GyártásTrend: A MEKH pályázata új lendületet adhat a hazai szélerőmű-fejlesztéseknek. Hogyan látja a szélenergia helyét a magyar energiarendszerben, és milyen szerepet tölthet be a következő 5–10 évben?

Hartmann Bálint: A szélenergia ma még kifejezetten kis szereplője a magyar villamosenergia-rendszernek: a működő kapacitást mintegy 330 MW-nyi, idősödő egység adja, miközben a napenergia az elmúlt években több gigawattos technológiává vált. Éppen ezért a szél jövőbeli szerepét nem elsősorban abban látom, hogy újabb megújulókapacitással egészítse ki a hazai erőműparkot. Ennél fontosabb lehet, hogy diverzifikálja a mára erősen napenergia-központú megújulóportfóliót. A 2024-ben felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv 2030-ra körülbelül 1 GW szélerőművi és 12 GW napelemes kapacitással számol. A két szám egymás mellé helyezése jól mutatja, hogy nem valamiféle nap-szél versenyről beszélünk, hanem arról, hogy abban a villamosenergia-rendszerben, amelyben már nagyon jelentős az azonos időjárási és napszaki mintázatot követő termelés, egy eltérő karakterisztikájú energiaforrás önmagában is értéket képvisel.

A MEKH pályázata ebből a szempontból fontos fordulópont lehet. Kilenc hálózati csomóponton összesen 702 MVA új betáplálási kapacitás válik elérhetővé szélerőművek számára, amelyek létesítéséig még további 4–5 év fog eltelni. A következő néhány év ezért várhatóan elsősorban a beruházások előkészítéséről és újraindításáról szól majd, ténylegesen érzékelhető változás pedig inkább a következő évtized elején jelenhet meg a termelési mixben. Számos hazai szakmai műhely vizsgálta meg az akár 3–4 GW-os kapacitás hatásait is.

GyT.: A szélerőművek kapcsán gyakran hivatkoznak arra, hogy Magyarország nem elég szeles ahhoz, hogy a szélenergia komoly szerepet kapjon. Mennyire állja meg a helyét ez az állítás? A technológia mennyire teremt új feltételeket? 

H. B.: Magyarország nem az Északi-tenger térsége, tehát nem rendelkezünk Európa legkedvezőbb szélviszonyaival, ebből azonban nem következik, hogy nálunk nem lehet gazdaságosan szélerőművet üzemeltetni. A jelenlegi, döntően régebbi technológiát képviselő magyar szélerőműpark kapacitástényezője hosszú évek óta 20 százalék fölött alakul. Ráadásul a legutóbbi hazai telepítések óta eltelt másfél évtizedben jelentősen megváltozott maga a technológia is. A korszerű turbinák magasabb tornyokon működnek, nagyobb rotorátmérővel rendelkeznek, és hatékonyabban képesek hasznosítani a közepes erősségű szeleket. Ugyanaz a helyszín ezért egy mai turbinával egészen más energetikai értéket képviselhet, mint a 2010-es évek technológiájával.

Emiatt félrevezető lehet a talajszinten érzékelt szélből vagy a jelenlegi magyar szélerőművek termelési adataiból közvetlenül következtetni egy ma tervezett projekt gazdaságosságára. A releváns kérdés nem az, hogy Magyarország „szeles ország-e”, hanem hogy rendelkezünk-e olyan területekkel, ahol a mai technológiával megfelelő energiatermelés érhető el. Erre a válasz egyértelműen igen. Magyarország nem kiemelkedően szeles ország, de gazdaságosan hasznosítható szélerőforrással rendelkezik.

A szélerőművi potenciálról szóló számokat ugyanakkor érdemes óvatossággal kezelni. Különböző magyarországi térinformatikai és energetikai vizsgálatok eltérő módszertannal, de több gigawattos nagyságrendű potenciált azonosítottak. Az eredmény alapvetően attól függ, mit értünk potenciál alatt.

Egészen más számot kapunk, ha kizárólag a szélviszonyokat vizsgáljuk, és mást, ha figyelembe vesszük a településektől való távolságot, a természet- és tájvédelmi szempontokat, a radarkorlátozásokat, a domborzatot vagy a hálózati csatlakozás lehetőségét. A műszakilag hasznosítható és a gazdaságosan megvalósítható potenciál között ezért jelentős különbség lehet.

