GyártásTrend: Miként verbuválódott a csapat, hogyan, milyen szempontok alapján állt össze a hármasotok?

Kazup Dániel: Már korábbról ismertük egymást különböző egyetemi projekteken keresztül. Mivel ezek a közös munkák sikeresek voltak, úgy gondoltuk, hogy ezen a versenyen is jól tudunk majd együttműködni. Úgy érzem, hogy kellően diverz és erős csapatot alkottunk.

GyT.: Miben áll az erősségetek?

K. D.: Leginkább abban, hogy mind a hárman nagyon motiváltak voltunk, mindannyian jó eredményt szerettünk volna elérni. Petrőtei Tamás nagyon tehetséges a mechanikai és elektronikai szerelésekben, ő volt a fő hardveres emberünk. Kovács Tamás érdemei leginkább abban állnak, hogy nagyon erős szervezőkészséggel rendelkezik, és rengeteg információt gyűjtött számunkra, illetve ő tervezte a munka menetét, emellett nagyon sok elméleti ismeretet adott át nekünk. Az ő erős matematikai és fizikai készségei nagyban hozzájárultak a sikerünkhöz. Jómagam pedig szoftveres és szabályozástechnikai ismereteimet hasznosítottam leginkább a versenyen, én feleltem elsősorban a magas szintű logikáért, illetve a szabályozástechnikáért.

A RobonAUT verseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén indult, mesterképzéses hallgatók számára. A verseny célja, hogy a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a robotépítés terén, és egy csapatmunkára épülő, valós kihívással szembesüljenek. „A RobonAUT megszervezésében az Eurobot nemzetközi robotverseny inspirált minket, ahol olyan robotokat kell építeni, melyek futam alatt önállóan működnek, érzékelik a környezetüket, és megoldják a feladatokat” – mondja Kiss Domokos, az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék adjunktusa, a verseny egyik szervezője. A bolognai rendszer bevezetése után, 2009-ben indult az első mesterképzéses szakirány, amely során a robotverseny ötlete is megszületett. Az első RobonAUT versenyt 2010-ben rendezték meg, akkor még az egyik épületszárny folyosóján, néhány tucat jelenlévővel. Az esemény sikere után a verseny a BME Q épület nagy aulájába költözött, ahol azóta is évente megrendezésre kerül. A verseny során háromfős csapatok egy féléven keresztül dolgoznak a robotjukon, amelyet végül egy nyilvános esemény keretében mutatnak be. „Az egyik legfontosabb célunk az volt, hogy ne csak egy koncepciót dolgozzanak ki a hallgatók, hanem a valóságban is működő robotokat építsenek. A verseny feladatai évről évre változnak, de mindig tartalmaznak ügyességi és gyorsasági elemeket. A kihívás része, hogy a robotok autonóm módon oldják meg a feladatokat, miközben a csapattagoknak együtt kell működniük a projekt során” – emeli ki Kiss Domokos.

A verseny minden évben népszerű, az elmúlt években 10-12 csapat indult el a megmérettetésen. A hallgatók visszajelzései alapján a verseny különleges élményt nyújt, mivel intenzív felkészülést igényel, és valós kihívásokkal szembesíti őket. A technikai sportok sajátossága, hogy a hosszú felkészülés után egyetlen nap dönthet a siker vagy kudarc között, így a verseny valóban vérre megy.

„Nagyon sok csapattal találkoztunk, amelyek még az utolsó éjszaka is módosítanak a robotjukon, végül a verseny hevében derül ki, hogy egy apró, sokszor egészen banális hiba miatt nem működik megfelelően a robotjuk. Általában azok a csapatok szoktak győzedelmeskedni, amelyek egyszerű, de működő megoldást hoznak, és a tesztelés jelentőségét nem becsülik alá.” 

GyT.: Milyen tapasztalatokkal vágtatok bele a versenybe?

Kovács Tamás Barnabás:A már említett közös versenymúltunkon túl nagyban hozzájárult a sikerünkhöz, hogy mindhárman dolgoztunk gyakornokként komolyabb cégeknél, ahol rengeteg fejlesztői tapasztalatot szereztünk. Komoly szakemberek tutoráltak minket, ami sokat segített. Mindhárman mechatronikai mérnöknek tanulunk, így az egyetemi projektek során szerzett ismeretek szintén nagyban hozzájárultak a sikerhez.

GyT.: Mi volt a koncepció, aminek mentén elindultatok? Mit szerettetek volna elérni, és ez mennyiben valósult meg?
K. D.: Alapvetően a stratégiánk a stabilitás megteremtése volt, az első számú kitűzött cél, hogy az autó hiba nélkül menjen végig a pályán. Nem akartunk a leggyorsabbak lenni, nem mi akartuk begyűjteni a legtöbb kaput, inkább az volt az első kritérium, hogy legyen nagyon megbízható az autó, és csak ezután építkeztünk fölfelé funkciókban. Az autóra egy kitűnően működő négykerék-kormányzást terveztünk, ami kulcsfontosságúnak bizonyult a győzelem szempontjából.

K. T. B.: A tervezés során menet közben sokat alakult a koncepció; az említett négykerék-kormányzás mellett, ami januárban került fel az autóra, még decemberben fejlesztettünk egy csipogót, amely sokat segített az ügyességi pályán, hiszen különféle eseményekre programozva jelezte nekünk, mi történik a pályán. A felkészülés tehát lentről felfelé történt, először a „low level”-t építettük fel, majd szoftveresen és hardveresen is sorban pakoltuk az autóra a különböző szinteket. A legvégén készült el az ember-gép interakcióra képes panel, amelyen gombokkal tudtuk állítani, hogy éppen melyik üzemmódban induljon el a kocsi, illetve ott tudtunk információt adni számára.

GyT.: Mennyi időt vett igénybe a felkészülés és a tényleges munka?

K. D.: Körülbelül öt hónapot, szeptembertől egészen február elejéig. Menet közben három különböző kvalifikáció van beiktatva a felkészülésbe, így december elején készültünk az ún. Q1-es kvalifikációra, ezért a november vége munkásabb időszak volt, majd január közepétől a Q2-es és a Q3-as kvalifikációkra. Összességében, heti szinten, fejenként akár 20-25 órát is foglalkoztunk a felkészüléssel, ami az utolsó napokban csúcsosodott ki.

GyT.: Milyen nehézségekkel, buktatókkal szembesültetek a fejlesztés során?

K. T. B.: Az utolsó héten komoly kihívásokkal szembesültünk. Az autó vezérlésének algoritmusában történt változtatások miatt egy alkalommal teljes sebességgel nekiment a falnak. Több órán át vizsgáltuk a problémát, szétszedtük és újra összeraktuk az autót, de nem találtunk semmilyen konkrét hibát. Végül kiderült, hogy a vonalszenzor egyik analóg-digitális konvertere kontakthibás volt. 

GyT.: Mit emelnétek ki mint legfontosabb sikertényezőt így utólag, a már meglévő versenytapasztalat fényében?

K. D.: Mentorunk, Kovács Viktor is hangsúlyozta, hogy a verseny napján szerencse is kell a sikerhez. Ugyanakkor, mint a fenti példa is mutatja, a tesztelés fontossága felbecsülhetetlen. A csapatunk nagyon sok időt szánt erre, és utólag is úgy gondoljuk, hogy enélkül nem működhetett volna megbízhatóan az autónk a megmérettetésen. Ha összegeznem kéne a versenyt, azt mondhatom, hogy nagyon megérte indulni, és csak ajánlani tudom másoknak is.

K. T. B.:Nem hagyható ki a siker képletéből a rengeteg segítség, amit a karon kaptunk. 

Cikkünk eredetileg a GyártásTrend magazin nyári lapszámában jelent meg, amely ezen a linken olvasható.