A MI-vel kapcsolatos képzelőerő aránytalanságát érte tetten Vicsek Lilla és Pintér Róbert, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kutatói, akik hatvan egyetemistával készítettek interjúkat 2021–2025 között, és az eredményeiket az AI & Society folyóiratban publikálták. A résztvevőket külön-külön arra kérték, hogy képzeljenek el pozitív és negatív jövőket, majd arra is rákérdeztek, mit tartanak valóban valószínű forgatókönyvnek.
A disztópikus jövőket könnyebb elképzelni
A különbség látványos volt. A disztópikus világok részletesebbek, összefüggőbbek és történetszerűbbek lettek, a válaszokban például a géplázadás, az emberek feleslegessé válása, robotdiktatúra és elidegenedés is megjelent. Körülbelül minden harmadik résztvevő egy ismert sci-fi művel rövidítette le a magyarázatot, így a Mátrixot, a Terminátort vagy a Szárnyas fejvadászt is említették. Több mint a megkérdezettek fele maga is úgy érezte, könnyebb negatív jövőt elképzelnie. A negatív jövőképek akár száz-kétszáz évre is előreugrottak, a pozitív víziók sokkal közelebb maradtak a jelenhez.
Egy idilli, MI-vel működő társadalom megrajzolása azonban már sokkal nehezebben ment. A pozitív forgatókönyvek szürkébbek voltak, gyakran néhány technológiai előnynél megálltak. Jobb egészségügy, kényelmesebb hétköznapok, veszélyes munkákat végző robotok és okosabb otthonok kerültek elő. A kutatók szerint ezek többnyire a jelen technológiáinak továbbfejlesztett változatai voltak, és ritkábban rajzoltak ki alapjaiban más társadalmat. Pozitív példaként is hoztak sci-fiket, de csak egy-egy részletüket, ezek közé tartozott például a Csillagok háborúja, az Elysium – Zárt világ és A nő (Her).
A generatív MI átírja a jövőről alkotott elképzeléseket
„A képzelőerő aránytalanságának társadalmi jelentősége is lehet. Ha több hiteles és kidolgozott pozitív vízió keringene a közkultúrában, a közbeszéd a puszta »mitől félünk?« kérdésről a »milyen jövőt akarunk?« kérdésre terelődhetne” – mutatott rá Vicsek Lilla, a Corvinus egyetemi tanára, a tanulmány vezető szerzője. Hozzátette: „A mesterséges intelligenciával való pozitív jövőalkotás ugyanakkor nem válhat a meglévő hatalmi aszimmetriák legitimálásának vagy a technológiai cégek céljainak eltussolásának eszközévé. Arra kell törekedni, hogy a marginalizált csoportoknak és az egymással versengő érdekeknek valódi szavuk legyen ebben.”
A kutatás résztvevőinek a sci-fi gondolkodási keretet adott ahhoz, hogy milyen módon folytassanak diskurzust egy nehezen belátható technológiai jövőről, amelyet a generatív MI megjelenése már részben átírt. A 2024–2025-ben megkérdezettek már gyakrabban támaszkodtak saját tapasztalataikra, és kevésbé kizárólag sci-fi történetekből építették fel várakozásaikat. Korábban például többen olyan emberi területként beszéltek a művészi kreativitásról, amelyet a gépek aligha érhetnek el. A későbbi adatfelvételekben ez a magabiztosság nagyrészt eltűnt, és megjelent az aggodalom, hogy a generatív MI már most belép a korábban emberinek tartott alkotói területekre.
A tanulmány szerint néhány interjúalany kifejezetten kifejezte azon igényét, hogy több olyan sci-fi narratíva jelenjen meg, amelyek pozitív jövőképet mutatnak be, olyan történeteket, amelyek nemcsak abban segítenek, hogy elképzeljük, milyen jövőt kell elkerülni, hanem abban is, hogy milyen jövő felé érdemes törekedni. A tanulmány egyik résztvevője a pozitív jövőképek fontosságát hangsúlyozta:
„Pozitív utópiákkal is kellene rendelkeznünk ahhoz, hogy törekedhessünk erre a valóságra, és ezen az úton haladhassunk előre. Mert ha nincs hová mennünk, akkor csak vakon megyünk tovább egy techno-optimista jövőbe, ahol csak a technológia fejlődik, és mi csak folyamatosan alkalmazkodunk hozzá. És… nem olyan jövőhöz fejlesztünk technológiát, amelyet szeretnénk.”
A sci-fi azok gondolkodására is hat, akik nem nézik
A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a sci-fi filmekben ábrázolt mesterséges intelligencia-trópus látszólag még azokra is hatással volt, akik nem néznek ilyen filmeket, vagy nem kedvelik a műfajt, mivel ezekkel a témákkal való találkozás maguktól a filmektől függetlenül is történhet: olyan populáris kulturális utalásokon keresztül, mint az embereket leigázó gépek (pl. Mátrix) vagy az emberiséget kiirtó mesterséges intelligencia (pl. Terminátor). Így egyes emberekre a sci-fi nem közvetlenül, hanem a populáris kultúrán vagy a társas interakciókon keresztül fejti ki hatását. Még anélkül is, hogy valaki látott volna ilyen filmet, akkor is ismerhet hatalomátvételi trópusokat.
Egyikük így fogalmazott: „Nem láttam a Terminátort, és még rám is hatással van.”
Egy másik résztvevő arról beszélt, hogy a sci-fi nem igazán érdekli, a gépek hatalomátvételéről szóló történetekkel azonban mások elbeszélésein és az interneten keresztül ő is találkozik: „Őszintén szólva, a sci-fi sosem fogott meg igazán, szóval azt nem nézem. Szóval, mindenféle hatalomátvételről és hasonló dolgokról, amikről korábban beszéltünk, vagy másoktól hallom, vagy csak viccből látom az interneten.”
A kutatás kis, nem reprezentatív mintán készült, ezért az eredményekből a teljes társadalomra nem lehet statisztikai következtetést levonni.
Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem / Springer Nature
Borítókép: Adobe Stock