A következő időszak egyik legfontosabb kérdése, hogy hol találkozik egymással három feltétel: a megfelelő szélviszony, a társadalmilag és környezetileg elfogadható telephely, valamint az észszerű költséggel megvalósítható hálózati csatlakozás. A mostani MEKH-pályázat ezt nagyon kézzelfoghatóvá teszi, hiszen nem országos kapacitásszámot határoz meg, hanem konkrét hálózati csomópontokat, eltérő csatlakozási feltételekkel és költségekkel.

GyT.: A nap- és a szélenergia inkább versenytársai vagy egymást kiegészítő technológiái lehetnek egymásnak?

H. B.: A nap- és szélenergiát sokkal inkább egymást kiegészítő, mint egymással versengő technológiának tartom. Ez nem jelenti azt, hogy amikor nem süt a nap, akkor szükségszerűen fúj a szél, a két termelési profil között azonban statisztikailag érdemi eltérés van, ennek pedig a villamosenergia-rendszer szempontjából értéke van. Ezt több, egymástól független magyar kutatás is megerősítette az elmúlt évtizedben. A fogyasztási profilhoz jobban illeszkedik egy nap-szél kombináció, ráadásul szélerőműtúlsúllyal.

A napelemes termelés erősen koncentrált: az ország különböző pontjain működő naperőművek döntő része ugyanazokban az órákban termel nagy teljesítménnyel. A szélerőművek éjszaka is termelnek, és Magyarországon átlagosan a téli időszakban kedvezőbb a rendelkezésre állásuk, közel duplája a nyárinak. A szél tehát nem tünteti el a napelemes termelési csúcsokat, de hozzájárulhat ahhoz, hogy ne minden új megújuló-megawatt ugyanazokban az órákban jelenjen meg.

GyT.: Meddig növelhető biztonságosan a szélenergia részaránya?

H. B.: Nem célszerű egyetlen, százalékban kifejezhető „biztonságos felső határt” húzni. A befogadható és integrálható kapacitás függ a hálózat fejlettségétől, a szabályozható erőművektől, az energiatárolástól, a fogyasztói rugalmasságtól és a regionális piac működésétől is. A most célként kitűzött 1 GW-ot nem indokolt valamiféle fizikai határként kezelni.

GyT.: A nagyobb szélerőművi kapacitás ugyanakkor új feladatokat jelent a villamosenergia-rendszer számára. Mi okozza a legnagyobb műszaki kihívást: a hálózati csatlakozás, a termelés ingadozása, a szabályozhatóság, a rendszer stabilitása vagy valami más?

H. B.: A következő néhány gigawatt esetében két területet emelnék ki: a megfelelő helyen rendelkezésre álló hálózati kapacitást és a villamosenergia-rendszer rugalmasságát. A kettő szorosan összefügg. Nem kizárólag az számít ugyanis, hogy országosan mennyi szélerőmű épül, hanem az is, hogy hol. Egy összességében kezelhető termelési többlet egy adott hálózati térségben már jelentős szűkületet okozhat. A másik kérdés a termelés változékonyságának és előrejelzési hibájának kezelése. Az időjárásfüggő megújulókapacitások növekedésével mind a fel-, mind a lefelé irányuló szabályozási igény növekedhet a rendszerben. Ugyanakkor, egy ma telepítendő erőmű nem passzív, műszakilag maga is részt vehet a rendszerszabályozásban, különösen leirányban. Nem véletlen, hogy az új MEKH-pályázat már a szélerőművek ún. aFRR-szabályozási képességét is előírja.

Nagyobb, több gigawattos portfóliónál természetesen egyre hangsúlyosabbá válnak a frekvencia-, feszültség- és stabilitási kérdések is. Ezeket azonban nem kizárólag szélenergetikai problémának tekinteném. Ugyanezek a kérdések megjelennek minden olyan villamosenergia-rendszerben, amelyben a hagyományos szinkrongépes, fosszilis alapú termelést egyre nagyobb arányban teljesítményelektronikán keresztül csatlakozó technológiák váltják fel.

