Bialowieza a lengyel és fehérorosz határon fekszik, területe a lengyel oldalon 650 négyzetkilométer, míg 875 négyzetkilométer esik Fehéroroszországra. A hatalmas erdőben egy kicsit megállt az idő, kísért a múlt. Az erdő közepén ugyanis határkerítés fut végig. Persze ez nem csak az emberek, hanem a nagyvad átjutását is meghiúsítja.

Fehér torony

Bialowieza magyarul annyit tesz: Fehér torony. A torony – amelyet oly kemény téglákból építettek, hogy még ma is tüzet lehet csiholni rajtuk – még ma is áll. Igaz, a Fehérorosz oldalon, s ma már nem erdőktől övezve. Amikor a XIII. századi őrtorony a fénykorát élte persze még fák vették körül. Mára azonban alaposan összezsugorodott az őserdő, de legalább fennmaradt. Létét pedig egyértelműen a vadászatnak köszönheti. A XV. század óta óvják, hol jobban, hol kevésbé, pedig a területe tartozott már Ruténiához, Litvániához, Lengyelországhoz, Oroszországhoz, majd ismét Lengyelországhoz, s a két világháború alatt megszállták a németek is.

Lakott itt a kiváló élőhelyi adottságok miatt számtalan vadló, őstulok, bölény, szarvas. Nem csoda, hogy a hadsereg is felfigyelt a területre, jöttek is vadat irtani, majd belőlük húst füstölni. A füstölt húst aztán tutajon szállították az akkori hadtáphoz. S hogy mekkora volt az állatmészárlás? Nos, mielőtt 1409-ben a lengyelek a teuton lovagokkal megütköztek volna, százezres (!) hadseregük számára Bialowiezaból szerezték be a húst. A múlt katonái emellett erdei vadűzéssel készültek fel a háborúkra is; elsajátították a fegyverforgatást, hozzászoknak a nélkülözéshez, tanulták a tájékozódást a természetben. Nem beszélve arról, hogy a kor kezdetleges fegyvereivel kellett szembeszállniuk a veszélyes állatokkal is.

Nem csoda, hogy előbb-utóbb kipusztult a vadló (tarpán) és az őstulok. Kis híján a bölény is erre a sorsra jutott, ám mivel később a cárok és vendégeik kedvelt vadászzsákmánya volt, inkább megőrizték az utókornak. Ám a két világháború  – forradalmakkal fűszerezve –végül majdnem eltüntette a bölényeket. A második nagy világégés után Bielowieza kezdte meg az európai bölények megmentését, sikerrel.

Sikeres bölénymentés

Bialowieza 1921-ben lett rezervátum és 1932-től nemzeti park. A lengyel részhez kiterjedt erdészeti terület is csatlakozik, amelyen belül számos kisebb rezervátum is található. A magterület, ahol semmilyen gazdálkodás nem folyik, igazi őserdő. Évszázados, toronymagas fák, buja aljnövényzet mindenütt. A zárt erdősátor és a sok csapadék miatt sok a tocsogó, területének mintegy 10 százalékát sekély víz borítja. Tisztások csak úgy jöhetnek létre, ha kidől egy vén fa, s nyiladékot hasít a lombkoronába. Hasonló lehetett hajdan Európa majd minden alföldi jellegű erdős tája. Nem csoda, hogy a múlt tanulatlan embere képzeletben lidércekkel, manókkal „népesítette be” a fenséges őserdőket.

A Park egy része vezetővel látogatható. Mintegy három órás egy ilyen túra, amely alatt képet kaphatunk az itteni életről. Ez a kb. tíz kilométeres út azonban csak ízlelgetése Bialowiezának. Esélyünk sincs arra, hogy valamilyen ritka állattal, például szabadon kószáló bölényekkel találkozzunk. Az európai őserdő azzal is hasonlít trópusi testvéréhez, hogy ő is elrejti titkait. Ezért később érdemes célzottan, felbérelt szakvezetővel barangolni. Az eredmény így sem mindig garantált. A bölényeket például nagyon nehéz megfigyelni. Sokkal hamarabb észrevesznek minket, mint mi őket, s ezek a hatalmas állatok hihetetlen csendben eltűnnek. Csak nyomaik és jellegzetes szaguk emlékeztet jelenlétükre. Nekünk például három napunkba telt, mígnem egy párás hajnalon vadon élő bölénycsordát pillanthattunk meg!

Ha szerencsénk van, bölényeken kívül más állatokkal is találkozhatunk, ám szinte lehetetlen megpillantani a farkast, amelyből a lengyel oldalon három falka él- a terület nem is tudna többet eltartani. Ám ők rendkívül hasznosak. Szakvezetőm így summázta: a farkas a szarvasállományt, a hiúz az őzállományt, míg a betegségek a vaddisznóállományt tartják egészséges szinten, lévén vadászni a nemzeti parkban, nagyon helyesen, nem lehet.

Ha kevés az idő

Ám mit tegyen, ha valakinek nincs ennyi ideje bölénylesre? Nos, a területen éppen miattuk került kialakításra egy igen korszerű vadaspark, hivatalos nevén: Európai bölényt bemutató rezervátum. Itt óriási kifutókban mutatják be a terület nagyemlős faunáját. Például a tarpánt, a vadlovat, amely egyszer ugyan már kipusztult, de később a házi lovakból kitenyésztettek „valami hasonlót”, aztán zubronokat, a bölény és szarvasmarha akár 1200 kilogrammos hibridjeit, gím- és jávorszarvasokat, vaddisznókat, hiúzokat, farkasokat és persze bölényeket.

A bölénygulya területe pont akkora, mint a budapesti állatkert fele. A farkasok sem szűkösködnek, mint ahogyan a többi állat sem. Kényelmes sétautakról figyelhetjük meg a terület – igaz rácsok mögé zárt – különleges állatait. Mindenképpen érdemes felkeresni az igen gazdag természettudományi múzeumot, vadászkastélyt, skanzent és egyéb látnivalókat is. Bialowieza település kedvelt a turisták körében, mégis csak egyetlen nagyobbacska szállodája van. Errefelé inkább magánházaknál szokás szobákat vagy apartmanokat kivenni.

Fotók: a szerző felvételei.