Bekerítenék a budapestieket – mire készül a Főtáv?

Bécsi mintára építené ki körvezeték-hálózatát a Főtáv Zrt. Az új rendszer kialakításával több legyet ütnének egy csapásra: versenyeztethetnék a fővárosi hőerőműveket, fölöslegesen működő kazánokat iktathatnának ki, ami költségmegtakarítást jelentene, meghibásodás vagy karbantartás estén pedig a rendszer zavartalanul szolgálhatná ki továbbra is a fogyasztókat.





A budapesti távhőszolgáltatás jelenleg elszigetelten, több helyi rendszeren keresztül zajlik. Külön rendszer látja el például Csepelt és Pesterzsébetet, Újpestet és Angyalföldet vagy éppen Észak-Budát. Ez a módszer nem problémás, de a hatékonysága és a biztonsága növelhető volna. – Ezt szolgálná az a körvezeték-hálózat, amely valamennyi távhőt szolgáltató fővárosi erőművet és fűtőművet összekötne a XVII. kerület kivételével, amely speciális megoldásokat követel – mondta el Balogh Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője. – A körvezeték-hálózat mintájául a bécsi modell szolgálhatna, amely a maga módján egyedülálló Európában.
 
 
főtáv üzem

 
 
A bécsi példa

Az osztrák főváros távhőellátásáért felelős Fernwärme Wien ma 2 millió lakost szolgál ki. Az itt kiépített rendszer hatékonyságának néhány technikai és szervezeti újítás a záloga. – Ez utóbbiak közül azt fontos megemlíteni, hogy Bécsben 2002-ben fúzióra lépett a gáz-, az áram- és a távhőszolgáltatás. Ezek egy irányítás alá tartoznak, így aztán nincsenek átfedések. Vagyis ahol gázfűtés van, oda nem építenek távhővezetékeket és viszont – magyarázta Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója azon a szakmai úton, amelyen a bécsi rendszert mutatták be a magyar újságíróknak. A vezérigazgató hozzátette: – Világos, hogy ez költséghatékonyabbá teszi a rendszert. Nálunk ez egyelőre elképzelhetetlen, pedig Budapest is sokat nyerne vele. Az osztrák modell másik titka a technikai újításokban rejlik. A Fernwärme Wien 1969 óta folyamatosan építette ki a primer és szekunder vezetékekből álló körvezeték-hálózatát, amelyben a visszafelé áramló hőt is hasznosítják: ezzel látják el például a bécsi kertészetek üvegházainak fűtését.
 
 
bécs vezérlőterem távhő

 
 
Különlegességnek számít, hogy a Fernwärme Wien mára négy hulladékégető energiáját táplálja be a rendszerbe. Magyar szemmel meglepő, hogy ezek az égetők mind a főváros belterületén találhatók. – Képzelhetik, hogy nem volt könnyű eleinte ezt elfogadtatni – tájékoztatott Andreas Pschick, a bécs-spittelaui hulladékégető szakembere. – Mivel azonban ma már valamennyi mérés azt mutatja, hogy a hulladékégetők jelentősen a környezetvédelmi határértékek alatt termelnek káros anyagokat, a bécsiek megnyugodtak. Ráadásul ma már a hulladékégető kéménye, amelyet Hundertwasser tervezett, a város egyik jelképe lett.


távhő hulladékA hulladékégetők is több problémát oldanak meg. Ahogy Andreas Pschick fogalmaz, városukban a hulladékkezelés három pilléren nyugszik: az első, hogy megakadályozzák a hulladék keletkezését, a második az újrahasznosítás, a harmadik az ártalmatlanítás. A hulladékégetők ez utóbbi kettőt szolgálják, és mindezt a beszedett szemétdíj fedezi. A kiválogatott és elégetett hulladék úgy tűnik el, hogy nem szennyezi a környezetet, ráadásul plusz energiát termel, amelyet a rendszerbe tudnak táplálni.

