Technológia
Key to Metals
A világ legátfogóbb fémesanyag-adatbázisa
A modern kor mérnökei számára manapság az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, miképpen juthatnak hozzá azokhoz az anyagtulajdonsági adatokhoz, amelyek nélkülözhetetlenek munkájuk során, legyen az szerkezeti vagy hőtani számítás, elemzés, projektdokumentáció készítése, netán a gyártó- vagy kereskedelmi részleg munkájának támogatása.

Napjaink globalizált piacain, ahol könnyen előfordulhat, hogy egy termék tervezése az USA-ban, gyártása Indiában, újrahasznosítása pedig Európában történik, a cégeknek ismerniük kell a fémes anyagokra vonatkozó szabványokat és előírásokat. Ezek beszerzése, nyilvántartása, kezelése és frissítése azonban még nagy szervezetek számára is komoly kihívást jelent.
Több ezer vas- és nemvasalapú ötvözet létezik, nincs azonban egységes szabványosító- vagy összehasonlító rendszerük. Hosszú órákat tölthetünk azzal, hogy nyomtatott anyagokban, könyvekben, de akár az interneten anyagtulajdonságokat keresgélünk. Az erre a célra fordított energia eredménye legjobb esetben is változó, legrosszabb esetben viszont akár kétséges, sőt hibás is lehet. Megdöbbentő adat, de az összes meghibásodás 29,3 százaléka hibás tervezésből vagy az anyagtulajdonságok alapos ismeretének hiányából fakad.
Azonnali megoldást ad
A Key to Metals adatbázis – egyedülállóan hatékony kereszthivatkozási rendszerének köszönhetően – szükségtelenné teszi az időigényes keresgélést, és azonnal használható megoldást nyújt erre az egyébként igen költséges és forrásigényes feladatra. Az elektronikus adatgyűjteményben komplett és pontos anyagtulajdonság-adatokat találhatunk, amelyeket könnyedén összehasonlíthatunk más, számunkra érdekes vagy szóba jöhető anyagokkal. A 19 nyelven, köztük természetesen magyarul is elérhető kezelőfelület segít az anyagokkal és szabványokkal kapcsolatos feladatok leküzdésében.

Az adatbázis a havi frissítési gyakorlatnak köszönhetően folyamatosan bővül, mára a mérnöki munka legátfogóbb és legnagyobb anyagtulajdonság-forrásává vált. A több mint 4,5 millió adatsornyi anyagtulajdonság és a több mint 175 000-féle anyag keresése, összehasonlítása mindössze néhány kattintással megoldható. Az adatbázisban 57 ország és szabványrendszer adatai találhatók meg, többek között: * vegyi összetétel * átfogó kereszthivatkozási adatok * szabványhivatkozások * alkalmazási javaslatok * mechanikai és fizikai tulajdonságok * magas hőmérsékletre vonatkozó adatok * feszültség-alakváltozás görbék és fáradási adatok * kúszási és törésmechanikai adatok * anyagazonosítás vegyi összetétel alapján * hőkezelési diagramok * beszállítók keresése anyagminőség és termékforma alapján * további speciális adatok.
Egyedi modulok segítenek
A Key to Metals adatbázis alapfunkcióinak kiegészítésére egyedi modulokat fejlesztettek ki, amelyek számos iparág szakemberei számára nyújthatnak nélkülözhetetlen segítséget munkájukban.
Extended Range Speciális adatforrás, amely feszültség-alakváltozási görbéket (>2000), fáradási adatokat (>3500), kúszási adatokat (>6000) és törésmechanikai adatokat (>500) tartalmaz.
SmartComp Az ismeretlen anyagminőségek azonosításának új, egyedi megközelítését nyújtja. Ha egy anyagot anyagjelölés alapján kell azonosítani, ez a feladat meglehetősen gyakorinak tekinthető, de mi van akkor, ha csak egy vegyi elemzés adatai állnak rendelkezésünkre?

A SmartComp szabadalmazott algoritmusa elvégzi helyettünk ez utóbbi nagy kihívást jelentő feladatot, és a megadott vegyi összetétel alapján megtalálja az adatbázisban lévő több mint 175 000 anyagminőség közül azokat, amelyek legnagyobb valószínűséggel megfelelnek a keresett összetételnek. A keresési eredmények közül egy kattintással megtekinthetjük a kiválasztott anyag vegyi összetételét, mechanikai és fizikai tulajdonságait stb.
Key to Suppliers Az ingyenes Key to Suppliers modul segítségével egy már kiválasztott anyagminőséghez lehet keresni beszállítót többféle szempont és szűrés (földrajzi elhelyezkedés, termékforma stb.) szerint, de kezdhetjük a keresést akár a szállító adataival is. Sőt, ha egy adott anyagminőséghez nem találunk beszállítót, meg lehet nézni, hogy más, egyező anyagminőségeknél milyen beszállítók vannak feltüntetve.
Egyszerűen és ingyenesen kipróbálható
A világ 160 országában alkalmazott Key to Metals adatbázis a fémekkel foglalkozó mérnököknek, szakembereknek nyújt értékes segítséget számos iparágban. Az autóipar, az energiaipar, a fémfeldolgozás és a gépgyártás csak néhány azok közül a területek közül, ahol a Key to Metals adatbázist nagy megelégedéssel használják. A Key to Metals nagy hangsúlyt helyez a legmagasabb szintű műszaki támogatásra, ennek keretében magyar nyelvű támogatást nyújtó csapata anyanyelven segít megoldást találni az esetlegesen felmerülő kérdésekre és problémákra.
Az adatbázis kipróbálása nem is lehetne egyszerűbb: a www.keytometals.com/hu oldalon kapott hozzáféréssel költségek nélkül kipróbálható a Key to Metals valamennyi funkciója, és korlátozás nélkül használhatók a SmartComp, az Extended Range és a Key to Suppliers kiegészítő modulok is.





