hirdetés
2012. május. 22., kedd - Júlia, Rita.

Startra kész a MaSat-1

Indulhat Magyarország első műholdja

A visszaszámlálás már a vége felé közeledik: a Masat-1 útra kész! Az első magyar műhold több, hasonló műholddal közösen részt vehet az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétájának első küldetésében. Az új típusú hordozórakéta startjára az egyenlítő közelében fekvő Francia Guyana-n található Kourou európai űrközpontjában kerül sor 2012. február 13-án.

hirdetés

Sikeres start esetén, az indítást követően alig több mint 70 perccel, a hordozórakétán található műholdak földkörüli pályára állnak. Az első magyar műhold, a MaSat-1 a BME két villamoskari tanszéke, az Elektronikus Eszközök Tanszéke és a Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék, valamint a BME Űrkutató Csoportja hallgatóinak, doktoranduszainak és oktatóinak összefogásával, szponzori támogatással született meg. A MaSat-1, egy kisméretű, úgynevezett pikoszatellit, amelynek neve a magyar és a satellite szavak összeolvasztásából származik.

A 10×10×10 centiméteres, maximum 1 kilogramm tömegű kocka építése oktatási célt szolgál. A műhold többek között méri a hőmérsékletet és a gyorsulást, valamint fedélzetén hordoz egy félaktív mágneses stabilizáló rendszert is, amelynek segítségével a Földről távirányítással lehet a szatellitet forgatni. A fejlesztés eleget kívánt tenni az oktatási szempontoknak. A csapat tagjai ugyanis nemcsak új ismereteket sajátíthattak el a hazánkban eddig kevésbé elterjedt kutatási területen, hanem gyakorlati tapasztalatot is szerezhettek. A BME Űrkutató Csoportja 1970-ben alakult az akkori Mikrohullámú Híradástechnika Tanszékbe épülve (ma Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék).

A Vega hordozórakéta

A felbocsátás a korábbi terveknek megfelelően az európai űrkikötőből történik a Francia Guyana-n lévő Kourou-ból. A hordozórakéta sikeres startja esetén 9 műholdat fog pályára állítani. A Vega az ilyen méretű hordozórakéták kategóriájában egyedülállóan egyszerre több műholdat képes akár eltérő pályára is felbocsátani. Ez a képesség lényeges újdonság az európai hordozórakéta-palettán, de világviszonylatban is. Bár műholdjaink mérete növekvő tendenciát mutat, még mindig nagy szükség van kisebb méretű hordozórakétákra. Az ilyen rakéták 300-2000 kg súlyú műholdak gazdaságos felbocsátását teszik lehetővé.

A sikeres fejlesztői csapat
A sikeres fejlesztői csapat

A Vega hordozórakéta kialakítását tekintve egy testből áll, amely három szilárd hajtóanyagú szakaszt és kiegészítő folyékony hajtóanyagú felső modult foglal magába. Ez a felső modul felel a megfelelő pályára és helyzetbe állásért, és ezáltal a műholdak megfelelő pályára állításáért. Eltérően a legtöbb kis hordozóeszköztől, a Vega alkalmas lesz akár több különböző rakományt is pályára állítani. A rakéta fejlesztése 1998-ban indult, és az első startot 2012. február 13-ra tervezik.

A műhold startja

A felbocsátásra előreláthatólag helyi idő szerint reggel 7 és 9 óra között kerül sor, ami magyar idő szerint 11 és 13 óra közötti időpontnak felel meg. A felbocsátás előtt három és fél perccel minden rendszer startra kész és elindul a visszaszámlálás, majd az indítást követően több rakétafokozat emeli a magasba, és állítja pályára a hasznos terhet, amelynek része a MaSat-1 is. Az egész művelet alig több mint 70 percig tart. A sikeres pályára állás után kb. 5 órával a MaSat-1 Magyarország fölé ér.

A fellövést követően a műhold 300-1450 km közötti magasságban, elnyújtott elliptikus pályán fog keringeni a Föld körül, vagyis a Föld egy adott pontjáról így maximum 10 percig lesz látható. A Föld forgásából adódóan szinte minden pontjáról lehet majd fogni az általa sugárzott jeleket. A kommunikációs rendszer mindenki számára elérhető lesz, a MaSat-1 jeleit külföldi rádióamatőrök is vehetik Amerikától Ausztráliáig, a Föld bármely pontján.

A műhold a saját hívójelén kívül mérési adatokat is továbbít majd, mint például az általa mért külső és belső hőmérséklet. A földi állomás központi vezérlőjének a Mérnöktovábbképző Intézet ad otthont, míg az antennarendszer a BME „E” épületének tetején kapott helyet.

Kelemen Szilvia
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Cikk[104112] galéria
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

industry stock - Cég- és termékkereső

IndustryStock.hu