Pedig az ipari fémekre és ritkaföldfémekre nagy szükség van többek között a szélturbinák, az elektromos autók, a napelemek és a számítógépes chipek előállításához. Ráadásul a digitalizáció elterjedése és az energetikai átállás nyomán tovább növekszik a kereslet e különleges nyersanyagok iránt; miközben azok hozzáférhetősége és bányászata a világ korlátozott számú régiójára koncentrálódik.

Az érintett nyersanyagok első számú termelője és szállítója a Kínai Népköztársaság, amely Németország második számú exportpiaca és egyben első számú import beszerzési forrása. Európa vezető nemzetgazdasága számos olyan nyersanyagot importál a világ legnépesebb országából, melyek már most is nélkülözhetetlenek a jövőbeli technológiákhoz, s amelyekből a jövőben még többre lesz szüksége. Ráadásul nemcsak a bányászatban, hanem az egyes nyersanyagok feldolgozásában is nagyfokú a piaci koncentráció, mivel Kína egyben az egyik legfontosabb nyersanyag-feldolgozó -, idézi a Deutsche Welle április közepén nyilvánosságra hozott összeállítása Siyamend Al Barazit, a Német Nyersanyag Ügynökség (DERA) munkatársát.

Insa Wrede, az összeállítás szerzője idézi az U.S. Geological Survey számítását, mely szerint 2018-ban a világ ritkaföld-tartalékai 37 százalékával Kína, 18-18 százalékával Brazília és Vietnam, 10 százalékával Oroszország, 6 százalékával India, 3 százalékával Ausztrália, 1 százalékával pedig az Egyesült Államok rendelkezett. 

Erősödött Európa Kínával szembeni függősége

Az Európai Unió a legtöbb fémfajta 75-100 százalékában importfüggő, ugyanakkor az Unió által a „kritikus” jelzővel minősített 30 nyersanyag közül 19-ben Kína elsődleges szállítónak számít. Ezek közé tartozik a magnézium, (melynél Kína, mint szállító részesedése eléri a 93 százalékot), a ritkaföldfémek (98 százalék) és a bizmut (93 százalék).

Ez a függőség a jövőben várhatóan tovább erősödik. Az EU becslése szerint 2030-ra a kobalt iránti európai kereslet a jelenlegi ötszörösére, az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges lítium iránti kereslet pedig ugyancsak 2030-ra a jelenlegi tizennyolcszorosára emelkedhet, 2050-ben pedig elérheti a jelenlegi szükséglet 60-szorosát. 

Már 2010-ben, amikor korlátozta a ritkaföldfémek exportját, felmerült a gyanú, hogy Kína politikai nyomásgyakorlásra használja fel piaci hatalmát. A kínálatnak a pekingi vezetés által alkalmazott szűkítése nyomán az árak meredeken emelkedtek, majd miután az ügy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elé került, a kínai kormány eleget téve a választottbírósági döntésnek visszavonta az exportkorlátozásokat. 

Az összeállításban felhasznált adatok szerint 2021-ben a katalizátorokhoz, akkumulátorokhoz, állandó mágnesekhez, valamint az üveg- és kerámiaiparban szükséges ritkaföldfémek 60 százaléka Kínából, jó 15 százaléka az Egyesült Államokból, 9 százaléka Mianmarból és alig 8 százaléka Ausztráliából származott. 

Az európai közösség országai joggal tarthatnak attól, hogy a belátható jövőben egyre nagyobb kihívásnak számít a szóban forgó nyersanyagok beszerzése, amit megerősíteni látszik az, hogy a kínai vezetés a Népi Kongresszus által május elején törvényerőre emelt ötéves tervében előirányozta a nyersanyagintenzív export visszaszorítását, s azt, hogy az ország inkább a belső kereslet kielégítésére kíván összpontosítani. Ami azt jelenti, hogy Kína a nyersanyagok exportja helyett a jövőben a kulcstechnológiák tekintetében kíván vezető pozícióra szert tenni. 

Emellett 2060-ra maga Kína is klímasemlegessé akar válni, melynek teljesüléséhez Európához hasonlóan kritikus nyersanyagokra van szüksége. Peking ezt ideje korán felismerve kiterjedt befektetésekkel és szerződésekkel biztosította a nyersanyagokhoz való hozzáférést külföldön, például Afrikában.

Német törekvések az importfüggőség csökkentésére

Németország felismerve a nyersanyagbiztonság kérdését évek óta próbálja diverzifikálni a nyersanyagimportot. Így ritkaföldfémeket ma már nem csak Kínából, hanem Brazíliából is importál. Emellett 2010-ben megalakult a Német Nyersanyag Ügynökség (DERA), amely folyamatosan figyelemmel kíséri a kritikus nyersanyagokat és azok hozzáférhetőségét.  "Több mint tíz éve jelezzük, hogy a különböző területeken nőtt a piaci koncentráció" – idézi a Deutsche Welle Al Barazit, az ügynökség szakértőjét. 

