GyártásTrend: Bemutatkozását olvasva adódik a kérdés, hogy humán érdeklődésűként milyen út vezetett az Opel gyár igazgatói pozíciójáig? 

Mesics Olívia: Ha a fiatalkori önmagamra visszatekintek, soha nem gondoltam volna, hogy a bölcsészeten kívül valami mást fogok csinálni, de pont az én pályafutásom a legjobb példa arra, hogy létezik az úgynevezett élethosszig tartó tanulás, és igenis nyitottnak kell lenni mindenfajta lehetőséggel szemben, ami az ember életében szembejön. Ugyanakkor úgy érzem, hogy azért a humán énem soha nem veszett el. Én valószínűleg ezt szeretem a legjobban a munkámban. Azt szoktam mondani, hogy humán erőforrás területen kezdtem, és bár 16 év után lehetőségem volt a gyártásba átkerülni, végül is azt gondolom, hogy ott is jelentős szerepet kap a klasszikus humán erőforrás menedzsment. Soha nem mondtam azt, hogy én műszaki ember lennék, ezekhez a kérdésekhez értenék, viszont azt gondolom, hogy értek ahhoz, hogy hogyan kell az emberekből kihozni az értékteremtő képességeiket és tudásukat, amely a szervezet számára fontos.

GyT.:  Hogyan került kapcsolatba az Opellel? 

M.O.:  Nem feltétlenül az autóipari vonzódásom kapcsán jutottam el az Opelhez. A szülővárosomban működött egy ismert multinacionális vállalat, aminek nagyon jó volt a hírneve Magyarországon és értelemszerűen Szentgotthárdon is. A 90-es években pedig nagyon nagy dolog volt egy ilyen vállalatnál dolgozni, amely ráadásul elsőként telepedett Magyarországra az autóipari nagyvállalatok közül. Ezért adta magát, hogy jelentkezem a vállalathoz. A második diplomámmal összhangban HR-es területre kerültem. Több pozíciót is betöltöttem a HR osztályon, míg eljutottam a vezetői beosztásig. Közben folyamatosan képeztem magam, hiszen felsővezetői pozíciót betöltve fontosnak tartottam, hogy a gyár működésének egyéb területeit is megismerjem, mint például a gazdasági, pénzügyi folyamatok. Ezért újabb diplomát szereztem gazdálkodási területen, illetve később PhD tanulmányokat is folytattam a vállalatgazdaságtan területén.

GyT.:  Milyen kihívásokkal kellett szembenéznie, mire a legbüszkébb? 

M.O.:  26 éve dolgozom a vállalatnál, ebből adódóan nagyon sok témával, területtel, problémával találkoztam, szembesültem. Legyenek azok átszervezések, termékbevezetések, projektfeladatok, vagy éppen a termelés fenntartása, működtetése. A gyár működésének és a jó eredményeknek a biztosítása, az elődök, kollégák által létrehozott alapok megerősítése, hiszen itt alapvetően csapatmunkáról beszélünk. Tulajdonképpen ezekre vagyok a legbüszkébb, illetve arra, hogy a szentgotthárdi gyár megőrizte a vállalatcsoporton belül a jó pozícióját, és úgy tekintenek rá mint egy jól teljesítő gyárra, amire nagy valószínűséggel a jövőben is építenek.

GyT.:  Kik azok, akiktől sokat tanult, akikre példaképként tekint? 

M.O.:  Egész életemben igyekeztem mindenkitől tanulni valamit. Azt gondolom, hogy bármilyen jó példát lát az ember az életében, abból próbáljon meríteni. A szorgalmamat, a hozzáállásomat alapvetően otthonról, a szüleimtől hozom. Mivel ez az első munkahelyem, nagyon fontos szerepe volt az első vezetőimnek. Az ő példamutatásuk a munkahelyi feladatok és problémák kezelése terén meghatározó volt számomra. Másrészt a közvetlen környezetemben, az ismerőseim közül sokan inspirálóan hatottak az életemre. Életfilozófiám, hogy mindig nyitottnak és képesnek kell lenni a változtatásra. Merjük bátran használni a jó példákat. Az nem a gyengeség jele, ha beismerjük, hogy valamit rosszul csináltunk. Ha valakinél látunk egy jobb megoldást, akkor bátran használjuk, változtassunk, hiszen ezáltal fejlődhetünk.

GyT.:  Mennyire számított karrierje során, hogy nőként egy klasszikusan férfias területen épített kimagasló karriert? 

M.O.:  A Stellantisnál, az úgynevezett erőátviteli rendszereket és komponenseket gyártó klaszterben egyelőre egyedüliként vagyok női gyárigazgató. A vállalatcsoportnál lévő más autógyárak gyárigazgatói pozícióiban azonban már egyre több női kollégát látok. Természetesen nagyon jó velük együttműködni, bizonyos problémákat átbeszélni. A vezetőim oldaláról soha nem érzékeltem semmifajta negatívumot ebben a kérdéskörben.

Az élet természetesen hozza azt, hogy egy termelő vállalatnál azért még mindig több a férfi kolléga, bizonyos funkciókban mindenképpen, de például a HR vagy a pénzügyi területeken elég sok női kollégával lehet találkozni. De ennek szerintem nincsen jelentősége. Persze lehet arról beszélni, hogy a férfi és a női kollégák bizonyos kérdésekben eltérőek. Például más kommunikációs vagy motivációs eszközöket kell időnként alkalmazni. Egy vezetőnek mindezt figyelembe kell vennie, és ezek alapján motiválnia a saját embereit. 

