Lean menedzsment
Értékek és érdekek
Nagy sikerű workshop a lean szemlélet népszerűsítésére
A szolnoki Laune Gyártáskiszolgálás Kft. május 27-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (JNSZM KIK), valamint az Európai Lean Egyesület támogatásával Lean a gyártás lelke címmel workshopot szervezett a megye gyártó cégei, termelési vezetői számára a tiszaligeti Garden Hotelben.

A workshop céljaként tűzték ki, hogy az autóiparban ismert és használt szemléletet, a termelékenység és a versenyképesség növeléséhez, illetve a veszteségek kiküszöböléséhez vezető leant vonzóvá tegyék a gyártó cégek számára. Az elméleti alapokat nyújtó lean tanácsadó cégek a bevezetéshez szükséges feltételeket, eszközöket és módszereket, míg a gyakorlati megvalósulást prezentáló vállalatok a lean számszerűsített eredményeit mutatták be a rendezvényen.
A szervező Laune Gyártáskiszolgálás Kft. elhivatott a lean szemlélet meghonosításában, abban, hogy a termelés során keletkező hét veszteségforrást csökkentsék, szem előtt tartva mindazt, ami a vevő szempontjából érték, és amiért hajlandó fizetni. Hogyan lehet ezeket az értékeket növelni, a költségeket csökkenteni, a józan megfontolás és tervezés alapján a módszert a gyakorlatba bevezetni? E közös érdekek vezérelték azokat a megyei cég- és logisztikai vezetőket, akik a workshop aktív résztvevői voltak.
A rendezvény sikerének titka
Miben volt más a mostani rendezvény, mint valamely korábban szervezett lean konferencia? A szervező Laune Gyártáskiszolgálás Kft. felkérésére az előadók a termelés „problémás oldalainak” meghatározására és a megoldások bemutatására fókuszáltak. Az elméleti és gyakorlati példákon keresztül, a résztvevőkkel történő párbeszédben arra is rámutattak, milyen akadályok legyőzésével lehet a leant bevezetni. Az Adversum Kft. szakembere átfogó képet mutatott be a tervezéstől a kivitelezésig: milyen tervezési szempontok figyelembevételével, milyen folyamatokon kell keresztülmenni a lean bevezetésekor.
A helyzetfelmérést követően az előadó kiemelte, hogy az okok elemzésével, videokiértékelésekkel, workshopok segítségével, a kidolgozott megoldások tökéletesítésével és a dolgozók bevonásával milyen eredmények érhetők el a gyártás folyamatában. Megszívlelendő tanulságként szolgált, hogy már az első darabok minősége meghatározza a gyártás egészének alakulását, és az, hogy ezért az első hiba észlelésekor leállnak, és azonnali, felkészült oktatással pótolják a kiesett munkaidőt. Az eredmények önmagukért beszélnek, hiszen 2010-ben az előző évhez képest az egy porszívóra eső átalagos selejtköltség a felére szorult vissza.
A jászberényi Ruukki Tisza Zrt. a leant a gyártási rendszerének bevezetésénél még a válság előtt kezdte el alkalmazni. A cég vezetése elkötelezett volt a teljes gyártósor optimalizálásában, a munkahelyek szabványosításában, az anyagáramlás kanban rendszerben történő átalakításában, valamint a folyamatos technológiai fejlesztésben. A lépésről lépésre bemutatott módszer segítségével megdöbbentő eredményeket értek el. A gyár eredeti állapotában a gyártás során a termék 443 méter, míg az optimalizálást követően 184 méter utat tett meg, így csak az anyagmozgatás idő- és helymegtakarítással elért költségcsökkenése 60 százalékos.
A vállalat a modellhez – szem előtt tartva a lean alapelveket – a gyártáskiszolgáló berendezéseket tervezi és szállítja. A workshop az értékek és érdekek találkozásával sikerrel töltötte be szerepét, ám ez csak a kezdet, hiszen a szolnoki rendezvény az országos körút első állomása volt. Szeptemberben a Laune Fejér megyébe látogatva viszi tovább a lean szemléletet, ápolja a kapcsolatokat és segítséget nyújt a gyártó cégek termelékenységének növeléséhez.