Raimund Bleischwitz, a brémai székhelyű ZMT Leibniz Tengerészeti Központ szakértője szerint az importfüggőség csökkentésének igénye általában akkor kerül a gazdaság és a politika érdeklődésének középpontjába, (mint ahogy az az elmúlt másfél évben is történt), amikor az árak emelkedő tendenciát mutatnak. Ilyenkor cselekvési stratégiákat dolgoznak ki, majd amikor az árak ismét csökkennek, a téma iránti figyelem is alábbhagy. 

A DERA szerint Németország a kritikus nyersanyagok behozatalában továbbra is jórészt Kínára támaszkodik. Az egyoldalú elkötelezettségnek azonban megvannak a veszélyei. Kínának még csak nem is kell, hogy szándékában álljon külföldi országoknak kárt okozni; elég az a tény, hogy ott is mind nagyobb figyelmet kell fordítani a fenntarthatóságra és a környezetvédelemre. Így fordulhatott elő, hogy a közelmúltban elvégzett környezetvédelmi ellenőrzések és energia-racionalizálás nyomán több kínai magnéziumgyártó leállította a termelést és a magnézium tonnánkénti ára néhány hónap alatt 3 ezerről 10 ezer dollárra emelkedett. 

Európa előmozdíthatná saját bányászatát

A nyersanyagbiztonság kérdése uniós szinten is egyre nagyobb figyelmet kap; 2020 őszén ennek jegyében alakult meg az Európai Nyersanyag Szövetség (ERMA). A szervezet célja: az európai ipar ellátása biztonságának javítása, többek között a nyersanyag-behozatal diverzifikálása révén. Emellett Európa saját bányákat akar nyitni annak érdekében, hogy a „továbbfeldolgozást erősebben a maga kezébe vehesse”. 

„Az EU-ban már évek óta vannak erőfeszítések a hazai bányászat erőteljesebb támogatására, és néhány fontos nyersanyag értékláncának Európába való visszahozatalára" - mondta a DERA szakértője. Egyes nyersanyagok Európában is rendelkezésre állnak, de az európaiak gyakran nem akarják a nehéz, sok piszokkal járó kitermelést saját országaikon belül. A DW értesülése szerint Spanyolországban tüntetések is voltak egy olyan, 

Estremadurában tervezett bányaüzem megnyitása ellen, amelyben lítiumot akartak termelni, s hasonló okokból Szerbiában és Portugáliában is tiltakoztak a helyi lítiumbányászat ellen. Sőt magában Németországban is vannak lítiumkészletek a Rajna menti gránitrétegekben és az Érchegység szászországi részében; s a hírek szerint 2025-ben meg is indulhat a szászországi lítiumbányászat. 

Welle Al Barazi szerint az egyik probléma az új bányaprojektek és a nyersanyagok feldolgozására szolgáló üzemek finanszírozása. Hiányzik a kockázati tőke. Amíg csak az árat vesszük figyelembe, az európai termelés aligha lesz versenyképes. Az 1990-es évek óta Kína nagy hangsúlyt helyez a nyersanyagok bányászatára, drasztikusan bővítette feldolgozói kapacitásait és meglehetősen laza környezetvédelmi szabályozást; mindez jelentős árelőnyt jelent az európai versenytársakkal szemben. 

Újrahasznosítás és készletezés

A Deutsche Welle munkatársa szerint bizonyos, hogy a nyersanyagokban szegény Európa nem lesz képes saját bányáiból fedezni szükségleteit. Sokat segítene, ha teljesülnének az újrahasznosítást szolgáló üzemek kiépítése, bár nyilvánvaló, hogy magának az újrahasznosításnak is megvannak a maga korlátai. 

Amíg a nyersanyagok iránti kereslet növekszik, addig Németország nem lesz képes kizárólag újrahasznosítással fedezni a szükségleteit – idézi Peter Buchholz a DERA szakértőjét. „Az ipar csak a rendelkezésére álló mennyiséget tudja újrahasznosítani. 40 évvel ezelőtt például a globális rézkereslet körülbelül 10 millió tonna volt. Ma ez már több mint 20 millió tonna. „Ráadásul azok a termékek, amelyekben rezet használnak, évtizedekig használatban maradnak. Már pedig így nem áll rendelkezésre elegendő réz más igények kielégítésére.”

Az importhiány elleni védekezés céljából számos uniós ország, továbbá az Egyesült Államok és Japán jelentős fém- és nyersanyagtartalékokat halmozott fel. Ami azonban Németország esetében kevésbé jellemző. 

A Kínától való függés kockázataival kapcsolatos megfontolások mellett nem szabad elfelejteni, hogy maga „Kína is függ a Németországból származó importtól" – idézi a szerző Raimund Bleischwitz véleményét. „A világjárvány kitörése előtt Kína több nyersanyagot, (például mezőgazdasági és erdészeti termékeket, valamint feldolgozott fémeket) importált Európából, mint amennyit exportált.” A függőség tehát kölcsönös, véli a Német Nyersanyag Ügynökség szakértője. 

A borítókép illusztráció, forrás: Adobe Stock.