Újdonság a raktár navigációban
A Jungheinrich kifejlesztette a széles folyosós rendszer navigációját
A széles folyosós raktár navigáció modul használatával most először nyílik lehetőség arra, hogy a raktár navigációt normál, kényszermegvezetés nélkül üzemelő anyagmozgató gépekre is alkalmazni lehessen. A modul működése hasonló, mint a személygépkocsikban is használatos navigációs rendszereké.

A Jungheinrich idén a CeMAT nemzetközi logisztikai szakkiállításon elsőként mutat be egy olyan raktár navigációt, amely széles folyosóban (és az előterekben is) alkalmazható. „Ezáltal a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a szűkfolyosón kívül történő folyamatokat is még hatékonyabban és biztonságosabban irányítsuk” – nyilatkozta Helmut Limberg, a Jungheinrich igazgatótanácsának értékesítésért felelős vezetője. „A szűkfolyosóban alkalmazható raktár navigációval, melyet a Jungheinrich már két éve sikeresen működtet a piacon, a gyakorlatban ma már akár 25 százalékkal magasabb rakodási teljesítményt is el lehet érni.”
A széles folyosóban alkalmazható navigáció alapjában különbözik a szűkfolyosóban használt raktár navigációtól. Míg a szűkfolyosóban a targonca helyzetének meghatározása az RFID technológia és a raktárpadlóba telepített transzponderek segítségével történik, a széles folyosóban mindezt egy speciális helymeghatározó rendszer végzi. „Ennek oka, hogy a széles folyosókban a gépeket nem kényszermegvezetéssel működtetjük, mint a szűkfolyosóban, hanem szabadon mozoghatnak” – teszi hozzá Helmut Limberg.
A széles folyosóban alkalmazható raktár navigáció ésszerű használatának alapja, hogy valamennyi anyagmozgató gép az üzemeltető teljes folyamatláncába bekapcsolódik – az árubeérkezéstől/ tehergépjármű lerakodásától kezdve egészen az árukiadásig/ tehergépjármű berakodásáig. A széles folyosós navigáció egyszerűen, mint modul beépíthető a különböző Jungheinrich gépekbe, legyen szó toló oszlopos, komissiózó vagy más elektromos targoncáról.
A pozíció pontos meghatározása
A széles folyosós raktár navigációhoz a Jungheinrich egy optikai helymeghatározó rendszert használ. Így lehetővé válik a targonca pontos pozíciójának folyamatos meghatározása. Jelenleg a pozíció néhány centiméteres pontossággal megadható. Ennek a navigációnak az alapja a rádiófrekvenciás adatátvitellel működő 2475 típusú terminál, valamint a Jungheinrich logisztikai kapcsolópontja (interface-e). Ez utóbbi lefordítja a raktár navigációs rendszer igényeit a targonca „nyelvére” és ugyanígy fordítva.
A Jungheinrich új raktár navigációja különböző funkciókat képes elvégezni. Az „útvonal irányítás” többek közt megmutatja a kezelőnek az irányt és az utat – a navigációs rendszerekhez hasonlóan, melyeket manapság a személyautókban alkalmaznak. Ha például a kezelő rossz irányba kanyarodik, a rendszer figyelmezteti erre. Amikor visszatér az útra, az útvonal újratervezésre kerül. Az a cél, hogy a targonca a lehető legrövidebb, ill. leggyorsabb úton érje el célját. A gép „helymeghatározás” funkciója lehetővé teszi a targonca folyamatos helymeghatározását. A helyzetinformáció párhuzamos visszajelzése a raktár irányítási, illetve a flottamenedzser rendszernek mind abban segít, hogy a teljes gépflotta irányítását optimalizálni lehessen.
Növelhető a folyamatok biztonsága
Amikor a kezelő elérkezik a kijelölt célhoz, például egy állványsorok közötti pozícióhoz, és megkezdi az emelést, az „emelési magasság előválasztás” funkció lehetővé teszi, hogy csak a raktár irányítási rendszer által megadott tárhelyig emelkedjen a villa. A tárhely további szkennelésére vagy megerősítésére már nincs is szükség.
Az útvonaltervezés, az emelési magasság kiválasztása és a raktár irányítási rendszernek küldött megerősítés jelentősen tehermentesíti a targoncakezelőt. Elkerülhető a rossz állványsorban vagy szintmagasságban történő be-vagy kitárolás. A széles folyosóban alkalmazható raktár navigáció használatával jelentősen növelhető a jövőben a raktári és logisztikai rendszerek folyamatainak biztonsága.





