Hogyan halunk meg?
Gondolatok az élet utolsó fejezetéről
A nyugati ember fél a haláltól. És nemcsak annak tényétől, magától a meghalástól, hanem a témától is: a halál gondolatától, lehetőségétől.
Erről szociológusok, pszichológusok tanulmányok és kötetek tízezreit írták, aprólékosan bemutatva, hogyan szabadult meg a modern társadalom a halált, a halottat övező valamennyi évezredes szokásától, kultuszától, és hogyan rejtette az egész kérdéskört szépen kialakított, jól felszerelt kórházi szobák mélyére, hogyan igyekszik azt feledtetni pirulákkal és hazugságokkal. Bizony, amíg a XX. század első felének embere még magától értetődnek tartotta, hogy valaki a szerettei körében haljon meg, továbbá a gyászt, a szertartásos temetést, addig az ezredforduló polgára már többnyire csak filmekből ismeri a meghalást.
Szeretteink, hozzátartozóink többségükben tőlünk távol, orvosok és nővérek keze között végzik be életüket – és így fogjuk mi is. (Ha lesznek még orvosok, nővérek és kórházak, tehetnénk hozzá szarkasztikusan az egészségügy két évtizede megoldatlan helyzete miatt aggódva.) A társadalom és a lélek kutatói tehát cikkek és kötetek tömkelegét írták a témáról. De mi van az orvosokkal? Sherwin B. Nuland Hogyan halunk meg? című könyve éppen jó példa erre. Egy Kispál és a Borz-dal részlete jut eszembe: „Beszél, aki keres,/Hallgat, aki talál./Senki nem ért semmit,/Az orvosok a halált”. Nehezen hinném, hogy Nuland ismeri a dalt, vagy bármelyik Kispál-szerzeményt, az azonban bizonyos, hogy hasonló gondolatot fogalmaz meg.
Szerinte van olyan orvos, aki hivatását tudománynak, és van olyan, aki művészetnek tekinti. Nem szentel külön fejezetet vagy hosszabb passzust a kettő közti különbség magyarázatának, de soraiból lépten-nyomon kiütközik ezek, és a hozzájuk fűződő világlátás éles elválasztása. A művész típusú orvos tulajdonképpen a régebbi karakter, amelyet sikertelenül igyekezett felváltani a tudós típusú, így egy fura mellérendelt helyzet jött létre. A művész típusú orvos együtt él, érez a betegével, mindent elkövet annak gyógyulása érdekében, de tisztában van azzal, hogy tudása véges, hogy van, amin már ő sem segíthet. A tudós típusú orvos – ez így egy szóval sincs kimondva a kötetben, inkább a sorok közül érezni – tárgyilagosabban tekint a betegére, és mintha a gyógyítást is inkább a gyógyítás, mint a beteg gyógyulása érdekében végezné.
A tudós típusú orvos nem tud beletörődni a halálba, szilárdan hiszi, hogy eljön a nap, amikor győzhet felette. Nuland könyve azonban nem etikai természetű írás, nem is filozófiai mű, e gondolatok csak társai, kísérői azoknak a szakszerű, higgadt leírásoknak, amelyekkel a szervezet működését, egy-egy tünet, betegség kialakulását és a halál beálltát elemzi. Nagyon fontos észrevennünk, mit üzen a cím: a szerző nem keresi a választ arra, amire pedig az emberiség évezredek óta felelet vár: hogy miért halunk meg? Pontosan leírja például, hogy miképpen, milyen fiziológiai okok következtében jön létre egy anginás roham vagy egy infarktus, de leszögezi: arra, hogy miért éppen ekkor és ekkor következett be, nincs magyarázat.
Nagyon szellemes, amit az öregkori halálról ír, tudniillik hogy az amerikai orvosi praxisban elképzelhetetlen, és főben járó vétségnek számít olyan halotti bizonyítványt kiállítani, amely szerint a beteg az öregségbe halt bele: az orvosi jelentésben mindig kell szerepelnie valamiféle konkrét betegségnek, oknak. Pedig, állítja Nuland, létezik olyan, hogy valakinek a szervezetében valami egyszerűen csak már nem képes tovább működni. Ez a kötet tehát a hogyanra keresi a választ, ha úgy tetszik, a halál néhány módjának orvosi leírására törekszik.
Mégis majd háromszáz oldalán sokkal többet nyújt. Szembesít bennünket, nyugati embereket azzal, hogy miképpen viszonyulunk mások és a saját halálunkhoz, hogyan keresünk magyarázatot, kibúvót csak azért, hogy ne kelljen számolnunk a halál tényével. Nuland nem kívánja sem lerombolni a halál mítoszát, sem elvenni a jókedvünket. Munkája azt üzeni, a halál – nem csupán orvosi értelemben – az élet elkerülhetetlen része, valami olyasmi, amit tudomásul kell vennünk. Nem az a kérdés, hogy el tudjuk-e kerülni, hanem hogy miképpen „éljük meg”. Felkavaró, egyben katartikus olvasmány.
Akkor Kiadó, 278 oldal, 2490 Ft.
