hirdetés
2012. május. 21., hétfő - Konstantin.

Több férfi dolgozik

Nem volt meglepő a foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulása

Elemzők szerint nem volt meglepő a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön publikált 2011. szeptember-novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi mutató.

hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a foglalkoztatottak létszáma 2011. szeptember-novemberben 42 ezerrel több volt, mint az előző év azonos időszakában, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 460 ezer fő volt, amely 10,6 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett 2011 szeptember-novemberben, 2009 IV. negyedéve óta a legalacsonyabbat. Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. foglalkoztatáspolitikai terület kutatásvezetője elmondta: az adatokból az látszik, hogy a rossz kezdet után 2011 második felében javult a foglalkoztatási helyzet, így összességében - becslése szerint - 2011-ben az előző évi szinten marad a foglalkoztatottság.

A GKI kutatásvezetője kiemelte: a munkanélküliség alakulásában is az látszik, hogy a kedvezőtlen év eleji helyzet után javulás következett be a második negyedévben, de utána már nem volt olyan dinamikus a változás, mint az első és a második negyedév között volt. Előrejlezése szerint 2011-ben 10,9-11 százalék körüli munkanélküliségi rátára lehet számítani. Adler Judit hangsúlyozta, hogy a munkaerőpiaci javulás a férfiak foglalkoztatásnövekedésére vezethető vissza, a nőknél alig van elmozdulás, ami abból a szempontból logikus, hogy a növekedés húzóereje az ipar volt, ahol általában a férfiak többletlétszáma a jellemző.

Az életkor alapján pedig az látszik, hogy a nyugdíjbavonulási lehetőség megszigorítása növeli az idősebb, többnyire az 55 év feletti korosztály foglalkoztatásban betöltött szerepét, a fiatalok munkaerőpiaci helyzete pedig még nehezebb - mondta Adler Judit. Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője szerint a vártnál kedvezőbben, 10,6-ra csökkent a munkanélküliségi ráta szeptember-november között, így kissé mérséklődött az egy évvel korábbi 10,7 százalékról. A foglalkoztatottak száma a vártnál gyorsabban, 6,5 ezer fővel emelkedett az augusztus-októberi átlaghoz képest, míg 42 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest, ami feltehetően nagyobb részt a közmunkaprogramok felfutásának köszönhető.

A Takarékbank elemzője kifejtette: a munkanélküliek száma 7,7 ezerrel csökkent az előző háromhavi periódushoz képest, míg 600-zal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. A következő hónapokban szezonális hatások miatt a foglalkoztatás mérséklődhet, azonban a feldolgozóipar munkaerő kereslete ezt némileg ellensúlyozhatja. A munkanélküliségi ráta szezonális hatások miatt a tavalyi év végére 11,3 százalékra emelkedhetett.

Ugyanakkor tavalyi éves átlagban 11 százalékos, idén pedig 10,8 százalékos munkanélküliségi rátára számít a Takarékbank elemzője, aki szerint a lassuló gazdasági növekedés miatt a foglalkoztatás növekedése a korábban vártnál lassabb, míg a munkanélküliség kissé magasabb lehet. A munkaerőpiacon további nehézséget okozhat a minimálbérek jelentős mértékű emelése, ami növelheti az elbocsátásokat, illetve a szürke és feketegazdaság felé terelhet egyes gazdasági szereplőket - emelte ki elemzésében Suppan Gergely.

(forrás: MTI )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[102114] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

industry stock - Cég- és termékkereső

IndustryStock.hu