Tehetséges mérnökhallgatókat díjaztak
|
Február 1-jén negyedik alkalommal adták át a Miskolci Egyetem két kiemelkedő tanulmányi teljesítményt nyújtó mérnökhallgatójának a Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. által alapított Bosch-díjat.
A program azokat a hallgatókat támogatja, akik kimagasló teljesítményt nyújtanak. A 11 végzős pályázó közül két fiatal mérnöktehetség, Daróczi Balázs és Szkárosi Szabolcs nyerte el a megtisztelő díjat. A negyedik alkalommal megpályázható Bosch-díjra olyan diplomázó mérnökhallgatók jelentkezését várták, akik a kiemelkedő tanulmányi- és diplomamunka eredményeik valamint az egyetemi évek alatt elért tanulmányi versenyek, TDK munkák sikerei mellett, pályafutásuk során kutatási tevékenységet vagy egyéb közéleti, szociális, társadalmi tevékenységet is végeztek. A pályázati feltételek teljesülését és a díjazottak kiválasztását az egyetem és a Bosch együttműködésében az egyetemi bizottság bírálja el. A hagyomány és innováció üzenetét egyként jelképező impozáns díjat - melynek pénzjutalom és külföldi tanulmányút is része - Klaus Leupold, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. ügyvezető igazgatója és Mezőközy András HR osztályvezető adta át a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségének keretében.
„A Robert Bosch nevét viselő tanszék megalapítása mellett fontosnak tartjuk, hogy a mérnökhallgatókat a gyakorlati és elméleti területeken egyaránt motiváljuk. A létrehozott díj egyedülálló kezdeményezésnek számít a Miskolci Egyetemen, és a kiváló szakmai együttműködésnek köszönhetően a közeljövőben további sikeres projektekről tudunk majd beszámolni” – mondta el köszöntőjében Klaus Leupold, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gyárigazgatója.
(Forrás: Bosch)
|