GyártásTrend: Szakmai pályafutásod a Com-Forth Ipari Informatikai Kft.-nél kezdődött, ahol terméktámogatással és tanácsadással foglalkoztál. Azóta dolgoztál többek között a British Telecomnál, az Affideanál hálózati mérnökként majd csapatvezetőként, és most a MOL Groupnál hálózati stratégia tervező, vezető vagy. Te kerested, vagy téged találtak meg az újabb és újabb kihívások?

Török Krisztina: Változó. A Com-Forth-nál hálózati eszközökkel, ipari informatikával foglalkoztunk, amelyből a diplomáim is vannak, de négy év után elkezdtem érdeklődni a nagyvállalati hálózatok iránt. Először egy kisebb céghez kerültem, majd a British Telecomhoz mentem, ami az első nagyvállalati tapasztalatom volt. Nagyon sokat tanultam abból, hogy különböző méretű cégeknél dolgoztam.
Szakmai szempontból ezután következett egy nagy mérföldkő az életemben, az Affidea lead engineer pozíciója, amelyet én pályáztam meg, és amelybe embertelen mennyiségű munkát tettem bele, hogy működjön, miközben már kisgyermekes anya voltam. Itt is négy évet töltöttem el, ebben a munkakörben tudott csúcsosodni mindazon szakmai tudás és tapasztalat, amit előtte megszereztem.

GyT.: Ebben a pozícióban mi volt számodra a legnagyobb kihívás? 

T. K.: Az Affideánál 16 ország hálózati csapatát koordináltam Budapestről, ami sok utazással is járt. Építettem egy saját üzemeltetői teamet, tehát üzemeltetéssel is foglalkoztunk – ez gyakran 40 óra hétvégi munkát is jelentett. A 24 órás klinikák orvosi rendszerit láttuk el, amely elképesztő felelősség, ott mindennek a helyén kell lennie, hiszen emberéletek múlhatnak a pontosságon. Gyakran éjszakába nyúlóan tanultam olyan új technológiákról, amelyeket reggel már alkalmaznom kellett, vagy le kellett tárgyalnom valamit azokkal kapcsolatban. Mélyvíz volt. 
Szép idők voltak, de elég lett belőle. Az üzemeltetés „megette” az életünket. 

GyT.: Hogyan tudtad mindezt összeegyeztetni az anyasággal? 

T. K.:Elég unortodox módon. Már a gyerekvállalás előtt megbeszéltem a gyermekem apjával, hogy fél évet leszek otthon, nem szerettem volna kiesni három évet a munkából és egyébként sem érzem magam a tipikus játszótérre járó anyukának. Szerencsére ebben nagyon támogató volt a partnerem, szóval úgy osztottuk fel az első időszakot, hogy én fél év után visszamentem dolgozni, és ő maradt otthon a kislányunkkal. 

GyT.: Milyen volt a döntésetek fogadtatása a környezet részéről? 

T. K.: Van egy nőkép, amit elvár a társadalom. Ennek megfelelően a konzervatívabb rokoni kör természetesen kifejezte nem tetszését, de a munkahelyen is sokan értetlenül nézték, hogy miért mentem vissza fél év után dolgozni. Szerencsére köztünk ebben egyetértés volt a férjemmel, de így is okozott nehézségeket a környezet megítélése. Támogató partner híján egy anya sem tud karriert építeni.

GyT.: Hogyan alakult az Affidea után a karriered? Mi lett ezután? 

T. K.:Elkezdtem architect irányba mozgolódni, és találtam egy lehetőséget a MOL Groupnál, ami nagyon megtetszett. 

GyT.: Pontosan mi most a feladatod? 

T. K.: Közvetlenül a CTO-hoz tartozom, mint vezető hálózati architect, csoportszintű vezetői tanácsadó. Társterületekkel egyeztetek szakértőként, az informatikai hálózatok roadmap-jét találom ki, projekteket kezelek. Ez most tényleg architekturális, vagyis tervező munkakör és nincs benne üzemeltetési stressz. Az akvizíciós feladatok is hozzám tartoznak, ami újdonságot jelent, és mivel van ipari tapasztalatom, az összes IoT terméket is hozzám csatornázták be. Mint utólag kiderült, ezért is választottak engem erre a pozícióra. 

GyT.: Mi motivál abban, hogy szakmailag állandóan új kihívások elé állítsd magad? 

T. K.:Alapvetően az, hogy minden létező felmerülő műszaki kérdésre tudjak válaszolni, vagyis up-to-date maradjak szakmailag. Így érzem jól magam, és ennek érdekében állandóan képzem is magam. Egy volt BT-s kollégámtól látom – aki amolyan mentorom volt és most is nagyon inspirál szakmailag –, hogy tanulással lehet kiemelkedni, az az igazi érték.

