Gyártástrend: Volt-e valamilyen családi indíttatás, hogy a műszaki pályát válaszd? 

Varró Erzsébet: Inkább a humán tárgyak iránt vonzódtam, azokban voltam jó, ugyanakkor mindig is erős volt bennem a bizonyítási vágy, a késztetés, hogy ami nehezebben megy, pontosabban, amivel komolyabban meg kell küzdenem, abban is jól teljesítsek. Már gyermekkoromban sem a könnyebbik út mellett döntöttem, ha válaszút elé kerültem. Vagyis a műszaki pálya felé fordulásomban szerepet játszhatott az is, hogy meg akartam mutatni, nekem ez is megy. Édesanyám egyébként bölcsődei gondozónő, édesapám viszont autószerelő, az egyik nagyszülőm pedig az építőiparban dolgozott építőmérnökként, úgyhogy azért volt valamiféle családi inspiráció is. Szabadon bejárhattam édesapám műhelyébe, kisebb szerelésekkor, olajcserénél segíthettem, adogattam a szerszámokat. A nagyapám munkahelyére már nem mentem, nyilván, de sokat mesélt a munkájáról, a műszaki beállítottság így szép lassan kialakult bennem.

GyT.: A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban érettségiztél, ezt követően miért esett a választásod végül az egyetem ipari termék- és formatervező szakára?

V.E.: A hatosztályos általános gimnáziumi részében jártam, ahol a normál tanítás mellett emelt szintű idegennyelv oktatás folyt; ezek a nyelvi stúdiumok később a munkám során igen nagy hasznomra váltak. Végzősként részt vettem a műszaki egyetem rendszeresen megrendezett nyílt napján, ahol is bemutatkoztak az induló szakok. Megnéztem a gépészmérnöki előadásokat, meg a többi – úgymond – kötelezőt, az azonban nagyon bejött, hogy a formatervezők mindent, amit terveztek, azt meg is csinálták. Ott voltak a modellek, ott voltak a kipróbált sémák, én pedig azt mondtam magamban, hogy hát igen, ez az, ami nekem igazán tetszik, hogy nem csak papíron tervezünk valamit, aztán lesz belőle valami hasonló, hanem hogy kézzelfogható dolgok készülnek. Azt is éreztem, hogy az ipari formatervező a saját egyéniségét is beleviszi egy kicsit a műszaki tartalomba; vagyis a dolog egyedisége, személyre szabottsága is megfogott akkor.

GyT.: Ha jól tudom, az általad választott szak is akkor indult, nagyon fiatal, nagyon új volt még, amikor jelentkeztél. 

V.E.: Egy-két éve indult akkor valóban a formatervezői szak, az első évfolyamok egyike volt a mienk. Nagyon lelkesek voltak a diákok, és nagyon lelkes tanárok oktattak minket. A gépészmérnöki kar oktatói részéről persze azért egy elég érdekes fogadtatásban részesültünk. A mi szakunkon nagyon sok volt a lány hallgató, és a főleg fiúkat oktató gépészkar egyébként nagyon rutinos, tapasztalt tanárai eléggé - hogy mondjam - kétkedve fogadták azt a lelkesedést, amivel mi odamentünk: hogy akkor mit fogunk mi ott megtanulni, mit fogunk mi ebből az egészből megérteni? A komolynak elkönyvelt gépészkar mellett a formatervezői szakot - valami miatt - ha nem is könnyebbnek, de könnyedebbnek gondolták. Ami persze egyáltalán nem volt igaz. 

GyT.: Miket tanultatok ott, miben rejlett a szak izgalma? 

V.E.: Az általános gépészet alapjait ugyan nekünk is meg kellett tanulnunk, de már az első félévtől kezdve volt egy nagyon komplex tervezési feladat, amit meg kellett valósítani. Valamikor egy-egy sampon-flakont kellett tervezni, de volt olyan is, ahol háztartási gépet, vagy egy nagyságrendileg is más, nagyobb, komolyabb projektet, például egy játszóteret kellett a gyermekergonómia és az EU-szabványok szerint megtervezni. Hogy mikor, milyen anyagok álltak rendelkezésünkre, azt néha vagy megkaptuk, vagy nem, ilyenkor pedig nekünk kellett azt is kitalálni, hogy mi az, amiből ezeket egyáltalán meg tudjuk azt valósítani. Tehát már az elejétől kezdve megtapasztaltuk, hogy mi is az a komplett termék életút; annak a tervezési, gyártási folyamata miként is néz ki; vagyis egy nagyon gyakorlatorientált képzésben volt részünk. 
Az én diplomamunkám például a mélyhúzásos technológiával volt kapcsolatos, egy teflonozott edénycsaládot kellett megtervezni. Véső soron azonban nálam a gépészeti vonal volt az erősebb, sokkal inkább, mint a design. 

GyT.: Az első munkahely megválasztásában is ez a motivált ezek szerint? 

