Tovább erősödött a magyar export
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) március 11-én közzétett első becslés szerint idén januárban a magyar kereskedelmi kivitel értéke 1292 milliárd forintot (4783 millió eurót), a behozatalé 1216 milliárd forintot (4493 millió eurót) tett ki.
|
|
Olvasd tovább...
|
|
A Zwsoft a jövőt tervezteti
A kínai Zwsoft ZWCAD 2010 szoftverének Standard és Professional változata nyerte el az ismert lengyel építészeti magazin, a Builder által évente odaítélt tervezői szakmai díjat, a Top Bulidert. Az elismerést a BUDMA 2010, Lengyelország legnagyobb építőipari kiállításán adták át.
|
|
Olvasd tovább...
|
A virtualizáció két szempontból is slágertéma: bár a különböző piacelemző cégek felmérései azt mutatják, hogy az elkövetkezendő néhány évben a virtualizáció továbbra is meghatározó trendje lesz az IT-piacnak, a felhasználók többsége nem lép túl a szervervirtualizáció problémakörén.
|
|
Olvasd tovább...
|
Egyetemi előadások hi-tech környezetben
A korszerű mérnökképzését hivatott támogatni az a Miskolci Egyetemen felújított előadóterem, amelyet március 10-én adtak át ünnepélyes keretek között. A legmodernebb technikával felszerelt, közel 100 férőhelyes auditórium felújítását a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. finanszírozta.
|
|
Olvasd tovább...
|
Teremhet munka magyar cégeknek Kazahsztánban
Idén március 9-én, Budapesten tartotta második ülését a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság.
|
|
Olvasd tovább...
|
Iparfejlődés Németország keleti tartományaiban
A berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmat kínált a mérlegkészítésre, az új tartományok gazdasági-ipari átalakulásának, eddigi és lehetséges jövőbeni fejlődésének elemzésére.
|
|
Olvasd tovább...
|
|
A Központi Statisztikai Hivatal március 9-i előzetes jelentése szerint a magyar ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 januárjában 3,4, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal növekedett.
|
|
Olvasd tovább...
|
Észak-Magyarországi Felsőoktatási Szövetség alakult
Három intézmény lépett szövetségre egymással március 5-én: az egri Eszterházy Károly Főiskola, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola, valamint a Miskolci Egyetem szándéknyilatkozattal alapította meg az Észak-Magyarországi Fet. Az együttműködés révén az oktatás, a kutatás és a pályázatok területén kívánják szorosabbra fűzni együttműködésüket az intézmények.
|
|
Olvasd tovább...
|
Törték és díjazták a magyar hidakat Kanadában
Schauer Norbert és Tarrósi Péter, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának két gépészmérnök hallgatója önhibáján kívül nem tudta megméretni magát a magyar idő szerint péntek éjszaka megrendezett kanadai nehézsúlyú tésztahídépítő versenyen.
|
|
Olvasd tovább...
|
A Bosch-hoz vágynak leginkább a pályakezdő mérnökök
A magyarországi Bosch az egyik legkeresettebb munkahely a diploma előtt álló műszaki egyetemisták és főiskolások körében – ez derült ki az AIESEC diákszervezet és a Develor személyzeti tanácsadó által, az ország 10 intézményében végzett friss felmérésből. A március 5-én publikált kutatás alapján az észak-magyarországi régióban egyértelműen a Bosch a legnépszerűbb nagyvállalat.
|
|
Olvasd tovább...
|
Konferencia az innovációról Veszprémben
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara március 11-én 10 órától második alkalommal rendezi meg innovációs konferenciáját Veszprémben. A szakmai eseményen az informatikai kar bemutatja tudományos, fejlesztési eredményeit, de a konferencián lehetőség nyílik a vállalatok és az egyetem közötti együttműködések további bővítésére is.
|
|
Olvasd tovább...
|
|
|
|
|
|
|
Oldal 1 / 69
|