Gazdaság

Fordított áfát az IT-szektorban is!

A fordított áfa bevezetését javasolja a magyar informatikai piacon Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezetője, aki szerint a már több uniós ország által alkalmazott gyakorlattal 25-30 milliárd forint plusz adóbevételhez jutna a költségvetés.

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöki posztjára pályázó szakember szerint ezzel párhuzamosan a fekete-szürke gazdaság mérete is jelentősen mérséklődne, nem veszélyeztetve több mint ezer munkahelyet a szektorban. Az ügyvezető hangsúlyozta: az IVSZ tagjainak is előnyös lenne a fordított áfa bevezetése, mivel minél magasabb az általános forgalmi adó, annál inkább vannak jelen az egyes piacokon azok a "fekete bárányok", akik nem a versenyben akarnak érvényesülni, hanem az adóelkerülés révén megszerzett helyzeti előnyükkel.

Úgy vélte, az IT-szakmában ez a jelenség egyre kritikusabb méreteket ölt, 100 milliárd forint értékű szoftver és hardver kerül évente úgy forgalomba Magyarországon, hogy nem fizetik be utánuk az áfát. Papp István szerint az üzletinek egyáltalán nem mondható modell lényege, hogy több lépcsőn keresztül, export-import ügyletként feltüntetve a tranzakciókat, elbújtatják a tényleges tevékenységet, illetve az adott szereplők a láncban nem fizetik meg az adót.

100 milliárd forint értékű szoftver és hardver kerül évente úgy forgalomba Magyarországon, hogy nem fizetik be utánuk az áfát
100 milliárd forint értékű szoftver és hardver kerül évente úgy forgalomba Magyarországon, hogy nem fizetik be utánuk az áfát

Papp István az okozott károkról elmondta: sokszor a magyarországi IT-szakma fontos részét jelentő disztribútorok - akik az ágazat legjelentősebb foglalkoztatói közé tartoznak - kerülnek nehéz helyzetbe, mert a "fekete bárányok" 15-25 százalékkal alacsonyabb áron kínálják a termékeket. S ez annak ellenére is így van, hogy a kiemelt partnerek elvileg a mindenkori disztribúciós áraknál kedvezőbb árakon szerzik be a hardver és szoftver termékeket. Ráadásul a fekete kereskedelem több mint 1000 munkahelyet is veszélyeztet.

Ezen túlmenően a szürke és fekete importból származó termékek elterjedése egyformán csökkenti a fogyasztók érdekeinek védelmét és a gyártók magyarországi eredményét. Ez utóbbi azért is káros, mert ezáltal csökken a multik integrátor szerepe. Nem beszélve arról, hogy az olcsó import miatt az adókat és járulékokat megfizető hazai gyártók további, szinte behozhatatlan hátrányba kerülnek. "Közel húszéves tapasztalat alapján állítható, hogy ilyen árelőnyt becsületes úton a hivatalos és hatályos pénzügyi szabályok maradéktalan betartásával nem lehet elérni" - mondta Papp István, a Microsoft ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint az adókerülő cégek egyre erősödő jelenlétükkel a becsületesen dolgozó és adózó cégeket hozzák nehéz, mondhatni lehetetlen helyzetbe. Éppen ezért IVSZ-elnöki szakmai programjának egyik fontos része az iparág megtisztítása, amihez szerinte erőteljes kormányzati nyomásra, egységes piaci fellépésre, szigorúbb szabályokra és a számos EU-tagállam gyakorlatában működő fordított áfa-fizetési rendszerre van szükség.

(forrás: MTI )
Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
Cikk[129063] galéria
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés