Bankgarancia kutatási és fejlesztési tevékenységre
2009. november 20. 11:47
A kutatás és fejlesztés területére is kiterjesztették a Gazdaságélénkítő Bankgarancia Programot – tudatta november 20-i közleményében a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).

A program – amelynek elsődleges célja a termelőszektor versenyképességének javítása – bankgaranciát nyújt a feldolgozóiparban, az építőiparban, a logisztikai, az információtechnológiai szektorban, a hulladékgazdálkodásban, egyes szállítási ágazatokban és a vendéglátásban érdekelt vállalkozásoknak, amelyek így forint alapú forgóeszközhitelhez juthatnak. A Magyar Fejlesztési Bank konstrukciója a kiegészítésnek köszönhetően az innovatív, ám tőkehiányos vállalkozások megerősödését támogatja. A bankgarancia mértéke a hitel, illetve kölcsön tőkeösszegének 80 százaléka, amely legalább 100 millió, de legfeljebb 4 milliárd forint lehet.
A szaktárca a döntést úgy indokolta: „a gazdaság hajtómotorja a tudás, az innováció, és a globális piacon is versenyképes termékek, szolgáltatások. Ezért a tudománytechnológiát és innovációt támogató intézkedések összehangolása érdekében 2009 novemberétől a bankgarancia által nyújtott előnyökkel a tudományos kutatás, fejlesztés, valamint az üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás tevékenységet végző vállalkozások is élhetnek".

Gazdaságélénkítő Bankgarancia Programban résztvevő hitelintézetek:
• CIB Bank Zrt.
• Commerzbank Zrt.
• Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.
• Erste Bank Hungary Nyrt.
• FHB Kereskedelmi Bank Zrt.
• K&H Bank Zrt.
• Magyarországi Volksbank Zrt.
• Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt-vel szerződött takarékszövetkezetek
• MKB Bank Zrt.
• Oberbank
• OTP Bank Nyrt.
• Raiffeisen Bank Zrt.
• Sopron Bank Zrt.
• UniCredit Bank Hungary Zrt.
• Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet
• Kunszentmárton és Vidéke Takarékszövetkezet
• Mecsekvidéke Takarékszövetkezet
• Monor és Vidéke Takarékszövetkezet
• Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet
• Örkényi Takarékszövetkezet
• Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
• Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet
• Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet
• Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet
(Forrás: www.nfgm.gov.hu)