Azon szerencsések közé tartozom, akik soha nem érezték, hogy hátrányt jelentene a tény, hogy nők. Nem gondolom azt, hogy én csak azért kaptam volna vezetői feladatokat, mert éppen egy kvótának kellett volna megfelelnem. Ezt egyszer sem éreztem. Illetve a férfi kollégákkal kapcsolatban sem éreztem, hogy bármilyen hátrányom vagy előnyöm származna ebből. Minden egyes területen, minden egyes munkakörömben a teljesítményemmel próbáltam érvényesülni. Ebből adódóan én soha nem fektettem hangsúlyt erre a kérdésre a karrierem során. Természetesen elfogadom, hogy van, akinek az érvényesülés nehezebb nőként, és kell a támogatás számára. Én ebben mindenkinek megadom a támogatást, de ugyanakkor nem gondolom, hogy ez kiválasztási szempont lenne egy kinevezésnél. Tehát a támogatást meg kell adni, de amikor döntést kell hozni arról, hogy ki kerüljön egy bizonyos pozícióba, akkor azt a kompetenciák alapján kell megtenni.

GyT.:  Mennyire nehéz összeegyeztetnie a különböző szerepeket, amelyekben helyt kell állnia a mindennapokban? 

M.O.:  Én is szembesülök azzal, hogy sokszor nem könnyű mindenhol magas szinten teljesíteni. Nőként nem csak vezetőként, vagy felsővezetőként kell helytállnom, hanem a családom körében, anyaként és feleségként is egyaránt. A munkámon kívül megpróbálok a szélesebb környezetemben is tevékenykedni, viszonozni mindazt, amit kapok attól a közösségtől, ahol élek. Ennek a sok-sok szerepnek való megfelelés értelemszerűen nem könnyű. Időnként fárasztó és időbeosztás-konfliktusokkal jár. 

Mindezek ellenére azt gondolom, sikerült bizonyos egyensúlyt teremteni az életemben, amihez természetesen kellett egy támogató család, elsősorban a férjem és a szüleim, akik segítettek. Itt a munkahelyen is megpróbálunk egy olyan közösséget kiépíteni, ahol figyelembe vesszük egymás igényeit, szükségleteit, és próbáljuk egymást támogatni a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésében.

GyT.:  Milyen kompetenciák és készségek szükségesek, hogy helyt tudjon állni a járműiparban? 

M.O.:  Mint ahogy korábban is említettem, gyártási területen dolgozom úgy, hogy nincsen műszaki végzettségem. Ezért nekem azokra a kompetenciáimra kellett építenem, amelyekben erős vagyok. Egyrészt a kollégákkal való együttműködés, az ő erősségeikre való építkezés nagyon sokat segített ebben engem. Másrészt pedig olyan kompetenciák vagy tulajdonságok mint a nyitottság, alkalmazkodó képesség, kommunikációs készség, és annak a megértése hogyan gondolkodhat a másik, mi az, ami neki problémát jelent, vagy a szintetizáló képesség, és a különböző vélemények ütköztetése - segítettek a karrierem során. Meggyőződésem, hogy elsősorban ezek révén jutottam el oda, ahol tartok.

Ezek az úgynevezett „soft” kompetenciák, egyes nézőpontok szerint pedig pont ellenkezőleg, ezek lettek a „hard” kompetenciák, amelyek talán ma, illetve a jövőben is a legfontosabbak. A lexikális tudás, egy szakterület technikai ismerete, az arra vonatkozó ismeret változik, viszont, ha képesek vagyunk adaptálódni, alkalmazkodni a változásokhoz, akkor az segíthet abban, hogy sikeresek legyünk, sikeresen oldjunk meg feladatokat. 

GyT.:  Hogy látja, a fiatalok számára mennyire vonzó terület a gyártás ezen belül az autóipar? Mit üzenne a pályaválasztás előtt állóknak, milyen lehetőségek vannak egy termelő vállalatnál a kiteljesedésre?

M.O.:  Azt látjuk, illetve a különböző elemzések, kutatások is azt mondják, hogy a termelő vállalatok vonzereje csökken a mai fiatalok a körében. Kevésbé választják az ipari pályákat, és ezen belül magát az autóipart. Azt az autóipart, amely hagyományosan, mindig az ipar élvonalába tartozott. Ezeknek a fiataloknak üzenném, hogy ebben az iparágban az innováció, a technológiai újdonságok, a különböző kutatási irányok rendszeresen megvalósulnak a gyakorlatban, beépülnek a termékekbe, az autókba. Egy olyan produktumba, amit nagy élvezettel használhatunk a mindennapokban, tehát nemcsak egy praktikus eszközt állítunk elő, amivel eljutunk A-ból B-be, hanem egy olyan terméket, ami a modern ember nagyon sok igényét kielégíti. Egy autó ma már egy szórakozási eszköz, ami minőségi időtöltést kínál számunkra, és amelyhez érzelmileg is kötődünk.

Másrészt azt is üzenném, hogy egy termelő vállalatnál nagyon sok lehetősége van egy fiatalnak, hiszen itt nagyon sok funkció találkozik, legyenek ezek műszaki területek, vagy éppen humán, gazdasági területek. Éppen ezért ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember különböző területeken fejlődjön. Számos példát látunk arra, hogy egy mérnök végzettségű kolléga később gazdasági szakember lesz, vagy egy humán végzettségű kolléga minőségbiztosítással fog foglalkozni. Tehát itt nagy az átjárhatóság karrierlehetőségek között. Ugyanakkor egyre több az interdiszciplináris terület, ahol többfajta tudást, képességet lehet használni, szintetizálni. Ma azt mondjuk, hogy aki egy multinacionális vállalatnál dolgozik, mondjuk mérnökként, annak kell értenie bizonyos gazdasági, pénzügyi kérdésekhez is. Ezzel pedig többek leszünk, jobban tudjuk használni a képességeinket, vagyis fejlődünk.