GyT.: A megújulóenergia-fejlesztésekkel párhuzamosan egyre többet beszélünk energiatárolásról. Szükséges-e minden új szélerőművi kapacitás mögé külön tárolót építeni?

H. B.: Nem szükséges minden megawatt szélerőmű [ka1] mellé meghatározott mennyiségű akkumulátort építeni, ezt a megközelítést valamennyire félrevezetőnek tartanám. A tárolási igényt nem egyetlen termelési technológia névleges teljesítménye határozza meg, hanem a teljes villamosenergia-rendszer összterhelésének változása, bizonytalansága és az ennek kezelésére rendelkezésre álló rugalmassági források együttese.

Egy akkumulátor például délben napelemes többletet vehet fel, este visszatáplálhatja az energiát, közben pedig rendszerszintű szolgáltatásokat nyújthat. Ugyanezt a rendszerszintű rugalmasságot nem kizárólag tárolókból lehet biztosítani. A fogyasztás időbeli áthelyezése, a szabályozható erőművek, a határkeresztező kereskedelem vagy maguknak a megújulótermelőknek a szabályozhatósága ugyanennek az eszköztárnak a részei.

A mostani tender logikája is ebbe az irányba mutat: az akkumulátor választható kiegészítő technológia, miközben a szélerőmű szabályozási képessége kötelező követelmény. A regionális villamosenergia-piac további jelentős rugalmasságot biztosíthat, de erre sem érdemes korlátlan tartalékként tekinteni. Kedvezőtlen meteorológiai helyzetek több közép-európai országban egyszerre is kialakulhatnak. A lényeg ezért itt is a rendszerben való gondolkodás.

GyT.: Mennyire segíthet a szélenergia és általában a hazai megújulókapacitások bővülése a magyar ipar magas villamosenergia-költségeinek mérséklésében?

H. B.: Az Eurostat 2025-ös, nem háztartási fogyasztókra vonatkozó adataiban Magyarország valóban a drágább országok között szerepelt, de a rangsornál fontosabbnak tartom az alapproblémát: az energia ára a magyar ipar számára egyértelműen versenyképességi kérdés.

A több hazai, alacsony változó költségű megújulótermelés mérsékelheti a nagykereskedelmi árakat, az importigényt és ezen keresztül a földgáz világpiaci árával szembeni kitettséget. A szél ebből a szempontból azért különösen érdekes, mert nem ugyanazokban az órákban termel, mint a ma már nagyon nagy hazai napelemes portfólió.

Egy új szélerőmű megjelenése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ugyanilyen arányban csökken egy ipari fogyasztó villamosenergia-számlája. A végfelhasználói árban a hálózati díjak, az adók, a kiegyenlítés és a finanszírozás költsége is megjelenik. Az ipar számára ezért nem önmagában az olcsóbb megújuló-kilowattóra a legfontosabb eredmény, hanem egy olcsóbb, diverzifikáltabb és kisebb importkitettségű villamosenergia-rendszer.

GyT.: Mi az a leggyakoribb tévhit vagy félreértés a magyarországi szélenergiával kapcsolatban, amelyet szakértőként a leginkább helyretenne?

H. B.: Talán továbbra is az az állítás, hogy „Magyarországon nem fúj eléggé a szél”. A probléma ezzel az, hogy összemossa egy ország általános meteorológiai karakterét azzal a sokkal konkrétabb kérdéssel, hogy léteznek-e gazdaságosan hasznosítható szélerőművi telephelyek. A kettő nem ugyanaz. Magyarországon vannak ilyen területek; ezt a különböző potenciálvizsgálatok eredményei egyaránt alátámasztják. Éppen ezért én nem úgy tenném fel a kérdést, hogy szüksége van-e Magyarországnak szélenergiára. Sokkal érdekesebb az, hogy a szelet, a napenergiát, az energiatárolást, a hálózatot és a többi rugalmassági forrást milyen arányban és milyen helyeken érdemes együtt fejlesztenünk.

Az interjú a GyártásTrend szeptemberi lapszámában jelent meg.

Borítókép: GyártásTrend