hero
Becsült olvasási idő: 6 perc
Elektromobilitás Európában

Az elmúlt években Európában folyamatosan emelkedett az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma, de mind az újonnan forgalomba hozott, mind pedig a már forgalomban lévő állományban betöltött számuk és arányuk tekintetében az egyes országok között markáns különbségek mutatkoznak. 

Az Eurostat adatai szerint míg 2015-ben az EU tagországaiban mindössze körülbelül 47 ezer új, tisztán elektromos személygépkocsit hoztak forgalomba, 2020-ban ez a szám meghaladta a félmilliót, 2025-re pedig közel 1,9 millióra emelkedett. Egy más megközelítésben: míg 2015-ben a tisztán elektromos autók az új személygépkocsik mindössze 0,4 százalékát tették ki, 2019-ben ez az arány már elérte az 1,9, tavaly pedig a 17,3 százalékot.

A tisztán elektromos meghajtású autók kibocsátása az Európai Unió 27 tagországában 2015 és 2025 között, darab és részarány (%) 
Forrás: Eurostat/Euronews 


Az átállás dinamikája országonként jelentős különbségeket mutat

Egyes országok az elektromobilitás kiépítésében lényegesen gyorsabban haladnak előre, mint mások. Vannak olyan európai országok, amelyekben ma már minden harmadik újonnan forgalomba hozott autó tisztán elektromos meghajtású. 
38 európai ország – köztük az EU-tagállamok, a csatlakozásra jelöltek, az EFTA-államok és az Egyesült Királyság – közül 2025-ben Németországban regisztrálták a legtöbb újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsit, szám szerint kb. 545 ezret. Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint a második helyen az Egyesült Királyság következett mintegy 473 ezer járművel, Franciaország kb. 331 ezer új regisztrációval a harmadik helyen végzett, amelyet Törökország követett 187 ezres darabszámmal. Spanyolország is átlépte a 100 ezres határt, míg Európa öt legnagyobb nemzetgazdasága közé tartozó Olaszországban ezzel szemben mindössze kb. 95 ezer új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsit hoztak forgalomba.

A tisztán elektromos meghajtású járművek aránya az újonnan forgalomba hozott autók sorában

Az arányokat tekintve kicsit más a helyzet. Norvégia helye egyértelműen kiemelkedő: az ott 2025-ben újonnan forgalomba helyezett körülbelül 173 ezer tisztán elektromos meghajtású személygépkocsival vezetik a rangsort, ez ugyanis az összes forgalomba helyezett gépjárművek több mint 95 százaléka. Norvégiát két további skandináv ország, Dánia (67,8 százalék) és Izland (41,2 százalék) követi.

Európa öt legnagyobb gazdasága közül 2025-ben az Egyesült Királyságban volt a legmagasabb, 23,4 százalék a tisztán elektromos személygépkocsik aránya az új regisztrációk sorában, megelőzve Franciaországot (19,6 százalék) és Németországot (19,1 százalék). Számos kelet-európai és balkáni, köztük több uniós tagjelölt országban az elektromos autók aránya továbbra is rendkívül alacsony. Kivételt képez Törökország, ahol a tisztán elektromos személygépkocsik az új forgalomba helyezések 16,7 százalékát teszik ki. Ezzel szemben Horvátországban, Montenegróban, Szerbiában, valamint Bosznia-Hercegovinában ez az arány nem éri el a 2 százalékot.

Az elektromos meghajtású autók még mindig csak kis hányadot képviselnek a teljes járműállományban

Az Európai Unió egészében a tisztán elektromos autók aránya tavaly csupán 2,9 százalék volt, ugyanakkor a tisztán elektromos autóknak a teljes személygépkocsi-állományban elért aránya szintén nagy különbségeket mutat. Ezzel együtt egyetlen ország esetében sem mondható el, hogy immár minden harmadik forgalomban lévő személyautó tisztán elektromos meghajtású lenne. 
Ebben az összeshasonlításban szintén Norvégia áll az élen, ahol 2025-ben a tisztán elektromos meghajtású autók aránya elérte a 32 százalékot. Norvégiát Dánia (17,9 százalék), Luxemburg (8,7 százalék), Svédország (8,6 százalék) és Hollandia (7,2 százalék) követi.

Az Európai Unió négy legnagyobb nemzetgazdasága sorában Németország vezet (4,1 százalék), amelyet szorosan követ Franciaország (3,9 százalék). Spanyolországban ez az arány mindössze 1,1, Olaszországban pedig mindössze 0,9 százalék. Mindent egybevetve az elmúlt évben a 38, a felmérésben vizsgált ország közül 16-ban a tisztán elektromos meghajtású autók a teljes személygépkocsi-állomány kevesebb mint 1 százalékát tették ki. 

Németországban az idén tovább bővült az elektromos járművek száma, aránya 

A Német Autóipari Szövetség (VDA) előzetes adatai szerint január és július között a hazai üzemekben előállított személyautók száma 3, míg a Németországból külföldre szállított személyautóké 4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés tekintetében ennél sokkal drámaibb, 15 százalékos a visszaesés mértéke a 2019 első hét havi teljesítményhez képest.

A Németországban az év első hét hónapjában újonnan forgalomba hozott személyautók száma ezzel szemben 5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A piac bővülése annyiban rendkívül egyenlőtlenül ment végbe, hogy miközben a külföldi gyártású autók száma 12 százalékkal bővült, a német gyártású autók száma mindössze 2 százalékkal emelkedett.

