A növény vízháztartása a levélen található apró lyukakon, az ún. sztómákon alapul, amely elpárologtatja a gyökérzeten keresztül felvett és fel nem használt víz túlnyomó többségét. Ugyanakkor a sztómák szén-dioxidot (CO2) is átengednek, amelyet a növények fotoszintézis során cukorrá alakítanak. Ez a cukor táplálja a növekedésüket, így a kevesebb szén-dioxid azt jelenti, hogy a növény nem tud olyan nagyra nőni, mint normális esetben.
Miután kiiktatták a vonatkozó gént, a sztómák délben, amikor a víz elpárolgása a legvalószínűbb, részben bezáródnak, csak reggel és délután maradnak nyitva. Így kevesebb víz kell nekik a növekedéshez. A szabadföldi tesztek során a kutatók a génszerkesztett paradicsomokat normál és szárazságot szimuláló vízviszonyok között termesztették, és azt tapasztalták, hogy a növények képesek voltak vizet takarékoskodni anélkül, hogy a paradicsomok száma vagy minősége romlott volna.
A kutatók úgy vélik, hogy felfedezésüknek megvan a lehetősége arra, hogy a víztakarékos növények széles skáláját hozza létre. Mivel nagy hasonlóság figyelhető meg a paradicsomban található ROP9 és más haszonnövényekben, például paprikában, padlizsánban és búzában található ROP fehérjék között, a felfedezés további, víztakarékos haszonnövények kifejlesztéséhez vezethet.
Forrás: Freethink
A borítókép illusztráció, forrás: Adobe Stock
