hirdetés

Német gazdaság

Keleti tartományok tartós lemaradásban

A Németország régi és keleti tartományai között a kilencvenes évek közepére „beállt” fejlettségbeli különbség tartós jelenség marad – vélik mértékadó gazdaságkutató intézetek. Ennek oka abban keresendő, hogy a keleti tartományok az újraegyesülés utáni egy-másfél évtized dinamikus fejlődése után már jó ideje nem tudnak a régi tartományokét meghaladó növekedési ütemet elérni.   

hirdetés

Az egykori NDK gazdasági teljesítménye – Berlint is beleszámolva – az újraegyesülés utáni első évben, a gazdasági helyzetet tekintve mélypontnak számító 1991-ben nem volt több, mint a teljes német GDP 11 százaléka. Ez az arány egy évtized elteltével, 2000-re megközelítette a 15 százalékot. A múlt század utolsó évtizedében a legnagyobb mértékben (csaknem 74 százalékkal) Türingia gazdasági teljesítménye emelkedett, megelőzve a tíz év alatt 68,5 százalékos növekedést elért Brandenburgot és az 58,6 százalékos pluszt produkáló Szászországot.

A keleti tartományoknak a nyugatiakhoz való felzárkózása már a kilencvenes évtized közepén megállt, sőt – bár a fejlődés dinamikáját tekintve a volt NDK-n belül is nagy különbségek vannak – a felzárkózással ellentétes irányú fejlődés kezdődött. Miközben a nyugati tartományok gazdasági teljesítménye az 1995 óta eltelt két évtizedben 30 százalékkal bővült, a keleti tartományok megegyező mutatója ez idő szerint csak 23 százalékkal haladja meg a húsz évvel korábbit.

A népességváltozás kihatásai

Az Ifo müncheni gazdaságkutató intézet egy, az újraegyesülés negyedszázados évfordulója alkalmából megjelent tanulmánya szerint az új tartományok egy főre jutó bruttó hazai terméke 1995 és 2013 között a nyugati tartományok szintjének 67 százalékáról annak 71 százalékára emelkedett, de ez már nem a keleti tartományoknak a nyugatiakat meghaladó ütemű gazdasági fejlődésével, hanem kizárólag a népességváltozással indokolható: 1995 és 2013 között újabb nettó csaknem 770 ezer keletnémet állampolgár vándorolt át a nyugati tartományokba azon 870 ezer főt követve, akik már 1990 és 1995 között megtették ugyanezt.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint az öt keleti tartomány lélekszáma az 1991-es év végi 14,5 millió főről 2013 végére 13,9 százalékkal, 12,5 millió főre csökkent, Berliné – 3,4 millió fő – stagnált, a nyugati tartományoké pedig – a két városállamot, Hamburgot és Brémát nem számítva – 60,0 millió főről 62,4 millió főre, 4,1 százalékkal emelkedett. A keleti tartományok közül a legnagyobb mértékben Szász-Anhalt tartományban, több mint egyötödével, 2,82 millió főről 2,24 millióra apadt a lakosság lélekszáma, de az átlagot meghaladó mértékben, 16,0 százalékkal csökkent Türingia – 2,57 millió főről 2,16 millióra, valamint – 15,6 százalékkal, 1,89 millióról 1,60 millióra – Mecklenburg-Elő-Pomeránia lélekszáma is.

Nyugat-Berlin ide vagy oda

2013-ban 22,8 és 24,2 ezer euró közötti értékkel – alulról felfelé haladva – Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Türingia, Szász-Anhalt, Brandenburg és Szászország egy főre jutó bruttó hazai terméke jóval elmaradt a 33 355 eurós szövetségi átlagtól. Az országos átlagtól való lemaradás Berlinre is igaz azzal a megjegyzéssel, hogy az önálló tartományi ranggal rendelkező főváros három nyugati tartományt, nevezetesen Rajna-Pfalzot, Alsó-Szászországot és Schleswig-Holsteint megelőz az egy lakosra jutó GDP tekintetében.

A kialakult kép annyiban csalóka, hogy a keleti tartományok adatai a volt NSZK gazdaságával szoros kapcsolatban álló, az NDK tervgazdaságán kívül eső Nyugat-Berlin teljesítményét is magukban foglalják, márpedig ha Nyugat-Berlin adatait nem a keleti tartományoknál, hanem a szövetségi köztársaságnál vesszük figyelembe, akkor a keleti tartományok egy lakosra jutó bruttó hazai terméke 2013-ban a nyugati tartományok teljesítményének már csak 66 százalékát érte el. 

