Gazdaság
Jól ment a Bosch-nak
Jelentősen növelte árbevételét tavaly a nemzetközi ipartechnológiai csoport
Az elmúlt évtized egyik legnagyobb árbevétel-növekedését érte el 2011-ben a Bosch csoport: a német ipari óriás árbevétele a 2010. évi 47,3 milliárd euróról 8,8 százalékkal 51,4 milliárd euróra nőtt.

Az adózás előtti nyereség az árbevétel 5 százalékát tette ki tavaly (mintegy 2,57 milliárd euró), ami valamivel alacsonyabb a tervezett 7-8 százalékos szintnél. A társaság 2010-ben 3,5 milliárd eurós adózás előtti eredményt ért el. A dolgozói létszám 2011-ben 20 ezerrel 303 ezerre nőtt. A cég tájékoztatása szerint a legnagyobb növekedés Európában volt, ahol a dolgozói létszám több mint 10 300 fővel emelkedett. Németországban mintegy 5200, Magyarországon 1700, Törökországban pedig 1600-zal bővült a dolgozói létszám.
Regionális lebontásban a Bosch árbevétele a világ összes nagy gazdasági térségében nőtt: Európában 9,5 százalékkal 30 milliárd euró fölé, az ázsiai-csendes-óceáni térségében csaknem 9 százalékkal 12 milliárd euróra, az amerikai kontinensen pedig 7 százalékkal 9 milliárd euró fölé. A németországi bevétel 10 százalékkal 12 milliárd euróra bővült, így az egyik legerőteljesebb növekedést mutatta. Szektorok szerint a gépjárműtechnika üzletág árbevétele első alkalommal haladta meg a 30 milliárd eurót, ami éves összehasonlításban mintegy 8 százalékos emelkedést jelent.
A legnagyobb árbevétel-emelkedést az ipari technológia üzletág érte el: 20 százalékkal 8 milliárd euróra bővült. A fogyasztási javak és épülettechnika üzletág értékesítései 4,3 százalékkal 13 milliárd euróra nőttek. A nemzetközi Bosch csoport 2011-ben több mint 4 milliárd eurót költött kutatás-fejlesztésre. Az idei év elején a vállalatnál összesen mintegy 39 ezer k+f munkatárs dolgozott, ami az előző évhez képest 4500 fővel nagyobb létszám. A benyújtott szabadalmi kérelmek száma tavaly 260-nal 4100-ra nőtt. Franz Fehrenbach, a Bosch igazgatótanácsának elnöke közleményében kifejtette: a társaság a nehéz világgazdasági körülmények ellenére ért el komoly növekedést.
A nehézségek között említette az elhúzódó euróövezeti válságot, illetve a japán környezeti katasztrófát. Kiemelte: a pozitív regionális és ágazati üzleti eredmények a Bosch számára a vállalati stratégia visszaigazolását jelentik. Az elnök tájékoztatása szerint a Bosch folytatja tevékenységének bővítését a fejlődő régiókban, de különösen az ázsiai-csendes-óceáni térségben. A tervek szerint 2012-ben a vállalatcsoport tőkeberuházásainak mintegy 30 százaléka kerül majd ezekbe a régiókba. Ennek zömét a gépjárműtechnika üzletág kínai és indiai fejlesztéseire fordítják. A vállalat Kelet-Európában is erősíti jelenlétét: Szerbiában új üzemet létesít gépjármű ablaktörlő-rendszerek gyártására - közölte a német ipari óriás.
A Bosch a világgazdaság további gyengülését várja 2012-ben, de nem számít globális recesszióra. A 2011-re becsült 3,2 százalék után a vállalat 2012-ben mintegy 2,5 százalékos világgazdasági bővülést jósol. Az európai kilátásokkal kapcsolatosan Fehrenbach úgy nyilatkozott: az, hogy stagnálásban vagy akár recesszióban lesz-e részünk, nagyban függ majd attól, hogy milyen gyorsan és szigorúan történik meg a szükséges reformok végrehajtása az euróövezetben. A Bosch csoport idén 3 és 5 százalék közötti árbevétel-emelkedésre számít. Vélhetően az ázsiai-csendes-óceáni térségéből érkezik majd erős bővülés, bár a vállalat az amerikai kontinensen is további növekedési lehetőségeket lát.
A dolgozói létszám várhatóan világszerte emelkedik majd, de Németországban többé-kevésbé változatlan marad - közölte a társaság. A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft-ből Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2010-es üzleti évben a 11 magyarországi leányvállalattal rendelkező cégcsoport a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek nélkül számított magyarországi forgalma 118 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch 2011 végén hozzávetőlegesen 8000 munkatársat foglalkoztatott.