Az év elején újra bevezetett vásárlási prémiumnak meghatározó szerepe van abban, hogy az elektromos meghajtású autók első 7 havi értékesítése 38 százalékkal bővült, összértékesítésen belüli részaránya pedig 37 százalékra emelkedett.

A CDU/CSU és az SPD alkotta berlini koalíciós kormány úgy támogatja az elektromos autók vásárlását és lízingelését, hogy az függ a jármű típusától, a jövedelemtől és a család méretétől, s az legfeljebb 6 ezer euró lehet. 2029-ig a szövetségi költségvetésben 3 milliárd euró áll rendelkezésre, ami 800 ezer járműre elegendő.

Az autóipari szövetség elnöke az elektromobilitás további népszerűsítéséért

Hildegard Müller, a VDA elnöke július végi nyilatkozata szerint „az e-mobilitás egyre népszerűbb, Németországban egyre többen vezetnek elektromos autót – és el vannak ragadtatva a vezetési élménytől”. A helyzet ellentmondásosságára utal, hogy „ugyanakkor sajnos sokan még mindig szkeptikusak és bizonytalanok abban, hogy vásároljanak-e elektromos autót”. Ami Hildegard Müller szerint „többek között az e-mobilitással kapcsolatos tapasztalatok hiányával, illetve azzal a gyakorlati kérdéssel függ össze, hogy pontosan milyenek a töltési feltételek”.

„Vannak azonban olyan tévhitek is, amelyek makacsul tartják magukat. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy a tájékoztatás és a tények segítenek abban, hogy még több embert meggyőzzünk az e-mobilitásról. Ez a célunk. Ugyanakkor természetesen vannak jogos aggályok is, például a töltési lehetőségek vagy a töltési áram árai tekintetében. Itt nagyobb elkötelezettségre van szükség, különösen a politika és például az energiaipar részéről. Különösen fontos, hogy bővítsék a nyilvános töltési lehetőségeket, modernizálják az áramhálózatokat és csökkentsék a töltési áram árait” – fogalmazott a német autóipar vezető reprezentánsa.

A VDA egy, a közelmúltban nyilvánosságra hozott helyzetelemzése szerint „a német autóipari vállalatok – gyártók és beszállítók egyaránt – sikeres innovációkkal és jelentős beruházásaikkal határozottan előmozdítják a klímasemleges és digitális mobilitásra történő átállást. Németország – Kína után – ma az elektromos autók második legfontosabb gyártási telephelye, ahol csak a múlt évben 1,7 millió elektromos, ezen belül 1,2 millió akkumulátoros, azaz tisztán elektromos meghajtású személyautót állítottak elő. 

Az elektromos személygépkocsik aránya a teljes németországi termelésben tavaly 40 százalékra emelkedett. Ehhez tartozik, hogy a német gyártók egyre több elektromos modellt kínálnak. Csak a német piacon jelenleg körülbelül 110 különböző elektromos modell található, világszerte pedig körülbelül 160.

2025-ben a Németországban leggyakrabban forgalomba helyezett tíz elektromos személygépkocsi-modell mindegyike német gyártóktól és konszernmárkáktól származott. Ha pedig a folyó év elektromosjármű-piacát nézzük, látható, hogy a Németországban újonnan forgalomba helyezett elektromos autók közül – statisztikai értelemben – háromból csaknem kettő német autógyártótól származik.

Egy, a Huk-Coburg biztosítótársaság által augusztusban nyilvánosságra hozott felmérés szerint elsősorban azok az autósok állnak át az elektromos meghajtású autók használatára, akik évi több mint 12 ezer kilométert tesznek meg. A felmérés során a jogosítvánnyal rendelkezők csaknem egynegyede nyilatkozott úgy, hogy kizárólag az iráni háború kezdete óta, a dízel- és benzinárak alakulása miatt gondoltak először egy tisztán elektromos autó vásárlására vagy hozták előre tervezett vásárlásukat.

A közlekedési miniszter a haszonjárművek elektromos hajtásáért

Steffen Bilger, az augusztus elején hivatalba lépett szövetségi közlekedési miniszter az elektromos autókra vonatkozó jelenlegi támogatás lejárta után már nem látja szükségét újabb állami vásárlási ösztönzők alkalmazásának. „A támogatást sokan igénybe veszik” – mondta a CDU-politikus egy neumünsteri vállalati látogatása során; hangsúlyozva, hogy az elektromos autók egyre költséghatékonyabbak, s a tisztán piaci viszonyok között, mesterséges ösztönzők nélkül is meg kell állniuk a helyüket. Egyébként is – a támogatások ez idő szerint ugyanúgy járnak a prémiumkategóriájú, mint a közepes vagy alacsony kategóriába tartozó járművek vásárlása esetén.

A szövetségi kormány ugyanakkor „mindent megtesz azért, hogy Németországban csökkenjenek az áramárak”. A vásárlási döntések meghozatalánál már most is sok minden az elektromos autók mellett szól, fogalmazott a közlekedési miniszter. 
Aki kiemelt figyelmet kíván fordítani az elektromos teherautók és más alternatív hajtású kisteherautók használatának támogatására, mert szerinte abban „hatalmas potenciál” rejlik a klímavédelem szempontjából – különösen akkor, ha látjuk, milyen sebezhető a globális üzemanyag-ellátás, s milyen drámaiak lehetnek az áringadozások. A haszonjárművek elektromos átállásával kapcsolatos kérdések megvitatására kiváló alkalmat kínál az idei hannoveri IAA nemzetközi haszonjármű-kiállítás, amelyet szeptember 15–20. között rendeznek meg.

A cikk a GyártásTrend szeptemberi lapszámában jelent meg.

Borítókép: Adobe Stock