Az Ifo értékelése szerint a lakosság életszínvonala az a terület, ahol a keletnémet színvonal leginkább megközelítette a nyugatnémetet: az egy fő rendelkezésére jutó jövedelem 2012-ben a nyugat-németországi színvonal 82 százalékánál járt, de ha figyelembe vesszük, hogy az átlagos árszínvonal a keleti tartományokban 8 százalékponttal alacsonyabb a nyugatinál, akkor az egykori NDK vonatkozó mutatója eléri a régi tartományok jövedelmi színvonala 89 százalékát. Ez részben azon progresszív adórendszer következménye, amelybe önmagában is be van építve a Nyugat és a Kelet közötti újraelosztás, részben pedig a szövetségi költségvetésen, azaz a II. számú szolidaritási csomagba és a nyugdíjrendszerbe beemelt transzfereken keresztül érvényesül.

Negatívan hat a bérkiegyenlítés

A keletnémet gazdaság felzárkózásának hiányát az Ifo szakértői elsősorban az indokolhatónál gyorsabban végrehajtott bérkiegyenlítési folyamattal magyarázzák. Ennek oka pedig még azon, a kelet-németországi hálózataikat létrehozó nyugatnémet munkaadói szövetségek és szakszervezetek újraegyesülés utáni magatartásában keresendő, amelyek még az egyes üzemek privatizációját megelőzően a keleti tartományokban is hosszú távra szóló bérmegállapodásra törekedtek, nehogy a volt NDK vállalatait privatizáló külföldi befektetők mesterségesen alacsony szinten megállapított bérekkel a nyugatnémet gazdaságnak teremtsenek olcsó bérű konkurenciát.

Forrás: Szövetségi Statisztikai Hivatal
Forrás: Szövetségi Statisztikai Hivatal

Ez a megoldás, plusz a keleti márka és a nyugati márka közötti árfolyam politikai alapon, „egy az egyhez” történt meghatározása (melynek nyomán a kelet-németországi órabérek a nyugati színvonal 7 százalékáról 30 százalékára ugrottak), valamint a keleti bérszínvonalnak a nyugatiak 78 százalékára történt emelése mind-mind olyan tényezők, amelyek ellehetetlenítették a konvergenciafolyamat valós keretek között tartását. Ez aztán elriasztotta az olyan külföldi befektetőket, mint amilyen a Sony volt, amely végül kiürítette az európai üzleteit ellátó, a berlini Potsdamer Platzon berendezett üzleti központját, és távozott. 

Hová lettek a munkahelyek?

A német újraegyesülés beteljesülésével a keletnémet ipari munkahelyek háromnegyede nyom nélkül eltűnt. Miközben ugyanis az NDK-ban a fordulat idején 4,08 millió főt foglalkoztattak a feldolgozóiparban, ma ez a szám – Nyugat-Berlint is beleszámítva – nem több 990 ezernél, Nyugat-Berlin nélkül pedig 920 ezernél. Új munkahelyek jobbára a nemzetközi versenynek kevésbé kitett építési és szolgáltatási szektorban keletkeztek, ami nem mond ellent annak, hogy gyakorlatilag valamennyi tartomány megtalálta azokat a részben vagy egészben még az újraegyesülés előtti hagyományokban gyökeredző ágazatokat, amelyek prioritást élveznek az adott tartományok fejlesztési politikájában. A gazdaságfejlesztés dobogós helyeit egyértelműen a gép- és berendezésgyártás, a közútijármű-gyártás és a vegyipar foglalja el, amelyeket szorosan követ az orvostechnikai és optikai készülékek gyártása, a gyógyszeripar, valamint az energetika (különös tekintettel a megújuló energiahordozók előállítására).

Az 1990 nyarán bevezetett és az egyesülési szerződésben megerősített szociális unióval a tömeges munkanélküliséget a szociális transzferek intézményével fedték el. Ebben különösen fontos szerepet töltött be az a munkanélküli-támogatás, amelyet az elsődleges munkanélküli-segély kifutása után akár a nyugállományba vonulás időpontjáig folyósítottak.

A szociális transzferek azonban nemcsak enyhítették, hanem serkentették is a munkanélküliséget, mert bevezetésük nyomán nagy számban voltak olyanok, akik munkabérként kevesebbet kaptak volna, mint amennyit az állam munka nélkül biztosított.

