hirdetés

Ipar 4.0

Hulladékkezelés okosan

A negyedik ipari forradalom kapcsán kevés szó esik arról, hogyan kezeljük majd a jövő gyárában a hulladékot, miként integrálódik a rendszerekbe ez a terület okosabban, mint eddig bármikor. Vermes Péter, a hazai, illetve az európai piacon is hosszú ideje jelen lévő hulladékhasznosító vállalat, az Éltex igazgatója osztotta meg velünk tapasztalatait.

hirdetés

Az elmúlt huszonöt év jelentős változásokat hozott az iparban, és ennek kapcsán a hulladékkezelésben, -gazdálkodásban. Mik voltak a mérföldkövek ezekben az években?

A kezdeti időszakra, a kilencvenes évekre mindenképp az a legjellemzőbb, hogy a hulladékhasznosításnak nem volt kultúrája, ezzel a területtel nem törődtek a cégek, de nem tartotta fontosnak a jogalkotó sem. Tulajdonképpen egy probléma volt a hulladék, és senki nem látta meg benne az értéket.

A gyakorlat az volt, hogy szórjunk be mindent egy óriási konténerbe, a tartalmát dobjuk be valahova egy nagy gödörbe, és ássuk el. A következő lépés az volt, hogy a nagyon tiszta anyagokat kiválogatták, hasznosították, de a maradék még mindig elment a lerakóba.

Majd rájöttek, hogy a kevert anyag, ami másra ugyan nem alkalmas, cementgyári fűtőanyagként mégis használható. Mára a gyárak arra törekednek, hogy a hasznosítási arány minél inkább a száz százalékhoz közelítsen. Elmondható, hogy a hulladék szemétként, teljesen értéktelen anyagként való kezelésétől mára odáig jutottunk, hogy mindenki kicsit nagyobb értéket lát a hulladékban, mint amit az valójában képvisel.

Az Éltex hogyan kezelte a kezdeti helyzetet?

Már a kezdet kezdetén olyan megoldásokban gondolkodtunk, melyekkel elkerülhető volt a lerakás – ugyanis nekünk nem volt lerakónk. Kitaláltuk, hogyan lehet úgy dolgozni a hulladékokkal, hogy annak az útja egyértelműen a hasznosítás legyen valamilyen formában, és semmiképp nem az elásás. Mindig azon gondolkodtunk, hogyan lehet valamilyen értéket teremteni, valahogyan úgy szelektálni, hogy az mindenképpen feldolgozható legyen.

Vermes Péter, az Éltex igazgatója (fotó: Egry Tamás)
Vermes Péter, az Éltex igazgatója (fotó: Egry Tamás)

Az ipari hulladékkezelésnek a legeslegnagyobb problémája a kimeneti oldalon mindig a keveredés. A mi filozófiánk az volt, hogy odabent, a gyárak területén építsük ki a rendszereinket, ezáltal minél pontosabban megtaláljuk azt a pontot, ahol még hasznosítható valami. Azt hiszem, hogy a hulladékhasznosítás a negyedik ipari forradalom folyamatában is arról szól, hogyan kapcsolódjunk a hálózatba minél hatékonyabban ahhoz, hogy ezt a nagyon jellemző keveredést minél jobban el tudjuk kerülni.

Hogyan képzelhetjük el a hulladékhasznosítást az okosgyárban?

A kétezres évek közepére már mindenki látja ebben az értéket. A nagyobb gyárak teljes mértékben bevételként tekintenek a hulladékra, fókuszterületté vált, így a legtöbb gyárban a hasznosítás nem az általános környezetvédelmi osztály alá tartozik, hanem a beszerzés alá.

Az ipari hulladékhasznosítás jövője, hogy minél jobban integráljuk a nyersanyag útját a megtervezett rendszerbe, ezáltal egyre jobban nőjenek az újrahasznosítási arányok. Ehhez az szükséges, hogy a tanácsadók már a gyár tervezésekor jelen legyenek, el tudják mondani a tapasztalataikat, így a gépeket, szoftvereket fejlesztő mérnökök mindezt képesek legyenek programozni.

