentőhajón, akit eltalált egy repesz, amikor az Audacious nem sokkal elmerülése előtt felrobbant.

Az Olympic álcafestése, amelyet a világháború alatt kapott, hogy összezavarja a tengeralattjárókon a célzást végző személyzetet
Az Olympic álcafestése, amelyet a világháború alatt kapott, hogy összezavarja a tengeralattjárókon a célzást végző személyzetet

A következő részben az Olympic I. világháborús kalandjairól, valamint az azt követő időkről lesz szó.

Veit András
a szerző cikkei

Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés