Az aszály és a rekordalacsony vízhozam ismét megmutatja, hogy a vízjárási szélsőségek egyre súlyosabb társadalmi, gazdasági és környezeti kihívást jelentenek. A hidrológiai modellek szerint a klímaváltozás miatt a vízjárás szélsőségei mindkét irányban fokozódnak: a kisvízi időszakok hosszabbá és gyakoribbá válhatnak, és a szélsőséges árvizek kialakulásának valószínűsége is növekedhet.
A vízgazdálkodásnak tehát egyszerre kell felkészülnie a vízhiányra és a többletvizek kezelésére. A szélsőségekhez való alkalmazkodás a következő évtizedek egyik legnagyobb vízgazdálkodási feladata lesz. A döntéseket megbízható mérésekre, korszerű modellekre és tudományos eredményekre kell alapozni. A BME-n folyó kutatások ehhez járulhatnak hozzá.
A jelenlegi kisvizes helyzet kialakulásáért nemcsak a klímaváltozás felelős, hanem két egymást erősítő folyamat. A klímaváltozás miatt átalakul a csapadék térbeli és időbeli eloszlása, így gyakoribbak az extrém csapadékesemények, emellett mélyülnek a folyómedrek. A Tiszán az utóbbi száz évben átlagosan mintegy másfél méterrel mélyült a meder, a Duna hazai szakaszán pedig az elmúlt hat évtizedben közel 1,8 métert süllyedt. Sőt, egyes helyeken, például Vámosszabadi térségében, a medersüllyedés mértéke eléri a 10 métert. Ez utóbbi jelenség oka, hogy az intenzív kotrás, a közeli vízlépcső és a folyószabályozási művek hatása összeadódik.
A két folyón a medermélyülés okai részben eltérők. Mindkettőn hozzájárultak a történelmi folyószabályozási beavatkozások – a partbiztosítások, a sarkantyúk és az árterek leszűkítése –, a Dunán pedig a múltbeli jelentős mértékű ipari célú kavicskitermelés és a felvízi vízlépcsők hordalékvisszatartó hatása miatt kialakult hordalékhiány is. A Tiszán ezzel szemben a 19. századi kanyarulatátvágások következtében megnövekedett esés gyorsította fel a meder mélyülését.
Az extrém kisvizek veszélyeztethetik az ivóvízbázisok biztonságát, megnehezíthetik a vízkivételeket és kedvezőtlenül befolyásolhatják a felszín alatti vízkészletek utánpótlását.
Fokozzák a mezőgazdaság vízhiányát, korlátozzák az ipari vízhasználatot, valamint gondot okoznak a hajózásban. Környezeti szempontból a mellékágak és ártéri élőhelyek kiszáradása, valamint a felszín alatti vízszintek csökkenése hosszú távon jelentős ökológiai károkat okozhat.
A kutatások célja olyan tudásbázis és döntéstámogató eszközrendszer létrehozása, amely tudományos alapot ad a szakpolitikai döntésekhez és segíti olyan beavatkozások kiválasztását, amelyek lehetőség szerint egyszerre szolgálják a társadalmi, gazdasági és környezeti célokat.
A BME koordinálja az iNNO SED Horizon Europe nevű nemzetközi projektet, amely innovatív monitoring-, modellezési és döntéstámogató módszereket fejleszt a folyók hordalékgazdálkodásának javítására. A Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék tanszék kiemelt kutatása a MULTI-WATER – Léptékeken átívelő módszertan fejlesztése a klímareziliens vízgazdálkodásért című, az NKFIH által támogatott projekt. Célja a folyókban és a tájban egyaránt alkalmazható vízvisszatartási lehetőségek vizsgálata és vízgazdálkodási hatásainak értékelése.
A kutatások a folyók mellett a nagy hazai tavak jövőjét is érintik. A Magyar Tudományos Akadémia Fenntartható Technológiák Nemzeti Programjának keretében BME-s szakértők többek között a Balaton jövőbeli vízkészlet-változásait is vizsgálják, valamint azt, hogy a klímaváltozás következtében milyen körülmények között válhat szükségessé a tó vízpótlása.
Emellett a társadalom szempontjából kiemelt kérdéseket is tanulmányoznak, például a Budapest ivóvízellátását biztosító parti szűrésű vízbázisok sérülékenységét, valamint azt is, hogy a Duna szélsőséges vízjárása milyen hatással lehet a Paksi Atomerőmű hűtővízellátására és más stratégiai vízhasználatokra.
A cikk és a borítókép forrása: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