A hatékonyság növelése érdekében a Fernwärme Wien szakemberei 2007-től újabb rendszert telepítettek rá az előzőre: a távhűtést. – A műszaki adatok azt mutatják, hogy a nyári hónapok nagy részében jelentősen leesik a távhő- és az áramszükséglet – árulta el Frasl Werner a cég másik műszaki vezetője. – Az erőművek és a hulladékégetők azonban ilyenkor is termelnek. Ezek energiáját ebben az időszakban a távhűtő rendszer működtetésére fordítjuk. A hideg energia szállítása lényegesen költségesebb, ezért a távhűtő rendszer kiépítése csak céges fogyasztók – bevásárlóközpontok, kórházak – esetében lehet megtérülő befektetés, a lakosság nem tudja kihasználni. Azonban így is fontos szerepet játszik a rendszer hatékonyságának fokozásában.
 
 
 
Mi lesz itthon?

Kovács Lajos, a Főtáv Zrt vezérigazgatója elsősorban a körvezeték kiépítésében látná a jövőre 50 éves cég rendszerének hatékonyabbá tételét. – A körvezeték szakaszokban épülhet ki. A jelenleg működő szigetek egy-egy összekötése is 2-4 éven belül megtérülő befektetés, és mindegyik jelentősen növeli a hatékonyságot, de a teljes rendszer már nagyfokú biztonságot jelentene – mondta. A vezérigazgató elárulta, már arra is van terv, hogy milyen sorrendben érdemes hozzáfogni a rendszer kiépítéséhez. – Az észak-pesti és az észak-budai fűtőkör összekötésével volna ésszerű elkezdeni – fejtette ki. – Ezzel azonnal kiválthatnánk a Révész utcai fűtőművet, ami komoly megtakarítás volna. De van egy másik lehetőség is. Mivel úgy tűnik, hamarosan megkezdődik a csepeli gerincút fejlesztése, ehhez kapcsolódóan a déli vonalat építhetnénk ki először. A terven már dolgoznak a kollégák. Hogy végül valóban hol kezdünk, az későbbi döntés eredménye lehet. Amint a vezérigazgató elárulta, a döntés decemberben(*) születhet meg. – A tulajdonos, vagyis a főváros elé terjesztettük a javaslatunkat. A közgyűlés decemberben (*) dönt – tájékoztatott Kovács Lajos. – A távfűtés januártól már így is a legolcsóbb fűtésmód lesz, de a körvezeték kiépítésével még kedvezőbben tudnánk szolgáltatni.
 

Fernwärme Wien
 



Új rendszerek
 
főtáv lakásJóval a körvezeték tervének kidolgozása előtt elkezdte a Főtáv szolgáltatásainak korszerűsítését. Az ÖKOPlusz program keretében társasházakat láttak el olyan hőközpontokkal, amelyeken keresztül a házban a fogyasztók személyre szabottan vehetnek át távhőt a rendszerből, és a számlát is lakásra bontva kapják meg. A hőközpontokat, amelyekkel a lakók akár 17 százalék energiát is spórolhatnak a korábbiakhoz képest, a német Techem cég gyártja Európa több országában. A Főtáv 2009-ben 84 panelházban szerelt fel ilyet, de november 29-én az I. kerület Attila út 25. alatt bemutatták az első hagyományos technológiával épült ház központját. Erre az évre még 11 épületben szerel fel a cég ilyen rendszert.
 
 
 

 

 
 

Kerékgyártó György

(*) Cikkünk a GyártásTrend szaklap decemberi számában jelent meg

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
industry stock
IndustryStock.hu

Aktuális beszámolók a SolidWorks 2010 világtalálkozóról

A kreativitás, a beteljesülés és a "flow"

Mit csináljunk, ha belebuktunk?

Miért jó villamosmérnöknek, mérnökinformatikusnak tanulni?