Az emberek számára oly szelídnek tűnő szitakötő, igazából a bolygó egyik leghatékonyabb ragadozója – a prédául kiszemelt rovarok 95 százalékának esélye sincs ellene. Az amerikai Sandia National Laboratory éppen ezért kezdte el nemrég tanulmányozni a szitakötőt. A szakemberek azt remélik, hogy a rátermett gyilkos „tehetségének” legmélyebb titkait feltárva, sokat javíthatnak a rakéták irányítórendszerein.

A szárnyas gyilkológép reakcióideje mindössze 50 milliszekundum, és a gyanú szerint „tervezés” helyett kizárólag ösztönöktől hajtva vadászik. Ha a vadászat ilyen mélyen a rovarba kódolt képesség, az azt jelenti, hogy elektronikával és szoftverekkel viszonylag könnyen lemásolható, és a rakéták irányítórendszerébe integrálható. A Sandia tudósai mesterséges ideghálózattal próbálják lekopírozni a szitakötő táplálékszerzési adottságait.

Ezek az ártalmatlan állatok nem okosak, az agyuk kicsi, szóval akármi is okozza a vadászatban felmutatott rátermettségüket, valószínűleg meglepően egyszerű mechanizmusról van szó. Ha ezt a természetes algoritmust sikerülne mesterségesen is lemásolni, az eddigieknél olcsóbb, könnyebb és halálosabb rakétákat lehetne kifejleszteni.