Egy lépéssel közelebb a lisszaboni célokhoz
Többet költöttünk kutatásra és fejlesztésre tavaly.
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint az elmúlt esztendőben kutatási és fejlesztési (k+f) tevékenységre 299,2 milliárd Ft-ot (a GDP 1,15 százalékát) fordítottak Magyarországon. Ez az előző évhez képest folyó áron 12,3 százalékos növekedést jelent.
A mintegy 2900 kutatóhelyen több mint 52 ezer fő foglalkozott k+f tevékenységgel, háromnegyed részük kutatóként. A teljes munkaidőre átszámított k+f létszám közel 30 ezer fő volt, 8,7 százalékkal több mint 2008-ban. A dinamikus növekedés alapvetően a vállalkozási szektornak köszönhető, ahol 22 százalékkal nőtt a k+f ráfordítás, és a létszám is az átlagot lényegesen meghaladóan emelkedett. A felsőoktatásban mérsékelt fejlődés tapasztalható, a kutatóintézeteknél pedig a személyzet számának növekedése a ráfordítások visszaesésével párosult. A ráfordítások finanszírozásában változatlanul a legnagyobb – bár az elmúlt évinél kisebb – a vállalkozásoktól származó források súlya (46 százalék).
A költségvetés részesedése lényegében a tavalyival megegyező: 42 százalék. A leggyorsabb ütemben, mintegy egyharmaddal a nemzetközi források emelkedtek, ezzel jelentőségük is érezhetően nagyobb lett (11 százalék). Mint ismeretes, a lisszaboni stratégia eredetileg azt a célt fogalmazza meg, hogy 2010-ig a GDP 3 százalékára kell emelni a kutatási és fejlesztési ráfordítás mértéket mértékét az Európai Unióban. Ezt az arányt a legtöbb tagállam, köztük hazánk sem tudta teljesíteni a céldátumra.







