Mert bizony a nemzeti parkokon vagy vadvédelmi területeken kívül ma már alig látni vadat Kelet-Afrikában. Kenyában tilos a vadászat, de például Tanzániában még fenntartanak néhány kisebb-nagyobb területet – ahol még élnek nagyvadak – vadászati célból. Ám többnyire hiába autózunk a természetben több száz, ezer kilométert, nagyobb állattal csak elvétve találkozunk. Még szerencse, hogy vannak nemzeti parkok, amelyeknek egy része akkora, mint több magyarországi megye együttvéve. Ez látszólag elegendő is lenne az ott élő állatvilágnak, ám azok a fajok, amelyek vándorolnak, vagy ma már inkább csak vándorolnának, gyakran szűknek érzik a képzeletbeli vagy valós kerítéseket.
De a védett terület elhagyása sok veszélyt rejt: például azt, hogy az állatok kondérba kerülnek. Az elefántok is szívesen vándorolnának, de nincs hova. Ez viszont azt eredményezheti, hogy állandó helyhez kötöttségükkel ökológiai katasztrófát okozhatnak. Elszaporodnak, felfalják, tönkreteszik a növényzetet, így nem jut elegendő táplálék előbb a többi állatnak, majd az elefántoknak sem.
A Serengeti oroszlánjai
Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy a Serengeti a világ egyik legismertebb nemzeti parkja, s talán itt készült a legtöbb természetfilm is. A fényviszonyok pompásak, a vadbőség óriási, az állatok közel engedik magukhoz a filmeseket és a turistákat. A zoológusok is előszeretettel tanulmányozzák a Park állatvilágát. A Serengeti és a környező vidék egykor kedvelt vadászterület volt. Kittenberger Kálmán is vadászott egyik szegletében, a Ruvána-sztyeppén. Állítólag nagytermetűek az itt élő oroszlánok, így ők mágnesként vonzották a puskásokat, akik közül volt, aki huszonhat nagymacskát lőtt – két héten belül. Emellett persze lehetett itt még orrszarvúra, antilopra, zebrára, zsiráfra is vadászni.
A lövöldözés egészen 1950-ig tartott, amikor is a terület jelentős részéből vadrezervátum, majd egy évvel később nemzeti park lett. Néhány évvel később területét jelentősen meg akarták nyirbálni, ám ez két német zoológusnak, apának és fiának, Bernhard és Michael Grimeknek köszönhetően nem valósult meg. (Michael Grimek huszonöt éves volt, amikor 1959-ben, épp munkája közben lezuhant a Ngorongoro-kráter közelében. Síremlékén a következő szöveg áll: Mindenét, még az életét is feláldozta Afrika vadállatainak védelmében.)
Ma a nemzeti park kedvelt turistacélpont. Szállodái sohasem üresek, ám amikor megkezdődik a gnúk vándorlása, a látvány kedvéért özönlenek a turisták a világ minden pontjáról, ezért nem árt jó előre szállást foglalni. Száz éve azonban csaknem megszűnt a mai, talán legnagyobb attrakció – gnúk híján. Ugyanis 1890-ben a tehénpestis (amelyet a szarvasmarhákkal hoztak be) a gnúk és a kafferbivalyok 95 százalékát kipusztította. Állományuk lassan emelkedett, az 1950-es évekre már mintegy 250 ezer gnú lépdelt a végtelen mezőn, a nyolcvanas években pedig már másfél millió élt a Serengeti/Masai Mara ökoszisztémában. A zebrák száma viszont folyamatosan csökken.
Egy egység
Bár a 15 ezer négyzetkilométer területű Serengeti Nemzeti Parkot önállóan szokták emlegetni, mégis több más területtel közös ökoszisztémát alkot. Ilyen például a viszonylag közeli Ngorongoro-kráter Természetvédelmi Terület (460 négyzetkilométer), amely kezdetben még a nemzeti park szerves része volt, ám később visszaminősítették, mivel a Serengetiből odatelepítették a maszájokat – persze nyájastul. Cserébe viszont a Nemzeti Park újabb fontos, bár nem nagy kiterjedésű területeket kapott; olyanokat, amelyek ma is jelentős szerepet játszanak a gnúk vonulásában.
A Serengeti déli csücske lazán kapcsolódik a Maswa Vadrezervátumhoz is, északra pedig a már Kenyai oldalon lévő szintén nagyon híres Masai Mara, amelynek területe nagyjából tizede a Serengetinek, 1510 négyzetkilométer. Annak ellenére, hogy a Serengeti és a Masai Mara egymás tőszomszédságában van, egyikből a másikba átjutni csak hatalmas kerülővel lehet. Igaz, van egy közelebbi út is, de annak hídja állítólag nemrég leszakadt. Ugyanezt mondták 1988-ban a Magyar Tudományos Afrika Expedíció tagjainak is. Afrikában vagyunk…
A Serengeti/Masai Mara ökoszisztéma állattani szempontból a világ egyik legérdekesebb területe. A faj és egyedszám lenyűgöző. Oroszlánnal szinte mindenki találkozhat, igaz a leopárd vagy gepárd megpillantásához már jóval nagyobb szerencse kell. Az elefántokat nem csak nagy méretük, hanem jelentős számuk miatt is könnyű meglátni. Néha egy-egy fiatal bika látszattámadást is intéz a terepjáró ellen. Igazán félelmetes látvány, de attrakcióját egy-két méterre a kocsitól szerencsére befejezi.
A kafferbivalyok között néha akadnak kötekedő legények, de a terepjárót azért ők is respektálják. Kiszállni meg úgysem szabad a járműből, még „vég-szükség” esetén sem. A szállodák környékén sok a szemtelen szavanna cerkóf, ezért poggyászát senkinek sem ajánlatos őrizetlenül hagynia. Végtelenül szelídek a tengerimalacra emlékeztető, de az elefánttal rokon szirtiborzok. A folyók, tavak elképzelhetetlenek nagyszámú víziló és néhány krokodil nélkül, s akkor még nem ejtettem szót a terület káprázatos, szemet gyönyörködtető madárvilágáról.
Fotók: a szerző felvételei.
