Ifjú konstruktőrök versenye
XV. Országos Elektronikai Konstrukciós Verseny
Az idén 100 éves fennállását ünneplő Puskás Tivadar Távközlési Technikum a korábban megrendezett Konstrukciós Versenyek folytatásaként Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyt hirdet meg a 2011/2012-es tanévre az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának védnökségével, a Rádióvilág Kft., a Divelex Bt., valamint további szponzorok támogatásával.

A hazai és határon túli középfokú szakiskolák a versenyre nevezhetik évfolyam korlátozás nélkül azokat a tanulókat, tanulópárokat (oktatási intézményenként legfeljebb két pályaművel), akik az elektronika bármely területével kapcsolatban állnak. A munkáknak egy elektronikus áramkörből vagy komplett készülékből, valamint 3 példány teljes körű nyomtatott dokumentációból kell állnia. A pályamunkákat önállóan kell elkészíteni konzulens tanár felügyeletével. A témája alapjául saját ötlet, vagy hazai, ill. külföldi szakirodalom szolgálhat.

A második versenynapon a versenyzők a zsűri és az érdeklődők előtt bemutatják és megvédik pályamunkájukat, bizonyítva felkészültségüket a maguk által választott témában. Ugyancsak ezen a napon, az elektronikai szakterületen működő, a versenyt támogató szponzorok bemutatják vállalkozásukat, megismertetik az érdeklődőkkel tevékenységüket. A versenyen résztvevők oklevelet kapnak, a dobogós helyezettek értékes tárgyjutalomban részesülnek. A rendező iskola a résztvevők szállásáról igény esetén gondoskodik, melynek térítését, és az utazási költséget a pályázatot benyújtó iskola fedezi A verseny nyilvános napján, április 28-án, szombaton minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. További információk a www.puskas.hu ill. a www.elektronikai-kitek.5mp.eu honlapon találhatók.
| Fontos információk |
|
A verseny időpontja: április 27-28. A verseny helyszíne: Puskás Tivadar Távközlési Technikum, 1097 Budapest, Gyáli út 22. A versenyre nevezni február 20-ig a 06-1-280-4499 vagy a 06-1-223-5056 faxszámon írásban, illetve a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen írásban lehet. Részletes információ a 06-1-280-4500 vagy a 06-1-223-5056 telefonszámon. Nevezési díj: 3500 Ft vagy 10 euró. A jelentkezéskor kérjük megjelölni a versenyző(k) és a felkészítő tanár nevét, elérhetőségét, a pályázó iskola adatait, valamint a pályamű megnevezését. A jelentkezéseket írásban visszaigazoljuk. A dokumentáció benyújtásának határideje: április 20. |