V.E.: Talán mert a szak akkoriban még nagyon új volt, a formatervező mérnökökért nem kapkodtak annyira, amikor kikerültem a munkaerőpiacra. Ugyanakkor már a diplomamunkám is egy kicsit inkább a gépészetről szólt; azt éreztem, hogy az tökéletesen megfelel, hogyha olyan területen tudok állást találni, ami inkább a tanulmányaim gépészmérnöki részére fókuszált. A végzés után így az MCT Consult Hungary Kft.-nél, egy alagúttechnikai berendezéseket tervező svájci tulajdonú cégnél helyezkedtem el. Úgy voltam vele, hogy kezdőként így is, úgy is egy teljesen új területet kell megtanulnom. A szakmai utak, a nyelvhasználat, a külföldi partnerekkel való tárgyalás, egyeztetés pedig abszolút vonzó volt, hogy erre az állásajánlatra igent mondjak.

GyT.: Mi volt a pontos feladatod, és milyen beosztásban dolgoztál? 

V.E.: A svájci anyacég által elnyert projektmegbízások tervezési munkálatait végeztük a budapesti cégnél dolgozó jó néhány kollégámmal, tervezőmérnökökkel, statikusokkal. A legtöbb esetben ez egy teljes termék-életutat felölelő munka volt, tehát már az árajánlatnál be voltunk vonva, készítettük a műszaki rajzokat, a számításokat, de ahol kellett, ott mindenféle javaslatokat is mi tettünk, hogy miként lehet gyártható, vagy esetleg költségcsökkentett a projekt. Ha pedig már megnyertük a munkát, onnantól kezdve a teljes feldolgozás, a részletek, a műszaki rajzok készítése, a gyártásnak megfelelő dokumentáció elkészítése is a mi feladatunk – tervező gépészmérnökként pedig az én feladatom is – volt. A gyártás legtöbbször külföldön (Olaszországban, Portugáliában, Kínában vagy Amerikában) történt, ezért sok esetben előfordult olyan, hogy a svájci projektmenedzsereken kívül nekünk is kellett műszaki támogatást nyújtani. Ilyen esetekben ki kellett menni helyszínre, akár a gyártás miatt, akár már kint az első beütemezés utáni felmerülő problémák kezelésére. A cégátalakulás után némileg bővült a feladatköröm: már nekem kellett összefognom más munkatársak munkáját is, nekem kellett többet konzultálni, helyszínre kijárni, a több nyelven íródott felhasználói kézikönyveknek is én voltam a felelőse, illetve a honlapot is én kezeltem. Természetesen mindezt a tervezőmérnöki alaptevékenységem mellett.

GyT.: A következő munkahelyed egy robitákával foglalkozó cég volt. Azért ez egy elég nagy váltásnak tűnik! 

V.E.: A 2008-as válság az építőiparnak az alagúttechnikai ágazatát is komolyan megrengette, egyre kevesebb megrendelésünk lett nekünk is, 2012-ben pedig megszületett a kisfiam, és már csak családi okok miatt is szerettem volna egy valamennyivel stabilabb és nyugodtabb munkát, munkahelyet találni. Emiatt kezdtem el keresgélni, pár hónap keresés után rátaláltam a KUKA Hungária Kft-re. A cégről akkor én is csak ennyit tudtam nagyjából, hogy egy robotikával foglalkozó vállalkozás, de hogy a magyarországi telephelyen van külön profiljuk harmadikvevős üzletágra, ami gyógyszer- és vasútipari megrendelésekkel foglalkozik, arról nekem fogalmam sem volt. A váltás valóban nagy volt: a középnehéz- és nehéz acélszerkezetről egy finomlemezes megmunkálásra átállni komoly kihívás volt. Egy kis cégtől nagyvállalathoz való átigazolás is izgalmas változás volt. De ahogy a beszélgetésünk elején is mondtam neked, az ilyen kihívások engem a küzdésre inspirálnak, és ebben az esetben is ez történt. Én ezeknek általában elébe is megyek, úgyhogy jelentkeztem az állásra. És nem is bántam meg, mert igazából egy teljesen más világot tapasztaltam meg, egy családbarát munkahelyre csöppentem és egy sor teljesen új dolgot tanultam meg. Az egyedi gyártásból nem léptem át rögtön a sorozatgyártásba, mert amikor bekerültem, akkor a direktvevői szegmensben pont olyan területen dolgoztam, ahol inkább az egyedi és kisszériás termékek voltak jellemzőek.

GyT.: Itt mi a feladatod?

V.E.: Eleinte kizárólag a harmadikvevős üzletág termékeivel foglalkoztam, néhány évvel ezelőtt a feladataim kibővültek az összes, Magyarországon gyártott KUKA termékkel - és ez így kerek. Gyártástechnológus mérnökként árajánlatokat kell elkészíteni egy-egy termék gyártási költségére, a műszaki dokumentáció feldolgozását kell elvégezni, illetve a gyártás támogatása is az én feladatom – legyen szó problémamegoldásról vagy munkautasítás készítéséről. Tehát hasonló, mint korábban, csak talán még inkább a műszaki területre leszűkítve.

GyT.: Szabadidő?

V.E.: Az nem nagyon van; unatkozni legalábbis nem szoktam. A gyerekeim életét szervezem főleg, no meg jógázom, amikor csak tehetem és az időm engedi.