A Duna rekordalacsony vízszintje és Paks vízellátása kapcsán újra napirendre került a folyógazdálkodás témaköre. A Másfélfok megkérdezte Baranya Sándor vízmérnököt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docensét a jelenlegi helyzetről, a vízlépcsők hatásairól és a Duna vízjárásának előrejelzéséről.

A felvízi országok nem tartják vissza a Duna vizét

Az egyetemi docens azt írja, a dunai vízlépcsők átfolyásos rendszerben működnek, ami azt jelenti, hogy a beérkező vízmennyiség folyamatosan távozik, és nem alkalmazzák a csúcsra járatást. Ebből adódóan a felvízi országoknak sem érdekük a víz visszatartása, mivel az a saját hajózásukat és energiatermelésüket is veszélyeztetné. „Bár léteznek olyan duzzasztóművek vagy vízlépcsők, amelyeknél úgynevezett csúcsra járatást végeznek, vagyis feltöltik időnként a tározót, majd leengedik belőle a vizet, a Dunán létesített vízlépcsők nem ilyenek” – fogalmaz Baranya Sándor.

Nem ismerjük a dunai vízlépcsők várható kockázatait

A tanszékvezető szerint téves az a gyakran felmerülő elképzelés, hogy egy Nagymarosnál megépített vízlépcső javítaná a Duna alacsony vízállásából fakadó problémákat Paks térségében. Mint hangsúlyozta, Nagymaros túl messze található a paksi szakasztól, ezért a vízlépcső sem a vízhozamot, sem a helyi vízviszonyokat nem befolyásolná érdemben.

A szakember felidézte, hogy a korábbi tervek nemcsak Nagymarosnál, hanem Adonynál és Fajsznál is számoltak vízlépcsők építésével, amelyekkel a magyarországi Duna-szakaszt több duzzasztott részre osztották volna. Egy Fajsz térségében létesített duzzasztó valóban magasabb vízszintet biztosíthatna Paks környékén, azonban ez önmagában nem elegendő indok egy ilyen beruházás megvalósítására.

Baranya Sándor kiemelte: a vízlépcsők hatásai rendkívül összetettek, a vízszint emelése mellett számos más környezeti és hidrológiai következménnyel is számolni kell, amelyek közül többnek a pontos működését a szakemberek sem ismerik teljes mértékben. Ezért a kérdés megítélése jóval összetettebb annál, mint hogy pusztán a magasabb vízszint alapján lehessen dönteni a vízlépcsők építéséről.

„Magyarországon az elmúlt évtizedekben nem készültek olyan korszerű, részletes vizsgálatok, amelyekből megbízhatóan meg lehetne ítélni az új dunai vízlépcsők teljes hatását: legutoljára ilyen konkrét tervek, hatástanulmányok Nagymarosra készültek 50 évvel ezelőtt. Aki jelenleg kategorikusan támogatja vagy elutasítja a vízlépcsők építését, az nem támaszkodhat teljes körű tudományos ismeretekre” – jegyezte meg a vízmérnök.

A vízlépcső megváltoztatja a hordalékjárást és a meder alakját

Baranya Sándor szerint egy dunai vízlépcső jelentősen megváltoztatná a folyó természetes hordalékmozgását. A duzzasztott szakaszon a hordalék lerakódna és emelné a mederszintet, míg a vízlépcső alatti szakaszon hordalékhiány miatt tovább mélyülne a meder. Több egymás utáni vízlépcső ezt a problémát nem szüntetné meg, csak fokozatosan lejjebb tolná a folyón, ami akár a Gemenci-erdőt, később pedig a Duna alsóbb szakaszait is kedvezőtlenül érinthetné.

A szakember arra is figyelmeztet, hogy a duzzasztás veszélyeztetheti a parti szűrésű ivóvízbázisokat, köztük Budapest ivóvízellátását. A lerakódó finom iszap eltömítheti a kavicsos meder pórusait, csökkentheti a kitermelhető víz mennyiségét, és szennyező anyagokat is felhalmozhat.

Hangsúlyozza, hogy a Tisza-tónál szerzett tapasztalatok csak korlátozottan alkalmazhatók a Dunára, mivel a két folyó hidrológiai és hordalékviszonyai jelentősen eltérnek. Ugyanakkor a kiskörei vízlépcső példája is mutatja, hogy a duzzasztás a finom hordalék lerakódásával jár.

Baranya Sándor szerint a nemzetközi kutatások egyértelműen igazolják, hogy az emberi beavatkozások már jelentősen felborították a Duna hordalékegyensúlyát. Ennek kezelésére a kutatók tudományosan megalapozott hordalékgazdálkodási módszereket dolgoztak ki.

A Duna vízjárásának előrejelzését már nem a múlt adataira, hanem a klímamodellekre építve kell végezni

„Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a mostani kisvizes helyzet megfelelő csapadék esetén viszonylag gyorsan, akár napok vagy egy hét alatt megváltozhat, mert a magyarországi vízhozamot főként a felső vízgyűjtő csapadéka határozza meg. A légköri helyzet átrendeződésével akár rövid idő alatt is kialakulhatnak a Duna vízgyűjtőjén olyan nagy csapadékot hozó időjárási helyzetek, amelyek jelentős árhullámot indítanak el. Jó példa erre a 2024. szeptemberi Boris ciklon, amikor néhány nap alatt a kisvizes időszakból rendkívüli árvízi helyzet alakult ki" – írja a tanszékvezető.

A csapadék térbeli elhelyezkedése döntő: ugyanaz a nagy csapadékesemény attól függően okoz dunai árhullámot, hogy a vízgyűjtő mely részén következik be. A klímaváltozás nemcsak gyakoribb vagy súlyosabb kisvizes helyzeteket, hanem az eddigieknél nagyobb árhullámokat is lehetővé tehet. A jövő Dunáját ezért Baranya Sándor szerint nem egyszerűen tartós kiszáradás, hanem az alacsony és magas vízállások közötti nagyobb szélsőségesség jellemezheti.

A vízmérnök hozzátette: a távolabbi jövő hidrológiai előrejelzéséhez – például a Paksi Atomerőmű működésének tervezésében – már nem elegendők a múltbeli adatokon alapuló statisztikai módszerek. A jövőbeli vízhozamokat olyan hidrológiai modellekkel kell vizsgálni, amelyek klímamodellekre és különböző éghajlati forgatókönyvekre épülnek.

Forrás: Másfélfok

A borítóképen: a Duna rendkívül alacsony vízállásnál Dunaszentbenedek közelében 2026. július 31-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert