Nincs tovább!
A Kodak nem gyárt többé fényképezőgépet
Lezárva egy korszakot az Eastman Kodak leáll a digitális fényképezőgépek, a zsebkamerák és a digitális képkeretek gyártásával - írta pénteken a The New York Times című amerikai napilap.

A vállalatot, amely tömegek számára tette elérhetővé a fotózást, 1880-ban George Eastman alapította. A Kodakot a Brownie és az Instamatic fényképezőgépeiről, valamit a sárga-vörös dobozba csomagolt filmtekercseiről ismerte meg a világ. A cég azonban az 1980-as évektől nem tudott lépést tartani a japán konkurenciával és nem tért át időben a filmről a digitális technológiára. Pedig az első digitális fényképezőgépet 1975-ben éppen a Kodak egyik mérnöke, Steven Sasson építette meg, egy a Bell Labsnél hat ével korábban kifejlesztett elektronikus szenzorra alapozva.

A Kodak, amely januárban kért csődvédelmet, a jövőjét a fotónyomtatókban, a nagysebességű, tintasugaras nyomdagépekben, a munkafolyamat-szoftverekben és a csomagolásban látja. A cég azt tervezi, hogy 2012 első felében leáll a termeléssel és más társaságoknak adja el a licenceit. A fotózásról a cég a nyomdaiparra áll át, s a profilváltástól évi 100 millió dolláros megtakarítást vár. A Kodaknál nem mondták meg, hogy hány alkalmazottól készülnek megválni, csak annyit, hogy az elbocsátások költségeit 30 millió dollárra becsülik.





