hirdetés

Pályázat

Energy Globe díj idén először Magyarországon is

December közepéig pályázhatnak fenntarthatósági és energiahatékonysági projektjeikkel a vállalkozások és az önkormányzatok, valamint a fiatalokat is bevonó programjaikkal a civil, az oktatási és diákszervezetek az energiavilág kiemelt kitüntetésére, az Energy Globe magyarországi díjra. A legjobbnak ítélt projektek az első hazai Energy Globe díjak elnyerése mellett a nemzetközi megmérettetésen is részt vehetnek hazánkat képviselve.

hirdetés

Az Energy Globe Award díj 1999-ben egy osztrák mérnök kezdeményezésére indult, és mára a fenntarthatóság és az energiahatékonyság egyik legrangosabb nemzetközi eseményévé vált. Immár 177 országban folyik évről évre a verseny, amelyhez 2016-ban az E.ON csoport támogatásával Magyarország is csatlakozik. A vállalkozói és az önkormányzati kategória mellett a fiataloknak, és az őket megszólító civil és oktatási szervezeteknek szóló kategóriában is várják a pályaműveket december 11-ig. Ezekből kategóriánként három-három pályaművet választ ki az elismert szaktekintélyekből álló független zsűri.

„Míg az emberiség történelme az energiaforrások felfedezéséről és felhasználásáról szólt, a 21. század egyértelműen az energetikai innovációé. Hatalmas változások mennek végbe mind technológiai megoldások, mind társadalmi felhasználás szinten” – fogalmazott Jamniczky Zsolt az E.ON Hungária Zrt. igazgatóságának tagja, az Energy Globe Magyarország díj zsűritagja.

Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese a zsűri tagjaként úgy véli: „Az energetikáról sokan azt gondolják, hogy túlszabályozott, végletesen szigorú műfaj, emberi léptékekben nehezen követhető változásokkal. Biztos vagyok benne, hogy ez a verseny mindenki számára bebizonyítja, hogy egy pezsgő és változatos szakmáról beszélhetünk, amiben a szigorú megtérülési és megfelelési kritériumok, valamint a reáliák mellett helye van a jó értelemben vett álmodozásnak, az idealizmusnak és a kreativitásnak is.”

A pályázóktól nem komplett megvalósítási tanulmányt, csupán az elbírálhatósághoz szükséges esetleírásokat és néhány azonosítási és hitelesítési adatot várnak a verseny lebonyolítói. A honlapon megtalálhatók az elbírálás és értékelés szempontjai, illetve a nemzetközi verseny néhány korábbi pályázójának projektleírásai.

A pályázatok kiértékelésére december folyamán kerül sor, az eredményhirdetés és a közönségszavazás pedig 2017 elejére várható.

(forrás: E.ON/GyártásTrend)
Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés