„Soha nem akartam építész lenni."

Finta József 1935. június 11-én, Kolozsváron született, és élete első 9 évét Erdélyben töltötte. Bár 1944. óta Budapesten él, de továbbra is erdélyinek vallja magát. Édesapja a református kollégiumban tanított, édesanyja ugyanitt volt titkárnő. „Az erdélyi évek az egész életemet valamilyen módon meghatározták. Édesapám komoly szerepet vállalt az akkori irodalmi életben, ami fiatalságom ellenére mélyen megérintett. Édesanyámat nagyon korán vesztettem el, édesapámat pedig megkeserítette az erdélyi élet elvesztése” – mesélte Finta József.

Hét éven keresztül járt a Lónyay utcai református gimnáziumba. Ez a hét év egy fantasztikusan szabadszellemű, ugyanakkor szigorú és kreatív iskolában telt. Az utolsó néhány évben tagja volt az irodalmi körnek, és sorra nyerte a vers-, novella- és rajzpályázatokat. Bár soha nem építészjövőt tervezett magának, az érettségi után a Műegyetem építész karán folytatta tanulmányait. Politikai szempontból ugyan nem rendelkezett feddhetetlen adatlappal, kitűnő eredményeinek köszönhetően köztársasági ösztöndíjat kapott, amely megvédte a politikai támadásoktól.

„Soha nem akartam építész lenni. A felvételi során a Képzőművészeti Főiskolára szerettem volna jelentkezni. Édesapám azonban nagyon belekeseredett saját megbicsaklott művészi pályájába, és óvott engem ettől az iránytól. Az ő javaslatára jelentkeztem az építészmérnöki karra. A népköztársasági ösztöndíj akkoriban nagy segítséget jelentett a megélhetésünkhöz. Ehhez jól kellett tanulni, és olykor egy-egy unalmasabb melléktantárgyat is jelesre kellett teljesíteni. Korábban grafikus, író, költő vagy festő szerettem volna lenni. Hamar megszerettem azonban az építészetet a professzoraimon és a rajzon keresztül” – emlékezett vissza az építész. 1958-ban diplomázott.

Az államvizsgán Janáky István építész és Fekete Ede, a Lakóterv igazgatójának javaslatára tervét nem kellett megvédenie. Janáky olyannyira felfigyelt rá, hogy nemcsak állást szerzett neki a Lakótervnél, hanem a Mesteriskolába is felvette őt. A fiatal építész pályája ekkor kapott igazi lendülete. Első munkája az 1961-es dunaújvárosi garzonház. Tehetségét már nagyon fiatalon elismerték, ezért a munkáért ugyanis 30 éves korában – 1965-ben –Ybl-díjjal tüntették ki. Alig néhány évvel később, 1968-69-ben elkészült a salgótarjáni Pécskő Áruház.

 Pályájának igazi áttörését a Duna Intercontinental (mai: Mariott) jelentette. „Ez az épület volt az, ami majdnem elpusztított engem. Nagyon korán kaptam meg ezt a munkát, mindössze 30 éves voltam. Addig rajzolóm se volt, és hirtelen nyakamba kellett venni egy 18 fős műtermet. Az épület eredeti költségvetése 240 millió forint volt, amely a kivitelezésnél végül 540 millió lett. Ebből óriási botrány lett, és nagyon sokat támadtak érte. Ugyanakkor ez volt az az épület is, amivel berobbantam a szakmába, és amellyel meg is tanultam azt. Pályám másik „főépülete” a Rendőrségi székház. Ott kaptam munkáim során a legnagyobb szabadságot, még úgy is, hogy spórolás miatt el kellett hagyni az egyik épületszárnyát” – mondta Finta József.

