Elismerik a technológiai fejlesztést
Innovációs díjra pályázhatnak Észak-Magyarországon
Regionális innovációs díjra pályázhatnak az észak-magyarországi régió mikro-, kis és középvállalkozói, illetve az egyéni vállalkozók, az elismeréssel azokat jutalmazzák, akik a termék- és technológiai fejlesztés, valamint az informatikai rendszerfejlesztés és szolgáltatásfejlesztés területén kiemelkedőt nyújtottak - hangzott el Miskolcon.

Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, az Észak-magyarországi Regionális Innovációs Tanács elnöke úgy fogalmazott: az évek óta tartó gazdasági válságból csak úgy, és csak azok a vállalkozások juthatnak ki, amelyek képesek a megújulásra. Stabil fejlődési pályára az a gazdaság, az a régió állhat, amelyben megfelelő szerepet kap az innováció, az innovatív ötletek megvalósításához szükséges kitartás - mondta.
Nyíry Attila, a NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezető igazgatója azt emelte ki: a régióban a k+f mutatók jelentősen elmaradnak az unió átlagánál egyébként is alacsonyabb országos átlagtól. Ezért is tartják fontosnak, hogy azok a vállalkozások, szervezetek részesüljenek innovációs eredményeik megbecsülésében, amelyek a valós piaci igényekre épülő kutatásaikat, fejlesztéseiket leginkább hasznosítják - hangoztatta. A díjjal - amelyre szeptember végéig lehet pályázni, és amelyet október végén osztanak ki, és amellyel pénzjutalom nem jár - azt a fejlesztő munkát kívánják a kiírók elismerni, amelyet a pályázó kis- és középvállalkozások az innováció területén a régióért, és annak gazdasági fejlődéséért kifejtettek - mondta Nyíry Attila.





