A 2011-ben Nyírbátorban induló, eredetileg német céghez először Éva párja csatlakozott, de hamarosan ő is követte. A tanári végzettség sem akadályozza abban, hogy műszaki pályára lépjen, sőt a főiskolán elsajátított pszichológiai-pedagógiai ismereteknek később jó hasznát vette vezetőként is, hogy jobban rá tudjon hangolódni csapatában dolgozó munkatársaira. 

GyártásTrend: Magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanárként diplomáztál és dolgoztál is mielőtt elhelyezkedtél jelenlegi munkahelyeden, a Diehl Aviation Hungary Kft-nél. Hogy zajlott pontosan az indulás?  

Borbásné Nagy Éva: Szülőfalum általános iskolájában oktatási asszisztensként elsősorban hátrányos helyzetű diákokkal foglalkoztam, a szegényes feltételek miatt a tehetséggondozás sajnos szóba sem jöhetett; azzal szembesültem viszonylag hamar, hogy nincs igazi sikerélményem, gyerekekkel foglalkozni önmagában nagy öröm, de az adott viszonyok között a megelégedettség érzése valahogy mégis elkerült. Nem éreztem úgy, hogy ez egy olyan életpálya lehetne, amiből profitálni tudnék, és abban sem voltam biztos, hogy pedagógusként hosszú távon mindazokat a képességeket kellően kamatoztatni tudnám, amik bennem rejlenek. Az igény a változtatásra már érlelődött bennem, csak még a megfelelő alkalom, és persze a megfelelő ajánlat hiányzott, hogy lépjek.  

GyT.: A váltás – első blikkre – igencsak szokatlannak tűnik, hiszen egy közeli repülőgépalkatrész-gyárban helyezkedtél el. Hogyan találtál rá erre a munkára? 

B.N.É.:2011-ben kezdte meg tevékenységét Nyírbátorban a német Diehl Aircabin Hungary Kft. Elsőként az akkori párom nyert felvételt a céghez; négy hónapot töltött kint Németországban betanulás miatt; ez a viszonylag hosszú, külön töltött idő is szerepet játszott abban, hogy én is megpályázzak egy pozíciót a cégnél. Anyagdiszponens pozícióra jelentkeztem, ami alapanyagbeszerzést jelent, de sajnos nem volt sem anyagbeszerzői, sem logisztikai tapasztalatom, így nem kaptam meg az állást. Viszont a felvételi során láttak bennem a fejlődési potenciált, értékelték a hozzáállásomat, hogy motivált és képezhető vagyok.

Azt tapasztalták, ha valamit rám bíznak, azt a legnagyobb erőbedobással teljesítem és ehhez az attitűdhöz az angol nyelvtudásom is jól jött. Lamináló operátorként kezdtem a munkát, egy év múlva pedig minőségellenőr lettem. Úgy gondoltam, hogy hosszabb távon is hasznomra válik majd, ha az alapoktól ismerem meg és sajátítom el a gyártási folyamatokat, hiszen ezen keresztül lesz rálátásom a minőségi követelmények betartatására is.

GyT.: Milyen tevékenységeket fed le pontosan a lamináló operátori feladat? 

B.N.É.: Korábbi vezetőimet idézve, ez az alkatrész-előállítás lelke. Teljes egészében egy manufakturális, azaz kézzel végzett munkáról beszélünk. Ennek oka, hogy olyan mértékű a geometriai variancia az egyes alkatrészek között, hogy ezt a munkát lehetetlen gépesíteni. Leginkább talán a Legózáshoz lehetne hasonlítani; az előre kivágott, gyantával átitatott üvegszálas szövetek belekerülnek egy gyártóeszközbe, majd később kikeményednek és ez adja az adott repülőgép-alkatrész végleges formáját. Én például akkoriban az ajtó, és ajtókeret alkatrészek gyártási területén végeztem ezt a tevékenységet. 