Nem tudtak élni az előnnyel

Az Ifo szakértői szerint Kelet-Németország végső soron nem tudott élni azzal a másfél évtizedes előnnyel, amelyre más, az EU-hoz csak 2004-ben csatlakozó országokkal szemben tett szert (megjegyezve, hogy az NDK termékei az úgynevezett belnémet kereskedelem keretében a német újraegyesülést megelőzően is vámmentesen jutottak az akkori Európai Közösség legerősebb országába). Ennek okai rendkívül sokrétűek: egyrészt egy Kelet-Németországban letelepedő, ott vállalkozást vásárló vagy alapító nyugatnémet cégtulajdonos aligha engedte volna saját, már korábban kiépített piaci pozíciói zavarását, ugyanakkor egy-egy önálló keletnémet kis- vagy középvállalat számára korántsem lehetett egyszerű feladat az önálló nyugat-európai exportpozíciók felépítése. Ezzel is magyarázható, hogy a fordulat után két és fél évtizeddel egyes keletnémet tartományoknak, illetve azok iparvállalatainak egzisztenciális kihívást jelent az Oroszországba irányuló export részint a nyugat-európai embargós intézkedésekből, részint az orosz gazdaság visszaeséséből adódó nehézségeinek kezelése.

Mindez a keletnémet gazdaságnak a nyugati tartományoknál nagyobb bezártságában is kifejezésre jut: a feldolgozóipar exportkvótája a keleti tartományok átlagában 38,4 százalék (ezen belül a külföld felé leginkább nyitott Szászországban sem több 42,4 százaléknál), azaz jóval elmarad a nyugati tartományok 51,1 százalékos átlagától. Egy másfajta megközelítésben: a keletnémet ipar exportkvótája 1991-ben a nyugati tartományok alig több mint felét (53 százalékát) tette ki, ami 2012-re – még mindig csak – 71 százalékra növekedett, (azaz nagyságrendileg egybeesik a keleti tartományoknak a nyugatiakkal való összevetésben elért más fejlettségi mutatóival).

A keleti tartományok exportja 2014-ben 97,6 milliárd euró volt, ami az 1123,7 milliárd eurós német összexport 8,7 százaléka. Ebből 35,9 milliárd euróval (3,2 százalékkal) a Szász Szabadállam részesedik, amelyet Szász-Anhalt, Berlin, Brandenburg és Türingia nagyjából azonos nagyságú, egyenként 13-15 milliárd eurós forgalommal és 1,2-1,3 százalékos részaránnyal követ.

A munkanélküliségi ráta 1995-ben még elérte a 15 százalékot, ami aztán – nem utolsósorban az elvándorlás és a korai nyugdíjazások hatására – 9 százalékra mérséklődött. De még mindig jóval meghaladja a nyugati tartományok 5,8 százalékos átlagát. 

Kilátások erre az évre

Az Ifo drezdai kirendeltsége december közepén nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint 2015-ben a keleti tartományok gazdasági teljesítménye (beleértve Berlint is) – az első félévi 1,3 százalékos növekedést követően, a második félévi erőteljesebb lendületnek köszönhetően – 1,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 2016-ra ennél erőteljesebb, 1,8 százalékos, ezen belül a magyar kapcsolatok szempontjából legfontosabb keleti tartománynak számító, a növekedés szempontjából az átlagosnál kedvezőbb iparszerkezettel rendelkező Szászországban átlagon felüli, a 2015-ös 1,9 százalékkal szemben 2016-ban újabb 2,0 százalékos növekedés valószínűsíthető. „A fellendülést továbbra is a belgazdasági erők, mindenekelőtt a magánfogyasztás serkenti” – fogalmazott az előrejelzés bemutatásakor Joachim Ragnitz, a drezdai intézet igazgatóhelyettese, megjegyezve, hogy „az előrejelzés által érintett időszakban az állami teljesítmény a menekültek ellátásával kapcsolatban tovább bővül”.

A gazdasági fejlődés európai összehasonlításban is kedvező alakulása a foglalkoztatásnál is megjelenik: 2015 első háromnegyed évében a foglalkoztatottak száma a keleti tartományokban 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a tb-köteles foglalkoztatottak száma – a minimálbér kötelező kiterjesztése nyomán – a keleti tartományokban összességében 1,5, ezen belül Szászországban 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A foglalkoztatás növekedésére serkentő hatást gyakorol a termelés folyamatos bővülése, ugyanakkor mindinkább fékezi azt a keleti tartományok gazdaságában is mind markánsabbá váló szakemberhiány.

Juhász Imre ,Berlin
a szerző cikkei

Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés
hirdetés