Könyvajánló
Láncreakció
Az atombomba története
A recenzornak általában illik néhány lépés távolságot tartania a választott könyvtől, de most nem állhatom meg leírni: rég olvastam olyan jót, mint Hubert Mania Láncreakció című munkája.
Talán John Emsley Gyilkos molekulák című kötete okozott ekkora személyes örömet, amelyről nem rég volt szerencsém írni e hasábokon. Mania egy olyan témát választott, amelyről azt feltételeztem, a számtalannál is többször megrágott gumicsont: az atombomba előállításának történetét. Csakhogy a német szerző egy olyan trükköt választott, amely minden bizonnyal megnehezítette a munkáját, ám amellyel sikerült teljesen újat alkotnia ebben a műfajban. E trükknek nem része, de üdvös együtthatója, hogy a szenzációhajhászást kerülő, tárgyilagos, mégis rendkívül szórakoztató beszédmódot választott.
Az említett tikos fogás pedig az, hogy egyszerre vázolja fel a kémia és a fizika történetének az atombombáig vezető, sokszor egymásba fonódó történeti vonalát és azt körülvevő világtörténelmi eseményeket. Utóbbiakat sokszor nem történészi rálátással, sokkal inkább egy merész újságíró szemével-kezével, aki arra is képes, hogy kinyomozza, miként kell egy anyának óvatos diplomáciával közben járnia gyerekkori ismerősénél, történetesen Himmler anyjánál, hogy segítsen megmenteni zsidóbarátnak bélyegzett, és ezért a társadalmi kitaszítás határán álló gyermekét.
A szerzőnek persze német anyanyelvű íróként iszonyú szerencséje van, hiszen az atomkutatás bölcsője Németország: attól a pillanattól, hogy Klaproth a XVIII. század végén rábukkant és meg is határozta az urániumot – akkor még így nevezték – egészen a göttingeni iskola kialakulásáig. Mania szorgos munkával rengeteg érdekes adathoz jutott hozzá, amiből még arra is futotta, hogy – igaz, csak óvatosan, a háttérben és félrevezető következtetések levonása nélkül − megrajzolja az atomkutatás szellemtörténetét. Mert bizony e mögött ilyesmi is felsejlik.
E tekintetben pedig – noha érdekes Klaproth szabadkőműves tagsága vagy Oppenheimer vonzódása a Bhagavad Ghíta iránt is – a szembeötlő az, hogy a bomba végül is valahol a zsidó kultúra, a náci ideológia és a kommunizmus metszéspontjában születik meg. Még pedig úgy, hogy a német egyetemekről kikerült, sokszor Werner Heisenberggel is tudományos kapcsolatban álló zsidó származású tudósok kénytelenek az üldözések elől az Államokba menekülni, és ott a hitleri fegyverkezés lépéselőnyétől félve sürgetni a kormányzatot a kutatások felgyorsítására. Az eredmény ismeretes, és az ember csak találgathat, mi lett volna, ha a nácik nem nevezik már Einstein relativitáselméletét is zavaros zsidó beszédnek, nem beszélve a kvatummechanika felismeréseiről, és nem üldözik el a tudósaikat?
Vajon alkalmas lett volna-e úgy a Birodalom a bomba kifejlesztésére? Miként az is érdekes, mi történik, ha a zsidó származására és öntudatos, keményvonalas marxista attitűdjére büszke osztrák Fritz Houtermansot, aki egy szebb jövő reményében 1937-ben a Szovjetunióba emigrált, nem tartóztatja le, börtönzi be és toloncolja haza később a sztálini titkosszolgálat? Sztálin előrébb járhatott volna? Ki tudja? A nácik és a kommunisták egyaránt saját eszméjük dugájába dőltek: a Harmadik Birodalom ellenséget látott a zsidókban, a Szovjetunió ellenséget látott egy németben.
A tudás így messzire vándorolt, és egy távoli világban hozta létre azt, amiért aztán mindjét katonai nagyhatalom annyira epekedett. Az első atomhatalom az Egyesült Államok lett a fegyverkezési hajsza kapkodós kényszerében, az egyenrangú ellenség fenyegetése híján teremtve meg Hirosima és Nagaszaki iszonyú tragédiáját. Hubert Mania könyve alapos mű, ráadásul maradéktalanul igaz rá, amit az ilyen típusú kötetek borítójára szokás ráírni: lebilincselően izgalmas. Egy kutató szellemű, ítélkezni nem akaró, piszkos jól író szerző munkája.
Hubert Mania: Láncreakció, Scolar Kiadó, 2011, 320 oldal, 3750 Ft, keménytáblás
