Autóipari beruházás Győrben
Több mint 200 millió forintot ruházott be a Stefani
Autóipari vállalatoknak, köztük az Audinak, a Volkswagwennek, a brit Mahle cégnek egyedi célgépeket gyártó Stefani Hungária Kft. több mint 200 millió forintos kapacitásbővítő beruházást hajtott végre a Győri Ipari Parkban Európai Uniós és magyar állami támogatással.

A telephelyfejlesztéshez 52,3 millió forintot nyert el a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a német tulajdonú cég,amely az idén hat százalékos forgalomnövekedésre számít a tavalyi 1,1 milliárd forintos árbevételhez képest - mondta Alexander Fina ügyvezető igazgató a csütörtöki avatás alkalmából az MTI érdeklődésére. Az invesztíció keretében emelt 600 négyzetméteres gyártócsarnokot összeépítették a meglévő 800 négyzetméteres csarnokkal. Két megmunkáló központot szereztek be, amely a forgácsolás terén bővíti a termelőkapacitást.