GyT.: Milyen irányban képzed magad? Van olyan terület, ami kimondottan érdekel? 

T. K.: Évek óta próbálom elkerülni a szoftveres területeket, de nem lehet tovább kitérni előle: mindenféle szoftver defined technológiát behoztak a hálózati rendszerekbe is. Most olyan szintre jutottam a legutóbbi képzésem elvégzésével, hogy megértem a szoftveres oldalt és le tudom fordítani hálózatos nyelvre. Ez nagy kincs, mert infrastruktúra tudása nincs a szoftvereseknek, azt gondolják, hogy a clouddal annyira elérhetővé vált a hálózat absztrakciója, hogy nem is kell. De ez nyilván valóan nem így van. A hálózatosoknak viszont nincsen szoftveres tudásuk, pedig most már minden szoftveres defined-ra fut ki. Ehhez képest az IoT egy ipari, szoftveres, hálózatos irány, ahol mindhárom említett területen képben kell lenni, és menedzselni kell a területek közötti kommunikációt és megértést. 

GyT.: Ezt a tudást alkalmazod a mostani pozíciódban?

T. K.: A mostani munkakörömben részese vagyok az üzleti döntéseknek. Itt most az érdekel legjobban, hogy ráhangolódjak, megtaláljam azt a szinkronizációs pontot, ami üzletileg is vonzó, de még műszaki szempontból is elfogadható. 

GyT.: Fáradhatatlan bizonyítási vágyat sugallsz. Maximalistának tartod magad?

T. K.:Annyi energiát teszek bele a dolgokba, amennyi szükséges. Nem többet, de semmiképpen nem kevesebbet. Egy nőnek mindig kicsit jobban oda kell tennie magát, hogy elismerjék, mert a teljesítménnyel nem vitatkozik senki. Ugyanakkor most már csak az előnyeit látom annak, hogy nőként vagyok ebben a környezetben, főleg, mióta anya vagyok. Úgy érzem, hogy a szociális érzékenységem sokat hozzátesz pl. a tárgyalási technikához, ugyanakkor elértem azt az inflexiós pontot, hogy teljesen elismernek szakmailag is. És hozzá tartozik az igazsághoz, hogy én soha nem kerestem kevesebbet, vagy maradtam le egy pozícióról csak azért, mert nő vagyok. Most is átlagosan 10 évvel idősebb férfiakkal vagyok egy szervezeti szinten. 

GyT.: Szerinted az elmúlt 12 évben változott a nőkkel szembeni bánásmód a műszaki, technológiai környezetben? 

T. K.:Én úgy látom, hogy van egy kis pozitív elmozdulás az arányokat tekintve, szoftveresebb lett a villamosmérnöki pálya is, könnyebben választják a lányok ezeket a szakokat. Ennek ellenére sajnos még mindig nagyon sok a pályaelhagyó ezen a területen, amit teljesen megértek. Ha visszagondolok arra, hogy a nemem miatt milyen atrocitások értek a múltban, nem csodálkozom, ha egy érzékenyebb lányt ez eltántorít a pályáról, sajnos a szexista megjegyzések még mindig gyakran előfordulnak a műszaki, technológiai környezetben. Gondoltam is rá, hogy szívesen elmesélném a tapasztalataimat a következő generációnak az Óbudai Egyetemen, hátha segít nekik túljutni a kezdeti nehezebb időszakokon. 

GyT.: Mi volt számodra a legnagyobb nehézség az eddig a pályád során?

T. K.:Csapatot vezetni az Affideánál. Abban a pozícióban egyszerre volt szükség műszaki és menedzsment skillekre, kicsit pszichológus voltam, kicsit mediátor. Nem álltam még rá készen. Jó vagyok a műszaki területen, jól tudok emberekkel kommunikálni, de hogy még felelős is legyek értük, az már egy következő szint. Ha vezetőként valaki jó szeretne lenni, akkor rengeteg mindenre oda kell figyelnie, olyan ez, mint a szülőség: nagyon nehéz jól csinálni.

GyT.:  Hogyan kapcsolódsz ki? 

T. K.: A lányommal vagyok és sportolok. Kerékpározok, edzőterembe járok, súlyt emelek. Ha egy stresszes nap után az ember súlyokat emel, helyükre kerülnek a dolgok. Fizikai téren sem szeretek nagyon lemaradni a férfiaktól, de ennek azért vannak genetikai korlátai.

Interjúnkat követően Török Krisztina kapott egy új lehetőséget a grazi Andritz AG ipari cégnél, ahol a Connectivity Services Product Owner globális pozíciót látja majd el, jelenleg a felmondási idejét tölti a MOL Groupnál.