GyT.: Mennyire volt szokatlan a gyártás, termelés világa? 

B.N.É.: Korábban diákmunka keretein belül dolgoztam más gyártó cégeknél, így nem volt teljesen idegen a gyári környezet. A fizikai munka meg pláne nem, mert gyermekkoromban a családi gazdaságban dohánytermesztéssel foglalkoztunk. Kicsivel több, mint egy évig voltam a lamináló operátori munkakörben, ugyanis ennyi munkatapasztalat mindenképpen szükséges volt ahhoz, hogy elkezdhessem a minőségellenőri képzést.

GyT.: Hol és milyen képzést kaptál ehhez?

B.N.É.: Nem kellett Németországba utaznom, mert Magyarországon dolgozott két tapasztalt német kolléga, akik mindketten legnagyobb ügyfelünk, az Airbus végösszeszerelő támogató üzeméből érkeztek Nyírbátorba, ezáltal pontosan ismerték és tudták, milyen minőségi követelményeknek kell megfelelni a termékeknek. Mivel angolul jól beszéltem, nem volt szükség tolmácsra, gyakorlatilag első kézből szereztem meg a tudást. Mindez három hónapig tartott napi 8 órában. Rengeteg vizsgát kellett letennem: légi jog, az anyagspecifikációk, anyagnormák, a vevői követelmények is a tananyag részeit képezték. Itthon letettem a végáru ellenőr vizsgát, viszont a bejövő áru ellenőri képzéshez már szükséges volt, hogy egy hónapra Németországba utazzak, és ottani anyavállalatnál sajátíthassam el a tudnivalókat. Ezt követően elegendő volt kb. félévente részt vennem ilyen jellegű kiküldetéseken, amikor az újabb termékcsoportok bevezetése ezt indokolttá tette.

GyT.: 2017 márciusáig tartott a végáru és bejövő áru ellenőri munkád, áprilistól pedig már folyamatmérnök lettél. Ez egy újabb komoly előrelépés, mindez hogyan zajlott? 

B.N.É.: 2016 őszén új minőségirányítási vezető került a cégünkhöz, aki kicsit próbálta megreformálni az addigi szervezeti felépítést, átszabni a tevékenységi köröket. Ezzel egyidőben elindítottak a cégnél egy belső pályázatot, ahol folyamatmérnököket kerestek. Azonnal be is adtam a jelentkezésemet, az „Ide nekem az oroszlánt is!” jeligével, akkor még sikertelenül, 2017 áprilisában viszont újra toborozták a folyamatmérnököket a cégnél, számomra is ekkor nyílt meg a lehetőség a továbblépéshez. 

GyT.: Ez pontosan milyen feladatot jelentett? És ehhez milyen továbbképzésen kellett részt venni?

B.N.É.: Ez egy klasszikus értelemben vett termeléstámogató pozíció. A munka java részét a vevői reklamációk és belső problémák elemzése és lehetőség szerinti javítása, valamint potenciális folyamatoptimalizálási opciók feltárása teszi ki. Könnyebbséget jelentett számomra a képzés során, hogy évek óta a termelésben dolgoztam, és alaposan megismertem a gyártási folyamatokat, hisz ennek köszönhetően a problémák forrásait is könnyebben tudtam azonosítani. Így “csak” a problémaelemzési módszereket, az úgynevezett gyökérokanalízishez használt módszereket kellett elsajátítanom. Három hónapig tartott a betanulás, ami alatt már kisebb volumenű feladatokat is kaptam, immáron mint folyamatmérnök. 

GyT.: Ez a pozíció igényel bármilyen műszaki jellegű tudást? Korábban éreztél magadban affinitást, hogy ilyen területre lépj?  

