Örömtől sikerig

A Flextronics tavaly indította EnterFlex névre keresztelt versenyét, ahol fiatal mérnökök versenyezhetnek gyártástechnológiát fejlesztő ötleteikkel. Ti harmadik helyezést értetek el Működő termelő sorok további automatizálása című munkátokkal. Mi az ötletetek lényege?

Burcs Tamás: Egy keretrendszert fejlesztettünk ki, amely egy számítógépre kötött kamerából és egy hozzá tartozó szoftverből áll. A rendszer – minták segítségével elvégzett betanítás után – valós időben képes kamerák által készített képeket azonosítani. Az egész a parkolóházak, autópályák mentén elhelyezett rendszámfelismerő kamerákhoz hasonló.

Amikor egy rendszám utóbbiak látóterébe kerül, a kamerához csatlakoztatott számítógép felismeri a három számot és a három betűt, és rögtön megjeleníti a rendszámhoz tartozó információkat. Kiderül például, hogy vásároltak-e az autóra érvényes autópálya-matricát. A mi fejlesztésünk annyival jár előrébb ennél, hogy nemcsak betűket és számokat tud azonosítani, hanem gyakorlatilag bármit felismer, legyen szó egy vonalkódról, vagy egy címkéről jelekkel és feliratokkal.

Kárpinszky András: A mintákon keresztül megtanítjuk a szoftvernek, mely matricákat ismerje fel, pontosabban hogy a megtanultakkal összehasonlítva, hogyan viszonyuljon a látóterébe kerülő mintákhoz.

A rendszámtáblás példa elég világos, de milyen alkalmazási területet szántatok a saját fejlesztéseteknek a gyártásautomatizálásban?

Burcs Tamás: Az elején egy általános célú, mintafelismerésre alkalmas szoftverünk volt. A döntő előtt azonban felkerestek a Flextronicstól, és elmondták, hogy pontosan mire használnák az ötletünket, így az egészet a cég igényeihez igazítottuk. A Flextronics sárvári üzemében számítógépeket szerelnek össze. A kész masinákra ráragasztanak egy vonalkódot, utóbbiban tárolják az adott készülékhez tartozó összes tudnivalót: a rátelepített operációs rendszert, a processzor, a hálózati kártya és minden egyéb alkatrész típusát.

Burcs Tamás és Kárpinszky András

Az információkat a gyártósor mellett dolgozók egy kézi vonalkód-leolvasóval azonosítják, majd a tudnivalókat jelző matricákat a gépházra ragasztgatják. A matricáknak meghatározott helyre kell kerülniük, és természetesen hiánytalanul meg kell lenniük. Az általunk fejlesztett rendszer két ponton is segítené ezt a munkát. Egyrészt kiváltaná a vonalkód-leolvasót, mert a kamera lencséje előtt elhaladó vonalkódból a program automatikusan kiolvasná és megjelenítené a tudnivalókat. Másfelől pedig ellenőrizné, hogy a megfelelő matricák lettek-e a megfelelő helyre ragasztgatva.

Ez valóban olyan jelentős probléma a gyártástechnológiában, hogy a megoldása díjat érdemel?

Burcs Tamás: A sárvári gyárban dolgozókat elég régóta foglalkoztatja ez a probléma. Kísérleteztek például a reptereken is használatos vonalkód-leolvasó kapukkal. Ezek biztosítják, hogy a raktérbe irányított csomagok a megfelelő repülőre kerüljenek. Bejelentkezéskor a raktérbe feladott poggyászok fülére egy vonalkóddal ellátott cetlit akasztanak, ebben tárolják például az úti célt. A csomagokat a vonalkód alapján végzett szortírozás révén juttatják a megfelelő repülőgépre.

A leolvasókapuknál több ezer sugarat bocsátanak a poggyászokra, hogy a címkét bármilyen helyzetben biztosan le tudják olvasni. Csakhogy egy ilyen kapu közel 1500 eurót kóstál, a jelekből az információt kinyerő grafikus állomással együtt a berendezés végösszege a 100 ezer eurós nagyságrendet is elérheti. Ennyi pénzért a mi rendszerünkből akár tízet is ki lehet építeni. A másik előnye a minőségbiztosítás javítása. Sárváron naponta 2 ezer számítógép vonalkódját kell leolvasni, majd ezek alapján matricázni – mindezt kézzel. A dolgozó a monoton munkába előbb-utóbb belefásul, hibázik. A rendszerünk egyszerre csökkenti a hibák és a szükséges minőségellenőrök számát.

A cikk teljes terjedelemben a GyártásTrend Magazin 2012/1-2. számában olvasható.