A hulladékkezelés ott működik a legsikeresebben, ahol a gyár tervezésétől fogva bevonnak minket a folyamatba tanácsadóként akkor, amikor esetleg még semmi más nincs, csak egy zöldmezős beruházás.

Egy nagy elektronikai gyártó partnerünk esetében például megvalósult egy projektünk, ahol robottechnológia segíti a hulladékgyűjtést. A gyártósorok mellett mágneses sínrendszer működik, és kis robotok szabályos időközönként megjelenve végzik a gyűjtést. Úgy juttatják ki a hulladékot a hulladékudvarba, hogy oda már nem szükséges emberi munkaerő. Ez egy kísérleti rendszer, melyet folyamatosan fejlesztünk, és reményeink szerint ezek a jövőben egyre jobban fognak működni.

Ezek szerint a gyárakban a hulladékok szelektálását hamarosan kizárólag gépek végzik majd?

Miközben az okosgyárak egyik jellemzője az, hogy az emberi munkaerő létszáma a töredékére csökken, a hulladékhasznosítás speciális terület ebből a szempontból – különösen élőmunka-igényes. Beszédes tény, hogy cégünk sokkal hamarabb lett nagyvállalat a foglalkoztatott munkaerő alapján, mint az árbevétel alapján. A hulladékkezelésben nagyon jellemző, hogy oda kell menni, meg kell fogni.

Kapcsolatban vagyunk a Kecskeméti Főiskolával. Egy alkalommal egy olyan robot létrehozásában kértük a segítségüket, mely egy bizonyos összerakó gépsor mintájára a keletkezett selejtet ugyanilyen módon alkotórészeire szedi szét. Az adott termék kompozit, összetett hulladékait – melyek külön-külön nagyon értékesek, egyben azonban csak cementgyári elégetésre alkalmasak – szerettük volna ilyen módon szétválogatni. Egyetemi szakértőnk végül azt mondta, hogy a világ legeslegbonyolultabb szerkezete az emberi kéz, azt reprodukálni még nem lehet, olyan gépet egyelőre nem tudnak készíteni, amely úgy, ahogy az ember teszi, azt a bizonyos részt kiszedi, egy másikat lehúz róla, egy harmadik részt pedig kiemel belőle. Nekünk pedig éppen ebből a bonyolult szerkezetből, az emberi kézből van szükségünk a legtöbbre.

Milyen jövőbeni megoldásterveik vannak?

A European Innovation Partnership – amelynek mi is tagjai vagyunk – egyik legfontosabb céljának tűzte ki az európai nyersanyagfüggőség csökkentésének megoldásait. Több éve dolgozunk egy katalóguson, amely az iparágak számára megmutathatja, hogy melyek azok a kompozitanyagok, amelyeket ha egybeépítenek, segítik a későbbi újrahasznosítást. Mik azok az anyagok, amelyeket ha egybeforrasztanak, nem zavarják egymást később a hasznosítás során. Jelenleg a gyárakban a tervezés időszakában erre például nem gondol senki.

A jövő az, hogy már a gyártástervezés során ügyelnek a kijövő hulladék hasznosíthatóságára, nem gyártanak olyat, ami később lehetetlenné teszi a hulladékként való hasznosítást vagy a visszaforgást.

Az összhulladék arányai 2013-ban Magyarországon

37% hasznosult, 22%-ot előkezeltek, 41%-ot ártalmatlanítottak.

Az Éltex-csoport által itthon és külföldön (Románia, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Olaszország, Ausztria, Németország) összesen kezelt hulladékok aránya: papír 34%, műanyag 37%, fa 10%, fém 10%, RDF 8%, veszélyes 1%.

Kárpáti Judit
a szerző cikkei

Share on Tumblr
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés