Az Angliában 1483-tól 1485-ig uralkodó III. Richárd a bosworthi csatában halt meg 1485-ben. Holttestét egy sebtében kiásott, leicesteri sírba temették; a helyszín azonban az idő múlásával a feledés homályába veszett. Csontjait 2012-ben, a városi tanács parkolója alatt régészek fedezték fel, majd tudományos célokra kihantolták őket. A Richárd gerincét deformáló, szembetűnő görbület azonnal eloszlatta a király testének anatómiai rendellenességét övező kételyeket. A III. Richárd Társaság (Richard III Society) szerint az uralkodót még életében megörökítő festmények közül egy sem maradt fenn.
A modern kutatók a király arcát olyan képek alapján rekonstruálták, amelyek rögtön Richárd halálát követően, méghozzá valószínűsíthetően egyéb portrék nyomán készültek el. A királyról elterjedt kép Shakespeare-nek köszönhető, aki 1593-as darabjában "mérges, pupos varangy "-nak írja le az uralkodót. Shakespeare-nél tehát III. Richárd háta púpos, a karjai pedig sorvadtak voltak, a modern történészek azonban nem tudták eldönteni, hogy az ábrázolásnak volt -e egyáltalán valamilyen valóságalapja, vagy a drámaíró pusztán a Plantagenet-család politikai ellenségeit kívánta megörvendeztetni a leírással.
Kór, diagnózis
1490-ben, mindössze öt évvel az után, hogy III. Richárd a csatában elesett, John Rous középkori történész a királyt alacsony termetű embernek írta le, aki „a jobb vállát magasabban tartotta a balnál”. A leírás gerincferdülésre (scoliosis) utal, ahol a gerinc oldalirányban elgörbül. III. Richárd felfedezett csontváza valóban azt mutatja, hogy a király gerincferdülésben szenvedett. A Leicesteri Egyetem bioarchaelógusa, Jo Appleby által vezetett kutatás most részletesen feltárja az uralkodó egykori állapotát.
A szakemberek a király egyes csigolyáiról komputertomográfiás felvételeket készítettek. Ezek a CT-felvételek röntgensugarakat használnak a csontok belsejének feltérképezéséhez. Az eljárással a tudósok digitálisan elemezhető, virtuális szeletekre „vágják” a csontokat. A felvételek segítségével a kutatók minden egyes csigolyáról polimer másolatokat készítettek, és ezek összeillesztésével végül létrehozták III. Richárd gerincének teljes, háromdimenziós modelljét.
A királyi modell
A felvételek és a modell azt mutatták, hogy a király hátának kb. közepe tájékán egy, a nyolcadik és a kilencedik hátcsigolya környékén „tetőző”, jobb oldali irányú, spirálisan elcsavarodott görbület alakult ki. Az elhajlást mindamellett jól ellensúlyozta, hogy a medencecsonthoz visszatérve a hátgerinc ismét kiegyenesedett. A The Lancet orvosi szaklapban, május 29-én közzétett beszámoló szerint a csípő ennek köszönhetően már kiegyensúlyozott állapotba került. III. Richárdot a leírt körülmények feltehetően se bicegésre, se nehézlégzésre nem kárhoztatták, márpedig ezek a tünetek gyakori mellékhatásai a súlyos gerincferdülésnek.
A föld alatt heverő csontváz nyilvánvalóan kilapult – fogalmazott Appleby. – Elég pontos képet alkothattunk a deformáció oldalirányú eltérését illetően, spirális vonatkozásban azonban már nem lehettünk ennyire bizonyosak. Az Appleby vezette csoport eredményei azt mutatják, hogy bár a gerincferdülést az izomtónus egyensúlyának hiánya is okozhatja, III. Richárd csontvázának maradványai nem támasztják alá, hogy az uralkodó ilyen gondokkal küszködött volna. A királynak emellett összeroppant (ék) csigolyája sem volt, ami a gerinc elcsavarodását és elfordulását eredményezheti.
A tudósok szerint III. Richárd serdülőkori eredetű, idiopatikus gerincferdülésben szenvedett. Az idiopatikus annyit jelent, hogy az ok ismeretlen, ami a gerincferdülésben szenvedő emberek többségénél így van. Az elhajlás valószínűleg Richárd tíz éves kora után keletkezett. A görbület spirális elmozdulást is mutatott, az eltérés szöge pedig mai szemmel nagynak nevezhető. Az orvostudományban a gerinc eldeformálódásának mértékét Cobb fokban mérik. Ez utóbbi nagyságát úgy kapjuk meg, ha a görbület legmagasabban fekvő csigolyájának tetejét és legalacsonyabban fekvő csigolyájának alját a röntgenképen vonallal meghosszabbítjuk, majd pedig a két egyenes által bezárt szöget megmérjük. A tudósok számításai szerint Richárd életében ez az érték 70 és 90 fok között helyezkedett el.
Gerincferdülés nélkül a király körülbelül 5 láb és 8 hüvelyk, vagyis hozzávetőlegesen 170 centiméter magas lett volna, ami a középkori, európai emberek között átlagos termetnek számított. Az említett értéknél az uralkodó a görbület miatt néhány hüvelykkel alacsonyabb lehetett, és a vállai közötti, – a Rous által leírt – „szintkülönbség” is valószínűleg ennek volt köszönhető. III. Richárdot ugyanakkor mindez feltehetően nem gátolta meg abban, hogy aktív életet éljen, vélekedett Appleby.
A tudós szerint „ez a fiziológiai állapot annyit jelenthetett, hogy a király felsőteste a végtagjainak hosszához képest rövidnek tűnt, a jobb vállát a balnál pedig egy kicsit feljebb tartotta, mindezt azonban rendelésre készített páncélzattal és egy jó szabóval vélhetően palástolni lehetett.”
Bár a kutatók bizonytalanok a tekintetben, hogy III. Richárd kapott-e kezelést a gerincferdülése miatt, Mary Ann Lund, a Leicesteri Egyetem munkatársa szerint az uralkodó korában a fájdalmas „nyújtás” módszere már széles körben elérhető volt. Amellett, hogy Richárd bizonyosan megengedhetett magának egy ilyen jellegű beavatkozást, az uralkodó orvosai is kétség kívül jól ismerték az eljárást, amelyet egyébként már a XI. századi polihisztor, Avicenna is részletesen ismertetett orvostani és filozófiai értekezéseiben.
