A második világháború végén, 1944. december 2-án a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok - a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazdapárt és a Polgári Demokrata Párt - programjukban egyebek között a "föld kincseinek" állami tulajdonba vételét tűzték ki célul.

Az 1945 novemberi választásokon a kisgazdák szereztek abszolút többséget, de koalíciós kormány alakult. A bányákat már 1945 végén állami irányítás alá helyezték, majd 1946. június 26-án az Országgyűlés törvénybe iktatta a szénbányászat államosítását. December 1-től miniszterelnöki rendelettel a jóvátétel idejére állami kezelésbe kerültek a legnagyobb nehézipari üzemek; a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű, a Ganz és társa, a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek, a Győri Vagon- és Gépgyár, továbbá mindazok az üzemek, melyekben e nagyvállalatoknak legalább ötven százalékos tőkeérdekeltségük volt.

A megrendült kisgazdapárt az 1947. augusztus 31-i "kékcédulás" választásokon a második helyre szorult a kommunisták mögött, az erőviszonyok a baloldal javára változtak. Az új összetételű Országgyűlés ezután elfogadta a centralizált gazdaságfejlesztést előirányzó hároméves terv végrehajtásához szükséges, gyökeres tulajdonváltást megvalósító törvényeket. 1947. november 21-én született meg a nagybankok és az érdekeltségi körükbe tartozó vállalatok államosításáról szóló törvény, e lépés után a bánya- és gyáriparban dolgozóknak már 60 százalékát foglalkoztatta az állam.

A folyamat 1948. március 25-én fejeződött be, amikor rendeleti úton államosították a száznál több munkavállalót foglalkoztató üzemeket. Ekkor már a törvényesség látszatára sem törekedtek, a tervet néhány hét alatt készítette el az MKP gazdasági kérdésekben illetékes főtitkárhelyettese, Gerő Ernő. Az akcióról csak az MKP legszűkebb felső vezetésének tagjai tudtak, a párt területi szerveinek vezetőit a cél megnevezése nélkül kérték arra, hogy javasoljanak gazdasági vezetésre alkalmas kádereket.

A kiválasztottakat a rendelet megjelenésének napjára hívták össze, s azok csak a teremben tudták meg, hogy feladatuk az államosított vállalatok vezetése lesz. Többségük addig fizikai munkásként dolgozott, szakmai-vezetési tapasztalattal nem rendelkeztek, de megfogadták, hogy hivatali elöljáróiknak engedelmeskednek, végrehajtják utasításaikat - ezzel egy központilag vezérelt, felülről lefelé hierarchikusan tagolt intézményrendszer végrehajtó láncszemeivé váltak.

Ezen a napon a gyáripar 90 százaléka, 594 vállalat került állami tulajdonba, a lépés hozzávetőleg 160 ezer munkást érintett. A folyamat 1949. december 28-án fejeződött be, amikor a 10 munkásnál többet foglalkoztató és a külföldi tulajdonban lévő üzemek is állami tulajdonba kerültek.