A Finta és Társai Építész Stúdió Kft. jelenleg 40 fős cégként van jelen a piacon. Ahogyan manapság minden területen, így a cég életében is komoly kihívást jelent a gazdasági válság. Így jelenleg még várni kell arra a több szabadságra, amely lehetőséget adna Finta Józsefnek az utazásra, írásra, festésre. Hamarosan megjelenik negyedik könyve, Élet-rajz címmel, amelyben talán már beszámolhat azokról az álmairól is, amelyek a jövőben testet ölthetenek. „A jövőre nézve még több olyan álmom is van, amit szeretnék megvalósítani. Tizenharmadik éve dolgozom azon a toronyházon, amely a Váci út és a Róbert Károly körút sarkán épülne fel.

Hiszek abban, hogy 100 méter léptékű tornyokkal igenis cizellálni kellene a budapesti városkontúrt a Hungária gyűrű mentén. Sajnos ezzel máig is teljes mértékben szembefeszült a budapesti városvezetés. Egy másik álmom egy 5000-8000 fős kongresszusi központ, amelyre 2002-re már építési engedélyem is volt a Millenniumi Városközpontba. Ez a toronyház és ez a kongresszusi központ az, amit még nagyon vágynék látni. Egy másik elképzelésem az egyetemi Campus és a Millenniumi Városközpont, az ún. Haller tengely között egy híd megépítése.

Nagy Ferenc tudománytörténésszel találtuk ki ezt az ún. Bolyai hidat. Az elképzelésünk szerint ez egy olyan híd, amely 3-4 szintes városközpontot, egyetemi, kulturális, turisztikai központot elevenítene meg a Duna fölött, a középkori lakóhidak mintájára. A híd egyetemi klubokkal, tudományos műhelyekkel, különleges gasztronómiával várná az embereket. Ezt egyelőre sajnos nem igazán érti sem a város sem pedig az építészeti kritika” – árulta el az építész.

Mottó: „Az építészet egy csodálatos, nemes játék. Az az építész, aki felnőtté válik, azonnal hagyja abba a munkát.”

A főnök

A közös munkáról Szabó Tamást, a Finta és Társai Építész Stúdió Kft. építész vezető tervezőjét kérdeztük. Szabó Tamás a cég 1994. decemberi megalakulása óta dolgozik Finta József irányítása alatt. „A Vasudvar készítésekor egy perzsa belső építész hölggyel kellett közösen dolgozni. Józsefről tudni érdemes, hogy nagyon türelmes, amikor mindenki más már a haját tépi, ő akkor is megpróbálja megtalálni a közös hangot. A hölgy pedig nagyon rámenős és kezelhetetlen volt. Az utolsó megbeszélés alkalmával pedig zöld színű kályhacsempét választott. A hölgy elmondta, nem érti, miért tiltakozunk úgy, hiszen ez olyan vicces lenne. Finta József odafordult a tolmácshoz, és megkérte, hogy szó szerint fordítsa, amit mond. ”Otthon nekem a mellékhelységben, az ajtóval szembe a falon található egy kép. Azon a képen Ferenc József és Vilmos császár kezet fognak. Amikor elmegyek mosdóba, ezt a képet szoktam nézni. Na ez vicces, az épület azonban nem vicc." – emlékezett vissza Szabó Tamás.

Az irodában Finta József az egyetlen, aki a mai napig nem használ számítógépet a munkájához. Ennek ellenére a számítógépet reálisan értékeli, amely hasznos segítség lehet a munka során, ugyanakkor nem szabad túlértékelni azt. „Finta József azt mondja magáról, hogy ő nem mester alkat. Ezt valószínűleg úgy érti, hogy nem tanít nekünk stílust. A stúdión belül ugyanis nincs egy uralkodó stílus. Amiben azonban igenis mester, ahogyan egy megrendelőhöz, épülethez, tervhez viszonyul. Az építészet nem arról szól, hogy a beruházó pénzén műemléket emelünk magunknak. Az építészet szolgálat, az épület használhatóságával szolgál, egyediségét pedig elsősorban az az ÉLET adja, mely otthonra lel benne.” – mondta Szabó Tamás.