Most a szakmunkásnak könnyebb
Szakmát tanulnak az állástalan diplomások
Túlkínálat alakult ki mára a diplomásokból a magyar munkaerőpiacon, szakmunkásokból viszont soha nem látott hiány van; az elhelyezkedni képtelen diplomás munkanélküliek szakmai képzéseken vesznek részt, hogy könnyebben állást találjanak.

A Workania.hu internetes állásportál felmérése szerint a mai 20-24 éves korosztály 69 százaléka lép be a felsőoktatásba, a középiskolai diákok 80 százaléka tervezi, hogy a főiskolára, egyetemre jelentkezik. Mindez éves szinten több mint 50 ezer friss diplomást jelent - olvasható a cég MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A portál idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait, amely szerint 2010-ben 120 százalékkal több diák szerzett diplomát, mint húsz évvel ezelőtt, és nagyjából tavaly ugyanannyi szakmunkás hagyta el az iskolapadokat, mint 1990-ben.

A legújabb divatszakma pedig a marketing és kommunikáció - tette hozzá a közleményben. Az évek folyamán viszont munkaerőhiány alakult ki: az IT, gépészet és pénzügy területén inkább a diplomásoknak van hely, az építő- és vendéglátóipar inkább a szakmunkásoknak kínál lehetőséget. A Workania adatbázisában megjelent álláshirdetések és önéletrajzok alapján 2008 harmadik negyedévétől folyamatosan több ember keresett állást az értékesítés és kereskedelem területén, mint ahány hirdetés volt a piacon.
Hiányszakma, pedig jól fizetik
Ezzel szemben a gépipar területén az elmúlt egy évben az álláskeresők száma folyamatosan alacsonyabb volt az álláshirdetések számánál. Fincza János a közleményben kiemelte: a szakmunkásképzés klasszikus rendszere összeomlott, a képzések színvonala egyre alacsonyabb, az általános iskolákból pedig a tanulók inkább gimnáziumba, mint szakközépiskolába jelentkeznek, egyre kevesebb jól képzett szakmunkás kerül ki a piacra. Ma a szakmunkások találnak legkönnyebben állást, a megbecsülés azonban a fizetéseken egyelőre kevésbé látszik - hívta fel a figyelmet.
Míg Németországban egy jól képzett szakember fizetése akár egy nagyvállalat középvezetőjének szintjét is eléri, addig hazánkban csak lassan emelkedik a szakmunkások bére. Az elhelyezkedni képtelen diplomás munkanélküliek szakmai képzéseken vesznek részt, hogy könnyebben állást találjanak - emelte ki Ficza János azzal, hogy a szakmunkások bére egyelőre ugyan még nem vetekszik a diplomásokéval, de a fizetésnél fontosabb, hogy a munkanélküli diplomások állást találjanak.





