A keleti blokk vonzásában

Erdélyben született, magyarok közt nőtt fel, mégis angolul ad interjút. Nem érezte szükségét, hogy megtanuljon magyarul?

Tizenegy éves koromban költöztem Romániából Németországba. A gyermekkoromból magammal hozott néhány magyar szón és mondaton kívül, sajnos nem beszélem a nyelvet. Amit a magyarról mondanak, igaz: nagyon nehéz megtanulni, és nem hasonlítható egyik nyelvhez sem. Amióta Magyarországon élek, igyekeztem felfrissíteni a gyermekkoromban hallottakat, néhány szóval talán sikerült bővítenem is az akkor tanultakat.

A magyar nyelv ismeretének a hiánya a budapesti hétköznapjait sem nehezíti meg?

Magyarországon, de kiváltképp Budapesten, szinte alapkövetelménynek számít az angol vagy a német nyelvtudás, így nem okoz gondot a kommunikáció, nemigen ütköztem leküzdhetetlen akadályokba. Igaz, a magyar mozikban az eredeti – például angol vagy német – nyelven vetített filmeket nézem meg.

Mennyire tűnt Budapest másnak, mint azok a városok, ahol eddig élt?

Hét évig dolgoztam Amerikában, ott tényleg teljesen más volt a közeg. Magyarországot már ismertem valamennyire, hiszen Romániában tett látogatásaim alkalmával rendszeresen átutaztam az országon, igaz, korábban nem töltöttem itt két napnál többet. Erdélyi születésűként úgy hittem, otthonosan fogok mozogni, de hamar rájöttem, hogy Budapesten sokkal nemzetközibb az élet, a magyarországi kultúra pedig sok tekintetben eltér az erdélyitől. Munkám során gyakran utazom vidékre is, így már arról is vannak tapasztalataim, hogy a vidéki élet mennyiben különbözik Magyarországon a fővárositól.

Nem okozott gondot, hogy miután sikerült kiszakadnia a „keleti blokkból”, vissza kellett térnie?

Különös érzés volt, amikor az első itteni munkanapomon, 2009-ben bemutattak a budapesti – akkor még egy szocialista jellegű háztömbben helyet kapott – irodánkban dolgozóknak. Az járt a fejemben, hogy Németországba kerülve, gyerekkoromban búcsút intettem a keleti blokknak, majd az Egyesült Államokban éltem, most pedig újra abban a környezetben vagyok, amit egyszer már hátrahagytam. Nem is terveztem hosszúra az itt létemet, eredetileg úgy volt, hogy mindössze hat hónapot töltök Magyarországon. Lassan azonban megszerettem az itteni munkakörnyezetet, mert rájöttem, hogy nem az épület számít, hanem az emberek, akikkel dolgozom.

Eszerint hajlamos először a dolgok negatív oldalát észrevenni? Sokan épp ezt róják fel a magyaroknak.

A magyarokra tényleg különösen jellemző, hogy első látásra a negatívumokat érzékelik. De szerintem az is igaz, hogy ha egyszer sikerül egy ügy mellé állítani őket, akkor száz százalékos erőbedobással küzdenek. Nemcsak könnyen motiválhatók, de általában nagyon jól képzettek is. Ezt – számtalan álláskereső elbírálójaként – saját tapasztalatból tudom.

Így, hogy már látja Budapest szerethetőségét, külföldi vendégeinek mit mutat meg szívesen a városból?

Az útikönyvekben szereplő turistalátványosságokon túl igyekszem hangsúlyozni számukra azt is, hogy itt mindent megtalálnak, amit egy nyugati nagyvárosban megszoktak. Budapest belvárosában sétálva épp ugyanolyan érzésük lehet, mint ha Berlinben, vagy Párizsban lennének. Az is nagy érdeme Budapestnek, hogy rátaláltam a kedvenc olasz éttermemre, ahol olyan finoman készítik a pizzát és a spagettit, mint a világon sehol máshol, még Olaszországban sem. Lélegzetelállító a város építészete is, és igazi kuriózumnak számítanak a fürdőhelyek. Ahogy München a sörkertjeiről, Budapest a termálfürdőiről méltán híres. Ráadásul ami engem illet, többre értékelek egy jó masszázst, mint egy korsó sört.

Netán annyira megszerette az itteni életet, hogy akár véglegesen Magyarországon telepedjen le?

Nem hiszem, hogy Budapest lesz a karrierem utolsó állomása. Multikulturális környezetben nőttem fel, világpolgár vagyok, és ott érzem otthon magam, ahol a családom és a munkám van. A magyaroktól sokat tanultam, de nem tagadom, hogy szívesen gyűjtenék még tapasztalatokat máshol is. Úgy érzem, egyszer el fog jönni a búcsú ideje.