B.N.É.: Nem különösebben. Fiatalabb koromban soha nem gondolkodtam műszaki pályán. Ugyanakkor mindig is analitikus és logikus gondolkodásmóddal rendelkeztem; és ez viszont ebben a munkakörben nagyon hasznos. Bár nincs mérnöki végzettségem, de vannak bizonyítványaim a munkakörhöz szükséges képzések teljesítéséről. Különböző minőségirányítási, folyamatfejlesztési, projektvezetési tréningeken vettem részt, szabványok ismeretéhez kapcsolódó oktatást is végeztem, és ezekről szereztem bizonyítványokat.

GyT.: Utána csoportvezető lettél, azaz emberek is dolgoznak a kezed alatt. Mindez hogyan alakult? Voltak nehézségeid ezen a téren? 

B.N.É.: Látták, hogy nem idegen tőlem, hogy emberekkel foglalkozzak, vagy hogy akár vezessem őket. Itt egy kicsit a tanítói vénám is megjelent, vagyis nem csak az a lényeg, hogy én tudjak valamit, de képes legyek ezt át is adni másoknak.  Mi tagadás, az elején hatalmas falba ütköztem, hiszen nem volt vezetői tapasztalatom, és azt gondoltam, hogy ha vasszigorral követelek, majd akkor leszek jó vezető. Ez csupán egy általam felvett szerep volt, amit sokáig észre sem vettem, mivel még nem volt kellő önreflexióm. Ekkor indult el egy komoly önismereti utazás.  A külső kontroll is fontos volt, de nekem is be kellett látnom, hogy nem ez a jó út. Szembe kellett néznem önmagammal. A tanítói tapasztalatokból szerencsére igazolást nyert, hogy érdemes figyelni és megérteni a tanítványainkat, megtudni, hogy nekik mire van szükségük, és valamiképp erre rezonálni. Fontos, hogy a vezető megismerje a hozzá tartozó emberek habitusát, mi az, amivel motiválni lehet őket, vagy ellenkező esetben, mi az, ami demotiválja őket. Ha ezeket megértjük (és ez csak úgy működik, ha nagyon sokat beszélgetünk az emberekkel, és kérjük az őszinte visszajelzésüket), akkor fog működni a dolog. Ehhez engem is coachingolni kellett néha. Akkor éreztem először a fejlődésem visszaigazolást, amikor az egyik kollégám – akinél a korábban a szigorúság nem vált be –, támogatói attitűddel fokozatosan megváltozott, együttműködő lett. 

GyT.: Milyen karriercéljaid vannak jelenleg? 

B.N.É.: Lenne lehetőség továbblépni, de az elmúlt évek elég sok kihívást tartogattak, itt most talán egy ideig érdemes lesz megállni. Tapasztalatból tudom, hogy a kelleténél nagyobb felelősség az ember teljesítményét bizony visszább is tudja vetni. Vagyis magasabb pozícióval járó ambícióim jelenleg nincsenek, de továbblépési lehetőség van. Jelenleg éppen egy belső auditori képzésen veszek részt, két tréning már le is zajlott és közeledik a vizsgaauditom is. Ebbe az irányba szeretnék továbblépni.

GyT.:  Egy multinacionális vállalatnál dolgozol, ami komoly terheléssel és stresszel jár. Szabadidődben te mivel foglalkozol?

B.N.É.: A cégnél tiszteletben tartják azt az elvet, hogy a munkaidő egyértelműen elválik a magánélettől. Nem kell hazavinni a munkát! Ettől függetlenül, mivel nagyon jó a munkahelyi közösség, vannak olyan munkatársaim, akikkel szívesen töltöm a szabadidőmet. Sok időt töltök a családdal, barátokkal, hetente egyszer focizni járok, arra külön büszke vagyok, hogy a csapatban én vagyok az egyedüli nő! Esténként most éppen Ken Follett könyveit olvasom, hogy csökkentsem a képernyőidőt, és könnyebben aludjak el. Az olvasás az, ami teljesen kikapcsol, na meg a keresztrejtvény-fejtés.